(címlapkép: AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK)
A Fidesz elfeledkezett a 2008-as világválságról – írja egyik augusztusi jelentésében a Lakmusz-csoport munkatársa, Diószegi-Horváth Nóra. A Fidesz szerint ugyanis a baloldal úgy döntötte be a gazdaságot, hogy se háború, se válság nem volt Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt. Csakhogy ez nem igaz.
Gyurcsány augusztus 8-án arról posztolt, hogy az országban “rendetlenség lett”, nincs se orvos, se nővér, se tanár, se benzin, se pénz. A DK elnöke ma új poszttal jelentkezett, amiben már úgy fogalmaz: “Ilyen, amikor megérkezik a valóság. Végetek van. Mi meg készülünk.” A Fidesz-frakció az MTI-nek kiadott közleményében úgy reagált a volt miniszterelnök szavaira:
“A baloldal fűt-fát ígért a magyar embereknek, de csak adó- és rezsiemeléseket hozott a nyakukra. Kormányzásuk alatt se háború, se válság nem volt, mégis bedöntötték a gazdaságot.”
Csakhogy a Fidesz frakciójának nincs igaza, ugyanis volt válság a “baloldal”kormányzása idején: méghozzá a 2008-as, a legnagyobb válság a nagy gazdasági világválság (1929-1933) óta. Ezt 2008-ban még maga Orbán Viktor is többször hangsúlyozta, akkor még ellenzéki politikusként. Például arról beszélt, hogy hazánkat kevésbé rázná meg a pénzügyi válság, ha az euróövezet tagja lenne…