címlap : Getty Images/Alexey Furman; Montázs: infografikus VILÁG
Die Welt
Az ukrajnai hadvezetés stratégiáját egyszer még tanítani fogják, mert ugyan délen lassan halad az elvesztett területek visszafoglalása, de az ukránok intelligensebben harcolnak, mint az oroszok, és külön tervük van Herszon visszaszerzésére. A lényeg, hogy felmorzsolják az ellenséget. És amióta megérkeztek az amerikai HIMARS rakétavetők, lépésről lépésre készítik elő az offenzívát.
Az oroszok nagy hídfőállást alakítottak ki a Dnyepertől nyugatra, a herszoni térségben, ám az különösen sebezhetőnek bizonyult. Az ukrán fél nem rombol le mindent, nem úgy mint az oroszok, csak éppen használhatatlanná tesz pl. hidakat. Így az előretolt ellenséges egységek mind inkább elszakadnak az utánpótlástól. Egyben nehezebben jutnak el más frontszakaszokra, ahol a védők fokozzák a nyomást.
Igen fontos, hogy az ukrán tüzérség egymás után szétlövi az orosz hadianyagraktárakat. Emiatt máris gyengült az agresszor tűzereje. Ukrajna szemszögéből azonban a fő a Herszon elfoglalására indítandó ellenoffenzíva. Nem csupán azért, mert a tengerpart alapvető a gazdaság számára, hanem lélektani és politikai okokból is. Ugyanis ha sikerrel jár, akkor megmutatja, hogy igenis képes visszaszorítani a támadókat, noha azok a Donyecki-medencében előrenyomultak.
Részben erre szolgál, hogy parancsnoki állásokat semmisítenek meg, amivel demoralizálják a másik oldalt. Így eredményesek, noha az ellenfél papíron sokkal erősebb. Már eddig is rákényszerítették az oroszokat, hogy vizsgálják felül terveiket, lásd Kijevet, ahonnan azért kellett visszavonni az inváziós egységeket, mert könnyen rajta lehetett ütni azok utánpótlási vonalain.
Viszont délen az oroszok meglehetősen beásták magukat, így csak úgy lehet őket visszaszorítani, ha előbb tüzérséggel előkészítik a terepet, majd megindulnak a gépesített egységek és a gyalogság katonái. De jelenleg ehhez nincs elegendő, tapasztalt emberekről álló, jól felszerelt dandár.
Ám kiutat jelenthet, ha az ukránok ugyanazt csinálják, mint előtte az oroszok Szeverodonyecknél és Lisszicsanszknál: körbezárják a másik felet, így az vagy harcol az utolsó szál katonáig, vagy időben meghátrál. Az ugyanakkor meglepő, hogy az ukránok milyen hamar megtanulták kezelni a nyugati fegyvereket, és milyen gyorsan hadrendbe állították azokat.
FT
Az EU túlságosan is magára összpontosít, azért elveszti befolyását a konfliktus sújtotta periférián, így elsősorban Balkánon – állapítja meg Ivan Krasztev, a szófiai Liberális Stratégiai Központ igazgatója, a bécsi Humántudományi Intézet vezető kutatója. Úgy látja, hogy következésképpen már jó ideje esik szét a perem, ám most a háború miatt fel kell tenni egy-két kardinális kérdést a földrész eltelt 30 évéről.
Ha az új EU-tagokat vesszük, számukra bizonyosan az unió keleti bővítése volt az elmúlt időszak legfontosabb fejleménye. A Balkánon viszont a háborúk és kommunista rendszerek összeomlása után kialakuló vad etnikai nacionalizmus, a demokratizálódással együtt jelentkező erőszakos viszályok, etnikai tisztogatások jelentik a kulcsmomentumot.
Mindebből viszont az következik – hangsúlyozza a politológus -, hogy Brüsszel nem képes megbirkózni az ukrán válsággal, ha nem tudja levonni a megfelelő tanulságokat a „balkáni kísérletből”. Itt három kritikus leckét kell figyelembe venni:
1. Az európai integráció át tud alakítani államokat, de nem alkalmas arra, hogy államokat hozzon létre. Az EU arra szolgál, hogy meghaladja a 19. század nemzetállamait. Csakhogy a periférián működő nemzetállamokat kellett teremteni, és itt Brüsszel kudarcot vallott. A mostani szerb-koszovói határvillongás arra utal, hogy az Európa által hátrahagyott „befagyott megoldások” könnyen új viszályokat idézhetnek elő.
2. A korábbi kommunista szövetségi országok feloszlása hosszú és zavaros konfliktusokat eredményezett. Az egyik nagy veszély az így kialakult államok számára az elnéptelenedés. Bosznia a háború és az azt követő recesszió folytán elvesztette lakossága 40 %-át.
3. Abban a pillanatban, hogy véget érnek a harcok, a kontinens elveszti érdeklődését a periféria iránt. Az újjáépítés nem termel ki hősöket, nem vált ki erős érzelmeket.
https://www.ft.com/content/ebe92bd2-877e-4f6c-8be9-38aea3b29784
Foreign Affairs
Az orosz invázió után Kína még jó ideig meg volt zavarodva, hogy mitévő is legyen, mert az apparátus nem tudta, mit jelent Hszi Csin-ping elnöknek az a kijelentése, hogy korlátlan az Oroszországgal fennálló partnerség, ám azóta Peking már stratégiát váltott és támadásba ment át. Így látja a helyzetet Bonny Lin és Jude Blanchette, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának két vezető Kína-szakértője.
A kínai vezetés számára természetesen az volna a legjobb, ha Moszkva kerekedne felül a háborúban, de az sem rossz, ha az USA és Európa jórészt hadfelszerelés nélkül maradna, mivel mindent Ukrajnának ad. Közben örömmel figyeli, hogy a gazdasági nehézségek miatt széteshet a nyugati egység. Ugyanakkor a „globális délen” nem csökkent Kína támogatottsága.
De a következtetés így is az, hogy a külső környezet veszélyesebbé vált a kínai törekvések szempontjából. Peking szerint mélyül a szakadék a nyugati demokráciák és a nem demokratikus kormányok között, utóbbiba beleértve Oroszországot és Kínát is. Az aggály az, hogy az Egyesült Államok szövetségeket köt a kínaiak feltartóztatására. És hogy az erősödő nemzetközi támogatás meghiúsítja az újraegyesítési terveket Tajvannal.
Az eredmény az, hogy az ázsiai nagyhatalom az eddiginél sokkal harciasabban igyekszik majd érvényesíteni az érdekeit és igyekszik megkerülni a Washington által kézben tartott nemzetközi diplomáciai ellenőrző pontokat.
Ehhez a keretet az új „globális biztonsági kezdeményezés” adja, amely jelzi, hogy Hszi próbálja aláásni a nemzetközi bizalmat az ügyben: képes-e még Amerika szavatolni a stabilitást a világban. Ezzel párhuzamosan azon van, hogy bizonyítsa: Kína biztos és kiszámítható erő. Viszont egyértelmű, hogy fennmarad az orosz-kínai stratégiai szövetség. Peking egyértelmű összefüggést lát a NATO növekvő európai jelenléte, illetve az USA által szorgalmazott új biztonsági partnerség között az Indiai-Csendes-óceáni térségben.
Ennek megfelelően a kínaiak villámgyorsan új együttműködési megállapodásokat kötnek főleg a „globális délen”, ami azért is kell nekik, hogy adott esetben ki tudják védeni a szankciókat, és hogy ne maradjanak magukra nehéz időkben. Ezzel párhuzamosan fokozott hangsúlyt helyeznek a Brics-közösségre, tehát Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika összefogására. Mindenképpen érdekes lesz látni, mennyire lesz képes fokozni a kooperációt Kína, Oroszország és Irán.
Az új kínai gondolkodásmódnak lényeges eleme a katonai erő, mivel Peking abból indul ki, hogy semmi megértést nem várhat a Nyugattól a maga biztonsági érdekei ügyében. És mivel a diplomácia nem hatékony, elszántsága bizonyítására szüksége lehet a fegyveres erőkre. Főleg Tajvan kapcsán. Ezért érkeznek igen éles figyelmeztetések a Pelosi-látogatás miatt.
Hiba volna lesöpörni az asztalról a kínai jelzéseket, mert könnyen beüthet egy hatalmas viszály. Viszont a pekingi tervek könnyen dugába dőlhetnek, mivel az országban minden Hszitől függ, és az ő óriási hatalomvágya, drámai túlterpeszkedése megfúrhatja az egész nagy stratégiát. Visszaüthet ugyanis, hogy egyre agresszívabb a szomszédokkal szemben, és emiatt jelentősen csökkenhet az együttműködés hajlandóság Kínával.
