Tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, tizenöt
Csaknem egész oldal szélességű cím egyik napilapunkban: „Kognitív disszonancia a Fidesz kommunikációjában”. Vajon az olvasók hány százaléka érti ezt? Tíz? Húsz?
Izraeli járatok szaúdi légtér fölötti repülése engedélyezésének esélyeit latolgatja egyik napilapunk. Természetesen lehetséges. Csak azok már nem légi járatok, hanem kozmikus járatok lennének: a légtér fölött az utasokat űrhajók szállítanák.
Az „Ügyintézés a látássérültek szemszögéből” címet viseli egy tudósítás egyik budapesti kerületi újságban, (amelynek példányszáma magasabb, mint a legnépszerűbb magyar bulvárlapé!) Ez a cím bizony enyhe képzavar, ha ugyan nem rosszabb…
„Kelemen Hunor, a román kormány miniszterelnökhelyettese, az UDMR elnöke kedden … megbeszélést folytatott Szijjártó Péter bukaresti magyar külügyminiszterrel.” http://www.mti.hu/
K.L.
A hír szent…
A „fake news” világában, amikor a pl. netaláni haditudósítások köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, és lassan a szemünk se rebben, ha az újságok valakiknek a halálhírét keltik, eszembe jutott egy – az Erdészeti Lapokban megírt – régi történet:
„Kora délután berobogott a munkatársam a budai erdészethez, terepről. Feldúlt arccal, kezében a még meleg, népszerű napilappal. Sebtében elhadarta, hogy itt azt írják: balesetben a Nysa lesodródott az útról… A jármű vezetője és utasa a helyszínen, illetve a kórházba szállítás után… A legrosszabbak.” A hír előzménye, hogy egy Gyula nevű kedves kollégánk erdészeti munkája mellett az erdészház kertjében két birkát tartott, s tudtuk, hogy aznap reggel birkatartó szomszédjához csatlakozva egy sokat megélt Nysa furgonnal elindultak az állatvásárba.
„A döbbenetes hírtől mindenki leblokkolt. Vagy negyedóra telt el, amikor az erdészetvezető felvetette, hogy a rangidős kollégával elmennek Gyula bátyám lakására, beszélnek a feleségével, felajánlják az erdészet gondoskodását. Egyenruhába öltöztek, és útnak indultak. Késő délután értek vissza, és beszámoltak a találkozásról: Gyula bátyánk felesége sokszor gyengélkedett a szíve miatt, a mostani csengetésre is sokára, mélázva jött ki, és nyitott kaput. A kollégák nem tudták, hogy mennyire a szervi baj, és mennyire a rossz hír hatása a levertség. A rangidős kolléga már ott a kapuban kezdte mondani a mondhatatlant, hogy őszinte sajnálattal és együttérzéssel… a váratlan helyzetben… a kollégák és az erdészet részéről… Az asszony arcvonásai nem változtak, kis kivárás után gépiesen tessékelte be a látogatókat – jöjjenek csak beljebb, ne itt a kapuban. – Nem nagyon zavarnánk most – vetette fel a rangidős –, ugye, ebben a helyzetben… csak szeretnénk elmondani a Gyula bátyánk… Nem mondhatta végig. – Jöjjenek csak be! Ott van bent a szobában Gyula, beszéljék meg vele…”
Hogy álhírről volt szó vagy félreértésről, arra már nem emlékszem, de hogy a küldöttség díszegyenruhában megjelent az erdészházban az „özvegynél”, az tény. Megírta az újság.
Apatóczky István
Apró
Lassan teljesen kivész a szóhasználatból egy fontos szó: a fontos. Kitúrta a nagyon fontos. Pedig szép szó, jó szó, súlyos szó. Az írott sajtóban még elő-elfordul magában, de az elektronikusban már szinte soha. Legyen szó a csecsemőgondozástól a globális felmelegedésig, a fogyókúrától a geopolitikáig – bármiről. Kezdő újságíróknak javasoltam egykor, hogy szövegükből mindig irtsák ki a fölösleges szavakat. Az újságíró udvariassága a pontosság mellett a rövidség. Kosztolányi tanítása szerint úgy tudják kiszűrni a „gyanús” szót, hogy kihagyják a mondatból, s ha a mondat nélküle is ugyanazt jelenti, akkor ne sajnálják, fölösleges volt. Ha a módszert most is alkalmaznák, kiderülne, hogy tízből nyolcszor nem kell a nagyon, elég a fontos. Ugyanazt jelenti. Ha minden nagyon fontos, akkor előbb-utóbb semmi se fontos. Ha viszont a fontost a nagyon fontossal fejezzük ki, mit írunk, mondunk, ha valami tényleg nagyon fontos?
Sz. L.
