címlapkép: APA/ Robert Jaeger
Süddeutsche Zeitung
A melegellenes törvény, illetve a Klubrádió frekvenciájának megvonása miatt az Európai Bíróság elé kerül az Orbán-kormány, mert a Bizottság ily módon igyekszik jobb belátásra bírni a miniszterelnököt. Brüsszel szerint a magyar fél mindkét esetben megszegte a közösségi jogot. A Fidesz nem tudta eloszlatni az EU aggályait, ezért kerül most a két szerződésszegési ügy az EUB elé.
Az unió idáig az összes hasonló pert megnyerte Magyarország ellen, igaz ugyanakkor, hogy Orbán a füle botját nem mozgatja a luxemburgi ítéletek láttán. Pedig a legújabb jogállamisági jelentésben az unió végrehajtó testülete továbbra is jelentős jogállami hiányosságokat állapított meg. Nehezményezi a korrupciót, az igazságszolgáltatás hiányos függetlenségét, a civil társadalom elnyomását, a sajtó korlátozott szabadságát. A magyar kormány mégis azt a benyomást próbálja kelteni, hogy elébe megy a brüsszeli kívánságoknak. De hát nagyon kell neki az anyagi támogatás.
Nem az riasztja a kormányfőt elsősorban, hogy a bíróság pénzbüntetést ró ki, hanem hogy a sikkasztások miatt 5,8 milliárd eurót a Bizottság továbbra is befagyaszt. (Az eredeti összeg 7,2 milliárd volt, a huzakodás folytán azonban már 1,4 milliárddal csökkent – a szerk. megj.) Ezért ígér Orbán reformokat.
Ám nyílt titok, hogy az általa kilátásba helyezett engedmények nem elegendőek az EU számára. Ursula von der Leyen még nem reagált a Budapestről érkezett levélre, de a politikusra nyomást fejt ki az Európai Parlament, hogy legyen még keményebb. Ezért a most bejelentett két eljárás csupán köztes állomás a játszmában.
Die Zeit
Az Európai Parlament német szociáldemokrata alelnöke üdvözölte, hogy a Bizottság az EU legfelsőbb bírósága elé viszi a két kötelezettségszegés ügyét. Katarina Barley kijelentette, hogy a panaszok jogosak, ám a lépés már megkésett a magyar demokrácia szempontjából. Brüsszel éveken át szunyókált, miközben Orbán Viktor leépítette a demokráciát. Ezért most amilyen gyorsan csak lehet, meg kell kurtítani a neki szánt közösségi alapokat.
https://www.zeit.de/politik/ausland/2022-07/eu-kommission-ungarn-klage-eugh-rechtsstaatlichkeit
Le Monde
Az EU belső piacért felelős biztosa úgy kommentálta a Klubrádió kapcsán történt fejleményt, hogy az EU a világ legnagyobb demokratikus térsége és egyetlen szabad rádiótól sem szabad elvennii a sugárzási engedélyt szubjektív okok miatt, diszkriminatív eljárás alapján. Thierry Breton nyilatkozata után a magyar kormányszóvivő azt bizonygatta, hogy Magyarországon a világon semmi gond sincs a sajtószabadsággal, és nem igaz, hogy a hatalom bezáratta az adót.
FT
A populista gén bele van kódolva a brit torykba, illetve az amerikai republikánusokba, így könnyebb félreállítani egyes vezetőiket, semmint megbuktatni a populizmust. Így látja a vendégkommentár, amelynek szerzője Christopher Caldwell, a Claremont Review of Books szerkesztője. Azt írja, hogy a Kapitólium ostroma ügyében zajló meghallgatások árthatnak Donald Trumpnak, de nem befolyásolják pártja népszerűségét. Pedig a követői pont olyanok, mint ő.
Orbán Viktor a minap a Konzervatív Politikai Akció Konferencia budapesti tanácskozásán felvázolta a nemzetközi populizmus forgatókönyvét. A 12 pontban nem volt semmi szörnyűséges, mert olyanokat hangoztatott, hogy oda kell figyelni a gazdaságra, el kell kerülni a szélsőségeket. Igaza volt, hogy nemzetközi összefüggésbe ágyazta a jelenséget.
A populizmus ugyanis válasz bizonyos egyenlőtlenségekre, amiket a globalizáció és az információs technológia váltott ki. Egy sor olyan intézmény jött létre, amely igen befolyásos, lásd a civil szervezeteket, az EU-t, hitelminősítőket, nemzetközi bankokat, ám ezek még nem feltétlenül demokratikusak. Csak az alkalmazottak tudják, miként lehetne elszámoltatni pl. a Google-t vagy a WTO-t. Így a populizmus mindaddig velünk marad, amíg az új politikai intézményeket nem lehet éppen úgy kérdőre vonni, mint a régieket.
FAZ
Olaszország saját magának köszönheti a kormányválságot, aminek az az elsődleges oka, hogy az 5 Csillag Mozgalom próbálja erősíteni a szociális profilját, mert nem szeretne még jobban veszíteni befolyásából. Ám a nyílt ellentétek pont akkor robbantak ki, amikor Európa nagy bajban van. Mario Draghinak igazából nyugodtabb vizekre kellene vezetnie országát és végre kellene hajtania a reformokat, hogy az olaszok végre kitörjenek a csekély növekedés és a hatalmas államadósság ördögi köréből.
E célra az EU négy milliárd eurót adott, ennyit senki más nem kapott az újjáépítési alapból. Ám most hirtelen bizonytalanná vált, hogy mi lesz a változásokkal, de Ukrajna-politika is megkérdőjeleződött. Róma egyértelműen a NATO és az EU oldalára állt a viszályban, csak éppen a hagyományosan oroszbarát olasz erők még kikezdhetik főleg az európai összefogást.
Az unió azt még csak-csak elviselte, hogy Magyarország kitáncolt a sorból, de ha Olaszország is irányt vált, az veszélyeztetheti az egész közösség cselekvőképességét. Úgyhogy az olaszoknak a végén nem lesz más választásuk, mint hogy szembenézzenek a valósággal, mind odahaza, mind Európában.
Die Presse
Elvileg a jövő pénteken, tehát éppen egy hét múlva írják alá az alapmegállapodást arról, hogy Magyarország (Mészáros Lőrinc) csatornát épít a Mosoni-Dunától és azzal töltik fel a Fertő-tavat, amelynek már veszedelmesen alacsony a vízszintje és a kiszáradás fenyegeti. A magyar fél jelezte, hogy létrehozza az összeköttetést. Az eseményen ott lesz Szíjjártó Péter. Ausztria szeretne tárgyalni az ügyben Orbán Viktorral is.
Tízéves programról van szó és a burgenlandi hatóságok azt remélik, hogy a munkálatok már hamar megkezdődhetnek. (Korábban olyan hírek érkeztek, hogy a terv pénz hiányában elakadt, környezetvédők ugyanakkor ellenzik, mondván, hogy a Duna vizének teljesen más az összetétele és tönkreteszi a tó élővilágát – a szerk. megj.)
A hajózást igyekeznek megkönnyíteni osztrák részről azzal, hogy a jövő hónap végéig nagyjából 10 nap alatt leszívják az iszapot a meder aljáról. Ily módon 25 centivel nő a vízmélység, a kinyert anyagot pedig várhatóan az építőipar használja fel szigetelésre.