Öt
Portfolio (2022. jún. 2.) cím: Megjött az utolsó kegyelemdöfés is a magyar benzinkutasoknak
Az „utolsó kegyelemdöfés” majdnem olyan jó, mint az „új nóvum”. Az utolsó előtti döfés is lehet kegyetlen, de az nem kegyelemdöfés.
K. I.
Amely, ami, mely, meg az aki és az amelyik
A mái nyelvhasználatot vizsgálva megállapíthatjuk, hogy szinte kihalt az amely vonatkozó névmás. Átvette a helyét az ami. Még nyelvész is akad jó pár, aki azt mondja, nem kár az amelyért, ma már a többség úgyis az amit használja. De az ilyen nyelvész nem akar „nyelvművelni”, nem gondolkodik „helyes” és „helytelen” kategóriákban, nem törődik a stílussal, egyszerűen megállapítja, hogy valami mostanság úgy van, és kész. Pedig ő tudja a legjobban: az amely egy konkrét dologra mutat rá, az ami meg az egész előző mondat tartalmára. Vagyis ha Józsi ivott bort, ami jól esett neki, akkor maga a borivás esett jól Józsinak. Ha viszont amely jól esett neki, akkor az a konkrét bor esett neki jól, mondjuk a rizling, és ha furmintot ivott volna, az már kevésbé lett volna ínyére. Látható, hogy az ami itt nem is igazi vonatkozó névmás, inkább kötőszó, bár tud névmás is lenni, leginkább feleslegesen: Az, amit hallottál, maradjon titokban.
Ha megőrizzük a megengedő nyelvészi gondolkodást, akkor is fel kell tennünk a kérdést: tényleg nem hiányzik az amely? Tényleg lehet azt mindig amivel pótolni? Nem lesz ebből zavar?
De, lett bizony! Először is akkor, amikor az ami egyszerűen sután hat. Például, amíg természetes (volna) azt mondanunk, hogy a rendőrség volt az, amely először intézkedett, nem áll rá a nyelvünk, hogy úgy mondjuk: a rendőrség volt az, ami elsőként intézkedett (mondjuk a baleset után). Tehát az jön, hogy a rendőrség, aki. Meg az osztály, aki, meg a tanári kar, aki, és így tovább. És jön is a nyelvészi magyarázat: ahol érzi a beszélő, író, hogy emberek csoportjáról van szó, ott az ami helyett önkéntelenül is akit használ.
De mi van akkor, ha úgy értelmezzük a jelenséget, hogy a magyar nyelvtől sem idegen a megszemélyesítés, tehát előfordul olyan, hogy Németország, aki tavaly még más véleményen volt, most… Az amely itt is természetesebb volna, de a forma teljességgel elfogadható. Megszemélyesítés az is, hogy láttam szép székeket, és úgy döntöttem, meg kell vennem őket. Nem ezeket a formákat kifogásolom.
Itt ugyanis két tényező még bezavar. Az egyik a biológia, a másik az angol nyelv. A biológia úgy, hogy az eredetileg csak az emberre vonatkoztatott aki egyre inkább minden élőlény, legalábbis állat esetében használatba kerül. Van egy kutyája, aki mindig megnyalja a kezemet. Olyan macska ez, aki lusta egerészni. No de meddig tart ez az akizás? A tetű, a légy meg a giliszta is aki? Higgyék el, volt erre is példa. Légyre, méhre, darázsra biztosan, ilyet hallottam, olvastam. Az angol nyelv meg úgy jön ide, hogy ott az emlős állatok esetében, ha megállapítható a nemük, she-vel és he-vel hivatkozunk rájuk, vagyis pontosan úgy, mint az emberekre. De a magyar nyelvi hagyományoktól ez idegen. Amelyik kutya ugat, az nem harap, ugyebár? (Az amelyik nem ugyanaz, mint az amely, mert a sok közül kiválaszt egy bizonyosat. De fontos és a többivel nem keverendő vonatkozó névmás ez is, szintén kihalóban.)
Az amely „kiűzetése” és az ami túlhasználata igenis szegényíti a nyelvet, ráadásul sok pontatlanság, félreértés forrása is. Olyan ütést vitt be, amit még nem is láttam. (Itt az amilyet helyébe kerül a parazita ami). Olyankor jött, ami nekünk nem volt megfelelő. Annyit beszélt, ami már nekünk is sok volt. Példák ezreit lehetne sorolni, amikor a pontos vonatkozó névmás helyébe lép az ami.
Máskor az okoz gondot, hogy nagyon igyekszik a beszélő, és akkor is amelyt mond, amikor amit kellene. Harkiv közelében fejezték be az előrenyomulást, amely kelet felől közelített. Itt az ami volna egyértelmű, az amelyről viszont nem tudjuk, hogy Harkivra vagy az előrenyomulásra, vagy mire is vonatkozik. Ismeretlen lány az áldozat, melyből arra következtetnek… Na, most miből? A lányból, az áldozatból, abból, hogy ismeretlen? Itt megint ami kellene. Az íz, ami felemel, mondja a reklám – ez az alapeset, az állatorvosi ló. Nyilvánvaló, hogy amely kívánkozik ide.
Már belopózott a szövegembe a mely is. Ez egyszer lehet kissé régies vagy éppen emelkedett kérdőszó. Mely szavakat nem értetted? „Mely nyelv merne versenyezni véled?” Nyilván, hogy a melyik egyszerűsítéséről van szó. „…mely bölcsőm ringatá, a kart terjeszti ki” – itt meg az amelyéről, költői szabadsággal, sőt, funkcióval – szótagszám, ritmus! Na de ha azt hallom, hogy „a Maggi ezeket mind tasakba gyűjti, melyet csak tíz percig kell főzni”, akkor nem tehetek mást, mint hogy jó étvágyat kívánok a tíz percig főzött tasakhoz. Egyben gyanítom, hogy ha tisztában volna a szövegíró az amely, ami, mely és hasonló névmások használatával, ilyen badarságot nem írna. Meg olyat sem a másik, hogy Harkivnál is vissza tudták szorítani az ukránok az orosz erőket, amit így lényegében felmentettek az ostrom alól. Ezt hallásból kellene megérteni, befogadni. (A helyes megfejtéseket a kiadóba kérjük.)
Tőlem mindenki úgy beszél és ír a magánéletben, ahogy akar, nem ezzel mérem, bántani sem bántom. De aki hivatásos nyilvános beszélőnek, szövegalkotónak szegődött, azzal szemben a minimális elvárás, hogy ilyen hibákat – mert az ő esetükben ez igenis hiba – ne kövessen el. Az újságíró elsődleges eszköze a nyelv. Minden más csak azután következik. És a mai mediatizált világban a rádió, a tévé meg az újság sokkal erősebben, sokkal nagyobb hatással képes befolyásolni a nyelvhasználatot, mint korábban egy Kazinczy, egy Arany vagy egy Mikszáth. Szerencsénk, hogy régen az irodalom adott mintát, ráadásul a művelt embernek igénye volt követni azt, ám egyre inkább szerencsétlenségnek gondolom, hogy ma igénytelen, de annál magabiztosabb „médiaszemélyiségek” mutatnak példát. De ez már messzire vezet. Most elég volna, ha visszahelyeznénk jogaiba az amelyt, és funkciójuknak megfelelően használnánk az amit, az amelyiket, az akit meg a melyt.
M. Lengyel László
