Egy, kettő, három
I.
Egyik napilapunkban részletes tudósítás jelent meg Vlada Ralko ukrán művésznő kiállításáról, amelyet az ukrán nagykövet – mint a lapban olvasható –Nepop Ljubov nyitott meg. Valaha nagy divat volt mifelénk megmagyarítani a külfödieket: az első helyen feltüntetni a család- és a másodikon az utónevüket. Igen, valaha. De ma? Kategorikusan nem tesszük. Lám, ugyanannak az újságnak ugyanabban a számában is Vlagyimir Putyinról (és nem Putyin Vlagyimirről), Olaf Scholzról (és nem Scholz Olafról), Aleksandar Vucicról (és nem Vucic Akeksandarról) olvashatunk. Sőt magában a szóban forgó tudósításban sem Ralko Vlada. hanem – helyesen – Vlada Ralko műveiről esik szó. Hogy akkor hol itt a logika és a következetesség? Döntse el, aki tudja.
II.
A lesülésről nyilatkozott az RTL Klub esti híradójában egy asszony, akit a riporter SZLOVÁKNAK mutatott be. A hölgy neve Szalay, magyar beszéde tökéletes. Nem lehet véletlenül, hogy a nő szlovákIAI MAGYAR?
III.
A kép címe: Katonai vadászrepülők hangja miatt figyelmeztet a Magyar Honvédség.
Vannak polgári vadászgépek is?
Kulcsár István
„Falugondnokgondok”
Jó, tudom, az én szemem sem a régi. Új szemüveg is elkelne már. De talán másnak is kissé nehéz feladvány a címlap felezőjénél (a szövegtől „elvágva”) megfejteni ezt a címet: Falugondnokgondok.
Sejtelmem sincs, hogy a legeslegújabb helyesírási szabályzat mit ír elő e tárgyban, de: őszintén szólva, nem is nagyon érdekel. Legyen bár tökéletesen szabályos ez a címsor, olvasóbarátnak azért aligha mondanám. Kíváncsi vagyok, hányan tudják botlás nélkül elolvasni ezt a nyilván játékosnak, és így figyelmet keltőnek elgondolt címet.
Vajon kinek ártott volna, ha egyetlen kötőjellel megkönnyítik az olvasást, mondjuk így: Falugondnok-gondok
„Poén-gyilkos” ötlet?
sp
Szolgálati megjegyzés: a Népszavában láttam a héten.
A kiirtott létige
Gyermek-, ifjú- és fiatalabb koromban, egészen a pályám derekáig számomra teljesen természetes volt, hogy ha valakinek volt valamije, akkor azt létigével fejeztük ki. Pistának van kocsija. A nagyapámnak háza van. Évának hamarosan gyereke lesz. A barátomnak sok pénze volt. Nagyjából az utóbbi húsz évben, de különösen egy évtizede mintha kihalt volna a létige mint a birtokos viszonyok kifejezője. Pista gépkocsival rendelkezik vagy rendelkezik gépkocsival, kinek hogy „tetszik”. A nagyapám házzal bír. A barátom sok pénzzel rendelkezett. Csak a lesz tartja magát, bár az is egyre kisebb erővel.
Az iskolában szigorú tanítónénik sokszor hívták fel rá a figyelmet, hogy a bír “germanizmus”. Volt ebben valami: a német haben megfelelőjeként, a nyelvi szerkezet átvételeként, szó szerinti fordításként is értelmezhető volt a használata. Mivel olvasmányaimban olykor, nagyon ritkán, de előfordult a bír, a totális tiltás ellen berzenkedtem, olyannyira, hogy egyszer-egyszer, nagyon ritkán a fogalmazásba magam is belecsempésztem. Nem nagyon szerettem ezt a germanizmusokra való gyakori hivatkozást. A rendelkezikkel viszont nem volt gond, azt még az eredeti értelmében használta mindenki, nem a birtokviszony kifejezésére.
Mára a germanizmusok emlegetése kiment a divatból. Ha az egykori purizmust nézem, nagyon helyesen. Viszont jött helyettes az angol have meg a has. A nem mindig acélos, magabiztos nyelvtudás is, meg a számítógépes fordító is alakítója volt a folyamatnak. Annak, amelynek nyomán elburjánzott a rendelkezik, a szóismétlések elkerülése érdekében meg a bír is persze. Azóta mindenki mindennel rendelkezik. A nyilvánosan beszélő bele sem gondol, hogy a rendelkeziknek volt eredeti, valós értelme is. Az, hogy uralja, dönthet róla. Ezt tekintetbe véve egyenesen marhaság az adóssággal rendelkezik, mert ha rendelkezem azzal az adóssággal, akkor arról is dönthetek, hogy ne legyen, ez ugyanis hatalmamban áll. De ettől is függetlenül: házsártos anyóssal, nagy családdal, sok gyerekkel, rovott múlttal és hasonlókkal rendelkezni? Biztos, hogy jól van ez így?
Elhiszem, hogy a dzsentri nyelvhasználatból polgári vált „parancsolj velem”, „rendelkezz velem” vagy „állok rendelkezésedre” is előjöhet valamiféle nyelvi atavizmusként, de a „rendelkezésre állás” sem jelenti azt, amilyen értelemben sokan használják. Az interjúalany nem áll az újságíró rendelkezésére! Elfogadta a meghívást, a felkérést, válaszolt a kérdésekre, beszélgetett vele, és így tovább. Nem azt kell tehát neki megköszönni, hogy a „rendelkezésünkre állt”, hanem azt, amit valóban tett.
Mindennek tetejébe – hogy folytassam az eredeti gondolatot – a have-nek az angolban ott a having (gerund) formája is, amelyből a magyarban jelző lesz a mondatban. Jönnek a nagy hagyománnyal rendelkező cégek, a gazdag múlttal rendelkező intézmények, az erős játékosállománnyal rendelkező csapatok és a többiek, végeláthatatlan sorban. Ez az invazív szerkezet nem a létigét pusztítja ki a nyelvből, hanem az -ú, -ű végű képzett mellékneveket. Nem jobb a nagy tudású, mint a nagy tudással rendelkező? Nem jobb az erős gyökerű, mint az erős gyökérrel rendelkező? Reggelig folytathatnám a sort, de felesleges, akinek nem jobb, annak minek, akinek meg jobb, az ennyiből is érti.
Általában eltűnőben van a -nak, -nek ragpár, és a mondatokban olyan szerkezeteket használ sok beszélő és író ember, amelyekben -val, -vel kell a kiváltásához. Pedig csak játékból megnéztem, hogy az er, sie, es hat kifejezésre mit ad a fordító. Ezt láttam: neki van. Van neki. Na mije van neki? Szöszi haja van a fején. De nem! Nem azt hallani, hogy ennek a szép barna lánynak dombon van a háza, hanem azt, hogy ez a szép barna hajjal rendelkező lány dombra épült házzal bír. Akinek ez tetszik, gyönyörködjön benne!
M. Lengyel László
Apró
- Azt mondja az M4-en a Manchester City – Real Madrid mérkőzés tévériportere, hogy Casemirónak, a Real középpályásának egészségügyi problémája van, ezért nem tud pályára lépni. A Kossuth Rádió is egészségügyi okokkal magyarázza, miért nem ülhet le Varga Zsolt vízilabda-edző a következő mérkőzésen az FTC kispadjára. Casemirónak fájt a bokája, Varga Zsolt szívbillentyűzavarral küzd. (Azóta még háromszor ütötte meg fülemet ez a tévesztés.) Amikről szó van, azok a sportemberek problémái, nem az egészégügyé. Vagyis: egészségi problémák. Ha Casemiro fertőző bokaficamban szenvedne, Varga Zsoltnak pedig nem jutna ágy a kórházban, akkor beszélhetnénk egészségügyi problémákról.
- Szinte naponta hallhatjuk valamelyik rádióban vagy televízióban egy tudós politológus megszólalásait. Pontosabban a felét se halljuk, olyan rettenetesen hadar. Mindezt éktelen orrhangon. Auditív környezetszennyezés. Ha egy szakembert nagy néha behívnak szakérteni, természetesen nem várhatjuk el, hogy előtte beszédtechnika órákra járjon. De aki naponta osztja az észt – majdnem – minden hullámhosszon, az igazán öltöztethetné mondanivalóját szebb ruhába. Petőfi gyerekkorában orrhangon beszélt, a színészet kedvéért kikúrálta. Egyik legnagyobb színészünk, Őze Lajos erősen dadogott, óriási akarterővel leküzdötte. Dikciója a színpadon, a közönég előtt mindig tökéletes volt. Amit mondott, átélhető volt, és hihető. A beszédzavar kezelhető, a szép beszéd elsajátítható. Minimális udvariasság lenne, hogy aki a nagyközönség előtt sokat szerepel, az tanulja meg a nyilvános beszéd alapjait. Mennyivel szebb lenne! Aztán már csak a tartalommal kéne bíbelődni.
Sz. L.
