További kedves csibészek
Ugyan írtam már, hogy az általam ismert közel száz estis figura(!) közül tulajdonképpen mindenkit jó volna megemlíteni, de akkor egy vaskos könyvnek kellene nekirugaszkodnom. De azért Békés (Bumbi) Attiláról mégis csak szólnék: ő ma, közel a 85. évéhez, a legöregebb estis: igaz, mostanában nem újságot ír, hanem mandolinjával bódítja el a baráti társaságokat vagy akár egy egész nézőtér lelkes tapsolóit. (Egy ízben bekerült a Guinness Bookba is, amikor egyhuzamban 36 órán át játszott. Mostanában a mandolin hallgat: a Covid őt is elnémította…) Aztán a három Horváth, akik később nagyra nőttek: Pista, az induló Mai Nap főszerkesztője lett, Laci, aki Geoholding néven működtetett egy valóságos sajtóbirodalmat, és Gábor, aki a közelmúltig a Népszava főszerkesztője volt.
Ugyancsak az Estiből növesztett szárnyat a tévés Juszt László, Pallagi Ferenc (egykori Blikk-főszerkesztő), és Riskó Géza (napilapok és különféle tévék főszerkesztője).És a régiek! Réti Ervin, a külpol. rovat vezetője, aki 1956-os ügyei miatt első(!) újságíróként esett szovjet(!) fogságba. Keresztényi Nándor, a mezőgazdasági szakíró, akinek egy ízben Kelen Béla főszerkesztőnk be akarta bizonyítani, hogy lehet kulturáltan is piálni. Ehhez képest másnap reggel Kelen elvtársat hívták a rendőrségtől, hogy az egyik körúti fán egy totál részeg alak dalol, aki szerint ő Keresztényi Nándor, egy híres esti hírlapos újságíró… Ott dolgozott Kristóf Karcsi sláger- és operettszerző, nem mellesleg a magyar keresztrejtvény megalkotója és feltalálója (1925. január 22.). Milkó Laci bácsi, az egykorvolt bonyhádi szabósegédből lett képszerkesztő, a sarokszobai csapat állandó ultipartnere és házibankára, aki Brezsnyev et. sajnálatos halála délelőttjén, amikor az MTI sem volt képes aktuális, minden rendjellel felszerelt búcsúképet produkálni Brezsnyevről, az őrjöngés közepette csendesen előhúzta fiókjából a tökéletes képet. Korábban megrendelte; profi volt… És a fotós Bozsán Bandi, aki megkésve érkezett valamelyik vívó-világbajnokság döntőjére, ahol is szemrebbenés nélkül megkérte az első és a második helyezettet, hogy a kedvéért, ugyan, ismételjék már meg az utolsó tust…Folytathatnám a sort napestig, de próbáljunk haladni. A következő névsor elején álljon itt az estis figurák figurája: Kőbányai György, vagyis „A Köbcsi”.
SZÜR-SZABÓ PANNÓ: AMIKOR A SZERKESZTŐSÉG A FALRA MÁSZOTT. SZÜR-SZABÓ JÓZSEF, A LUDAS MATYI EMBLEMATIKUS KARIKATURISTÁJA IMÁDOTT BEJÁRNI AZ ESTIHEZ, KÜLÖNÖSEN A KULTÚRROVAT CSAPATÁT SZERETTE. EGYSZER CSAK ELŐÁLLT AZZAL AZ ÖTLETTEL, HOGY FELRAJZOLJA ŐKET A ROVAT FALÁRA. ( forrás: merce.hu )
Nagy dolog az, ha valakinek a beceneve még életében áruvédjeggyé válik, s ha elhangzik valahol, tudod, kiről van szó. Nem kell az egész nevét kimondanod, bőven elég az, hogy „A Köbcsi”. Olyan ez, mintha már életében szobrot kapott volna. Egyetlen könyv maradt utána, no meg ezerszám cikk, tudósítás, tárca, riport és interjú – és ez valahogy így van rendjén. A napilapos hírlapírónak nincs ideje regényre, hiszen mindennap meg kell írja a maga fóliánsait.„Huszonnégyben születtem, már Pesten. Pancsovaiak, délvidékiek vagyunk, a két testvérem még ott látta meg a napvilágot. A nagyapám – Klauber volt a nevünk – parancsára jöttünk át Magyarországra, Trianon után. Az nem lehet, hogy az ő unokái szerb iskolába járjanak, szerbül tanuljanak! Átköltöztünk. Nyitottak Kőbányán egy csemegekereskedést, így lettem Kőbányai. A Szent Lászlóba jártam, s a szocdempárt székházában lógtam. Nem a szocdem eszmék miatt, persze. Hülyülni, szórakozni meg a lányok miatt. Ha nem tudnád, rendes ember már tízévesen csajozik.”Otthagyta az iskolát, apja meghalt, a mamája meg azt mondta, menjen, keressen kenyeret. Azt pedig legjobban ugyebár a pékeknél lehet, így hát Köbcsi beállt péksegédnek. Belépett a pékek szakszervezetébe, ott vette kézbe Marosán, s indította el a pályán. De hamarosan másfelé indult vele a vonat: Bergen-Belsenbe. 1945-ben jött haza, állítólag egy női hálóingben…Igazi újságíró először 1947-ben lett, amikor megjelent a Fényszóró, Balázs Béla lapja. Innen a Szabadsághoz szegődött, ami egy év múlva, 1948-ban megszűnt. Az történt ugyanis, hogy megjelent a lapban egy fotó egy felvonulásról, ahol is az egyik vonuló egy táblát tartott magasra ezzel a szöveggel: „Vesszen a nép árulója”. Ám sajnálatos módon a fénykép akkor készült, amikor a táblás ember már a tribün elé ért, s így a fotón, a fenyegető felirat fölött Rákosi Mátyás arca mosolygott a lap olvasóira… A Szabadságot felszámolták, s ő is, mint minden szabadságos újságíró, szorult az ominózus képért. Kőbányai elvtárs, te elszakadtál a párttól, kispolgári csökevény lettél, ezért meg kell ismerd a munkásosztályt – közölték vele, hogy ezután következzék a ládagyár, majd némi vagonrakodás. Ismerve Köbcsinek a fizikai munkához való hozzáértését, csoda, hogy nem vitte el az ÁVH szabotálásért…Innentől egy csomó munkahelyét, lapját kellene felsorolni: a Világosságot, a Magyar Napot, a Friss Újságot, talán az Esti Budapestet, de igazi otthonra az induló Esti Hírlapnál lelt. Az Estinél töltött 35 éve ezernyi remek történet színhelye: a Blaha Lujza téri sajtóház, a New York kávéház, aztán persze a Nagymező utcai lakóház, mellette a Rátkay-klub, vele szemben az Operett presszó, vagyis az Operettli, kicsit odébb a Fészek Klub, még odébb a MÚOSZ-sajtóház. Meg persze az MTK-pálya és a Római, ahol egy kis kabinja is volt, és legfőként egy kétpárevezős kielboatja. Evezőstudományára módfelett büszke volt. (Köbcsire tapadtak a nők – soha nem értettük, miért –, egy részüket az a megtiszteltetés érte, hogy mehettek vele evezni. Jó, hát akkor hozniuk kellett némi elemózsiát is… Irigykedve hallottam tőle: akkoriban az evezős lányok gyakorta monokiniben eveztek…)Köbcsinek férfiakból is kiterjedt baráti köre volt, akik egy részét, életem szerencséjeként, én is megismerhettem. Nagyjából egy 15 fős csapatról van szó – Bárdi János, Zircz László, Erdős Péter, Lendvai Pál, Vajda István, Kellér Andor, Bodó Béla, Lázár Ervin és Bella Pista, Kézdy György és Kardos G. György, Pomogáts Béla és „A Csaszi” vagyis Császár István, meg még sokan mások. (Nem mindegyik érkezett a szakmából; ide tartozott például Tolnay Klári „házvezetőnője”, aki történetesen férfi volt: Samu. Egy újabb isteni figura.)Viszont nem ismerhettem például Lestyán Sándort, az 1956-ban elhunyt nagyszerű író-újságírót (vagy negyven könyv szerzője). Köbcsivel több lapnál is kollégák voltak, és természetesen ő is egy legendás figurának számított. „Isteni fej volt. A világ legtehetségesebb szélhámosa. Mindent el tudott hitetni magáról. Minden szerepet el tudott játszani. Nagyvonalú csibészségével még a károsultjai megbecsülését is kivívta. Ritka kombináció” – írta róla Köbcsi. Mint a világ legtehetségesebb szélhámosa, például nem Berlinből tudósította lapját, a Friss Újságot, az 1936-os berlini olimpiáról – ahová kiküldték –, e helyett karon fogta aktuális barátnőjét – megjegyzendő: a kor ünnepelt dívái voltak a szeretői –, és elvitte a Dunakanyarban lévő nyaralójába, ahonnan, az angol rádió tudósításait hallgatva szállította naponta a friss olimpiai híreket…Köbcsi haverjai leginkább a különféle lapoktól érkeztek. Például a Belkereskedelem című világlaptól, aztán a Világosságtól, az Igazságtól, a Szabadságtól, az Esti Budapesttől. A már említett László Miklós, miután kirúgták a Népszabadságtól, a Belker. lapjához, a Belkereskedelemhez került, ahol ez a társaság gyülekezett. Például Bárdi (Rákosi elvtárs kigúnyolásáért ült, ugyanis bőrhajúnak nevezte népünk bölcs vezérét), aztán Zircz (disszidálási kísérletért pihentették); velük csinálta a lapot. A szerkesztőségben, kisebb méretekben, egy fiók „Petőfi-kör” tevékenykedett.Zircz Laci és Bárdi Janika egyébként, amikor az említett okok következményeként éppen ki voltak rúgva, akkor versenyzászlókban utaztak. A fiatalabb olvasók kedvéért: akkoriban az egész ország tele volt sztahanovistákkal, legjobb dolgozóval, élüzemmel, kiváló vállalattal, a Minisztertanács vándorzászlaját kiérdemlő kollektívákkal. Traktorosok hívták versenyre egymást, volt kiváló és még kiválóbb juhász és vasöntő; no, nekik gyártották a zászlókat Zirczék, és éltek ebből – az irigy Köbcsi szerint – igen jól.Zircz disszidálása is csakis rá jellemzően történhetett. Amikor megelégelte mind a béketábort, mind Rákosi országát – ez ’56 elejére következett el –, egyszerűen felugrott a GYSEV Bécsbe tartó vonatára. Méghozzá Szentgotthárdon – ahol addig egy barátnőjénél, bizonyos Buksinál dekkolt –, ámde észrevették, a vonat megállt, Lacit letartóztatták, s börtönbe került. Ennyi volt saját forradalma, de végül az igazi forradalomnak köszönhetően szabadult.Amikor is természetesen a régi tettestárssal: Bárdi Janikával immár sikerrel disszidált. Bárdi, aki kifogástalanul beszélt németül, már a csőszkunyhóban fel-alá járkálva memorizálta azt a cikket, amit kiérkezésük napján át is adott a Die Pressének, Laci viszont nem beszélt, csak magyarul, így hát sürgősen elment Düsseldorfba, egy zsidó kávéházba. Ahol is várta a Bodnár (lánykori nevén: Büchler) Ottó, akivel megalapították a Komet (Üstökös) című havilapot. Büchler akkoriban valami oknál fogva mindenkinek doktor Bodnárként mutatkozott be, ettől Laci vérszemet kapott, és ettől kezdve von Zircznek, saját, kissé raccsoló kiejtése szerint: fon Csircsnek hívatta magát…A disszidálások után László Miki, fon Csircs, Bárdi és Köbcsi, a négy muskétás bősz levelezésbe kezdett, ami igencsak érdekelte az elhárítást. Tőlük tudjuk, hogy Köbcsi például vadul németül tanul. 1960. november 26-án jelenti „Dávid” ügynök: „Kőbányai egy Kelet-Berlinben lévő, 40 év körüli, Margaret keresztnevű nővel levelezik, akitől csomagokat is kap. Most ismét hozzá készül, de persze az útlevélkérelmébe azt írta, hogy az erfurti virágkiállításra szeretne kiutazni, holott Margaret mellett Zirczet és Bárdit is meg akarja látogatni.”Azt szokták mondani: az én nemzedékem volt a Nagy Generáció. A pontos meghatározás szerint azok tartoznak a Nagy Generációhoz, akik ott voltak vagy ott lehettek volna az amerikai Woodstockban, azon a bizonyos, immár kultikussá vált fesztiválon, 1969 augusztusában. Életkorom szerint én is ott lehettem volna, ha lett volna pénzem, ja, és útlevelem…
Tehát, mi vagyunk az a generáció, amelytől féltettek bennünket a szüleink – s ebben van is valami. A hatvanas években, abban a hihetetlenül zsúfolt, rendkívül zűrzavaros tíz esztendőben függetlenségi mozgalmak, puccsok, háborúk, diktatúrák és diktátorok követték egymást. Átrajzolódtak az addig ismert térképek: országok váltak függetlenné, újak alakultak, véget ért a faji megkülönböztetés, az ember felszállt az űrbe, majd kikötött a Holdon, bevezették a fogamzásgátló tablettát, elterjedtek a kábítószerek, s minden, ami addig volt, múlt időbe tétetett. Elhittem, elhittük, hogy mi vagyunk a Nagy Generáció.Ma már tudom: tévedtünk. Az igazi Nagy Generáció ők voltak. A Köbcsiék…
Szücs Gábor
(Következik: Kísért a múlt)
