Szalay-Berzeviczy Andrással, a Címlapon Magyarország – Hazánk története a nyugati sajtó tükrében 1848–2020 című kötet egyik szerzőjével készített interjút a 24.hu munkatársa, Cseri Péter. Az is szóba került, valóban igaz-e, hogy hangsúlyosabban jelenik meg a magyar baloldal álláspontja a nemzetközi médiában.
Érdekes például, és ez a külföldi címlapmegjelenések grafikonján világosan látszik, hogy legtöbbször 1848-ban, 1956-ban, 1989-ben és 2015-ben kaptunk kiemelt figyelmet a nyugati mainstream sajtóban. Ebből az első három olyan liberális fordulatokról szólt, amikor Magyarország tett egy fontos lépést a függetlenség és a nyugati típusú demokratikus berendezkedés felé.
Szalay arra is kitért, hogy a nyugatiak Magyarország-képe nem azért fontos, mert feltétlenül igaz, hanem azért, mert a történelem több ízben megmutatta, hogy ez a kép sorsfordító, döntő jelentőségű.
A nyugati médiaképünk talán nem elég tárgyilagos, hiteles, és semmiképpen sem azonos az alapos forrásmunkákkal alátámasztott, nemzeti történetírásunk narratívájával, ám az tény, hogy a meghatározó történelmi pillanatokban jórészt a nyugati államok döntöttek sorsunkról. Így volt ez 1849-ben Varsóban, 1914-ben Bécsben és Berlinben, 1920-ban Versailles-ban, 1945-ben Jaltában, 1947-ben Párizsban, 1956-ban Moszkvában és Washingtonban, és még folytathatnám a sort – mondta Szalay-Berzeviczy András.
Érdekes párhuzamot rajzol a kötet Horthy Miklós és Kádár János médiapályaképéről: amíg 1919-ben a kormányzót a megváltó, a megszabadító vezérnek kijáró tiszteletettel ábrázolják a nyugati újságok címlapján, amint azonban olasz- valamint német barátsága egyre erősebbé vált, úgy lett az ő képe is egyre sötétebb, addig Kádárnál fordított a helyzet; ’56 után néhány évig ő a véreskezű diktátor, valóságos gyilkos, addig a ’80 -as évekre a címlapok már egyre barátságosabbnak mutatják.
