A Távol-Kelettől Latin-Amerikáig, az Európai Unió világpolitikai szerepétől a frissen formálódó francia-olasz tengelyig, a V-4 csoportbeli együttműködés dilemmáitól az USA afganisztáni kivonulásáig tucatnyi világpolitikai kérdést érintett előadásában Tálas Péter. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója a MÚOSZ kül- és biztonságpolitikai szakosztálya – immár hagyományos – meghívásának tett eleget.
Jó néhány esztendeje szinte tradícióvá vált, hogy a kül- és biztonságpolitikai szakosztály évzáró szakmai rendezvényének Tálas Péter a felkért előadója. Nem véletlenül: az SVKK vezetője rendre egyfajta globális körképet rajzol fel, gond nélkül lendül át a kisebb, lokális válságoktól a világpolitika átfogóbb, meghatározó tendenciáira és soha nem az események felsorolására, inkább a háttér megvilágítására, az összefüggések felvázolására törekszik.
A tavalyi, pandémia-sújtotta esztendőben a találkozó sajnos elmaradt, így most, 2021 végén annál nagyobb volt a merítés, gazdagabb a témakínálat. Sokat elárul talán napjaink fejleményeiről, hogy leggyakrabban az amerikai-kínai viszony alakulása került szóba. Vége a hajdani, bipoláris világnak, s megszűnt már az Egyesült Államok hegemón, egyedüli szuperhatalmi fellépésének korszaka is, a mostani, multipoláris világrend viszont számtalan konfliktust szül – fogalmazott a professzor. Donald Trump elnökségének négy zaklatott évéhez képest Joe Biden megválasztása óta valamelyest kiszámíthatóbbá váltak ugyan a Fehér Ház törekvései, ám a Washington-Peking viszony ettől még semmivel nem vált egyszerűbbé.
Arról nem is beszélve – említett Tálas egy sokszor figyelmen kívül hagyott tényt –, hogy számos nemzetközi krízisben Biden többé-kevésbé Trump nyomdokain halad. Jó példa erre Afganisztán. – Túl hosszú volt az ottani háborúskodás 20 esztendeje, túl sok az emberáldozat, túl magas a költség, s igencsak soványnak mutatkoztak a Nyugat által kitűzött „demokrácia-építés” eredményei – magyarázta Tálas, mi vezetett végül is Bidennek (elődjéhez hasonlóan) az amerikai haderők végleges kivonásáról pár hónapja hozott döntéséig. Más kérdés, hogy a katonai távozás a kabuli kormányzat szinte azonnali összeomlásához, a tálib felkelők villámgyors győzelméhez vezetett. Hogy a változatlanul kínzó helyi válságot, amely éppúgy okozhatja a migrációs hullámok erősödését, mint az ópium-termelés újbóli felfutását, miként fogják a térségbeli, érintett hatalmak (Kína, Pakisztán, India vagy Oroszország) megoldani, az ma még korántsem világos.
Tálas egyébként sem szépítette a helyzetet, elismerte, hogy a bonyolult nemzetközi érdekütközések sokszor mennyire megnehezítik az előrejelzést. Nem hangzott el ugyan a szerző neve (mellesleg Mark Twain amerikai íróról van szó), de mindenkinek beugorhatott a híres idézet: „Jósolni nehéz, különösen ha a jövőről van szó.” Tendenciákat, várható fejleményeket ezzel együtt jó pár témában felrajzolt az SVKK vezetője, aki úgy véli például, hogy az új, formálódó német kormányzat az Angela Merkel-érához képest némileg befelé fordulóbb lesz, ugyanakkor valószínű, hogy Berlin határozottabban fellép egyes kelet- és közép-európai jelenségekkel szemben. Derűlátóbb volt Tálas a tajvani kérdéssel kapcsolatban, úgy vélte, Pekingnek a várható presztízsveszteség és a nemzetközi visszahatások miatt nemigen éri meg a sziget katonai erővel történő „bekebelezése”.
Az előadás másik hangsúlyos témája a továbbra sem lezárt lengyel-belarusz krízis volt. Az elterjedt vélekedéssel szemben Tálas nem lát a migránsáradattal zsaroló Lukasenka fehérorosz elnök „hibrid háborúja” mögött egyértelmű moszkvai irányítást. Tény ugyanakkor, hogy a határmenti, rengeteg emberi szenvedést hozó válság mindkét fél számára jól kiaknázható belpolitikai szempontból. Varsó például következetesen azzal próbál érvelni, mennyire nincs itt az ideje Brüsszel részéről holmi jogállami fenntartásoknak, pláne politikai nyomásgyakorlásnak, amikor a lengyel erők úgymond Európai határait védik…
Sz.G.
