Az idei karácsonyra kiadni tervezett mű, a címe alapján egy édesapa szívéről szól, amit egyszer az író – megrendítő és kiváltságos módon – a kezében tarthatott. Ez már önmagában is hatalmas sztori, bár csupán egy rövid, ám rendkívüli része a regénynek, amely 1985-95 között játszódik, és nem kis részben ma már sajtótörténelem. Megjelenik benne többek között a Reform, a Mai nap, és a Bulvárból lett Blikk.
A történet valójában annak szerzőjét, és az őt körülvevő embereket tárja elénk. Látszólag nem más, mint egy a huszadik században elkezdődött és a huszonegyedikbe átvezető üzleti karrier mozzanatainak füzére, a szocializmusnak nevezett formációból a vadkapitalizmuson át napjainkig.
Mese az újságíróból lett üzletemberről, az íróról és kiadóról, a bölcsészlelkű pénzcsinálóról.
Részletek a könyvből:
„Elkezdtük tervezni az Ifjúsági Magazin 1988 márciusi, ünnepi számának borítóját. Urbán Tomi hozta a modellt az egyik szakközépiskolából. De valami nagyon hiányzott az egészből. Az a divat már elmúlt, hogy a főszerkesztőknek a teljes lapszámot be kellett mutatniuk a felügyeleti szervek illetékesének. Belém bújt a kisördög, és azt találtam ki, hogy széles nemzetiszín szalagból készüljön a kislánynak nyakkendő, valamint a magazin logója is legyen piros-fehér-zöld. Ráadásként az ilyenkor szokásos lózung helyett Kölcsey idézet került (nota bene: nagy „H” betűvel és felkiáltójellel) a borítóra. „A Haza minden előtt!”
A végeredmény gyönyörű lett. Meg botrány az egészből.
Amikor a hónap elején megjelent a magazin, és a Forradalmi Ifjúsági Napok plakáterdejébe öltözött a város, telefonon hívott a kiszkábé görbelábú titkár(nője). Elég csúnya szavakat használt, nem idézném.
– Ezért a nacionalista címlapért még megütöd a bokád! – kiabálta. – Először is nem fizetjük ki sem a fotóst, sem a tördelőt, sem senkit. Másodszor pedig jobb, ha keresel magadnak másik munkahelyet.
Nem válaszoltam, inkább elköszöntem és csendben letettem a kagylót, miközben jót mosolyogtam. Ha akkor látott valaki, nyilván azt hihette, hogy elment minden maradék eszem. Villámgyorsan megcsináltam az árazó példányt, amelyben minden írás, fotó és grafika mellé odaírtam a készítője nevét és a honorárium összegét. Nem kézbesítővel küldtem, hanem magam rohantam el a pénzügyi osztályra és kértem, hogy soron kívül utalják el mindenkinek a pénzt. Senki nem kérdezősködött, senki nem mondta, hogy ez szabálytalan, mert még jóvá kell hagynia az igazgatóhelyettesnek. Mentek az utalások, aki mégsem kapta meg, annak zsebből fizettem.
Könnyű volt gálánsnak és jókedvűnek lennem, mert már nálam volt a Tájékoztatási Hivatal levelének másolata. Ebben az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat igazgatóját értesítették, hogy május 15-től a Reform Lap- és Könyvkiadó Részvénytársaság vezérigazgató-helyettese leszek.
*
A Reform Rt. működésének eső heteiben a Blaha Lujza téren, a Hírlapkiadó Vállalat székházának két egymásba nyitott szobájában húztuk meg magunkat. Innen jártunk át a Szabadság térre, a Magyar Hitelbank Rt. és a Magyar Televízió központjába. Virág András, a Reform Rt. vezérigazgatója ragaszkodott hozzá, hogy mindenhova együtt menjünk. Valójában bizonytalan volt a gazdasági ügyekben, annál jobb diplomatának bizonyult, messze a magasba nyúló kapcsolatrendszerrel. A Tájékoztatási Hivatal főosztályvezetőjeként és Marjai József bizalmasaként, a legtöbb külföldi útjára elkísérte a miniszterelnök-helyettest.
A Hitelbankban Demján Sándor elnökkel, a tévében dr. Bayer József gazdasági főigazgatóval gyakran konzultáltunk az előkészületekről. Mindkét cég a Reform Rt. alapító tulajdonosa volt, a többi befolyásos alapítóval, például a a Kossuth Könyvkiadóval, a Rubik Alapítvánnyal, és a Hazafias Népfronttal együtt.
Amikor a Hitelbank megvásárolta a Ganz Mávag Könyves Kálmán úti irodaházát, a felújítás után mindjárt kaptunk egy teljes emeletet a nyolcadikon. Egyszer a szüleim is meglátogattak a tágas, frissen belakott irodámban. Feszengtek szegények a kényelmes vendégfotelokban, egyáltalán nem értették, hogy lettem én vezérigazgató-helyettes, de azt sem: mit keresnek ők itt? Hol is vannak tulajdonképpen?
Leginkább Anyu aggódott, miközben forgatta a vadonatúj névjegyemet:
– Nem lesz ebből baj, kisfiam?
Szerintem soha többé nem tudtam megnyugtatni.
*
A Reform Rt. elnöke Bayer Jóska lett. Tisztességéhez, jó szándékához, hogy alakuljon egy független kiadóvállalat, nem férhetett kétség. Kiváló német nyelvtudása később hallatlan előnyt biztosított neki.
Megjelent a „független, demokratikus” Reform Hírmagazin, Tőke Péter vezetésével. Hogy mennyire volt demokratikus (már ha egy hetilapot lehet annak nevezni), azt nem tudom, de hogy mennyire volt független, arra akadnának tippjeim. Ez a része nem foglalkoztatott, ám ha valaki manapság azt hiszi, vagy állítja magáról, hogy mi mekkora hősök voltunk, hát azt muszáj körberöhögnöm.
Tőke Peti jó újságíró és remek szervező volt, aki imádta a hasát és a nyilvánosságot. Ezt sok sajtómunkás elmondhatta magáról, egyáltalán nem baj, ha a médiában valakit ezek a tulajdonságok jellemeznek. A lap az akkori Majakovszkij utcában kapott irodát, az utcáról be lehetett látni a helységbe. Péter a félemeleten ült, hatalmas üvegtábla mögött, előtte kiteregetve a készülő lapszám összes cikke, egyik kezével javítgatott, míg a másikkal jóízűen ette az ebédjét.
Egyik nap furcsa levelet hozott a kézbesítő. „Rálőttek Tőkére, az ablaküveget golyóálló üvegre kéne cserélni.” Gondoltam, valahol megkérdezem, ez mennyibe kerülne a Reform kiadónak, minden esetre ráírtam a levél margójára: „Utána nézek, de addig is kérem Pétert, hogy ne az ablakban zabálja a töltött káposztát”.
Kiderült, hogy egy ilyen méretű golyóálló üveg csiliárdokkal szegényítené a büdzsét, amit nem engedhettünk meg magunknak. András megkérdezte a barátját, Dégen Istvánt, hogy mi a véleménye Tőke védelméről. István gyakran járt be hozzánk, mindenki tudta, de senkit nem zavart, hogy ő az elhárító. Röviden azt felelte: „Csalánba nem üt”.
*
Az Axel Springer be akart szállni a Reformba. Ez nagy dolognak tűnt. A Springer jelentette sokunk szemében a média legtekintélyesebb nyugati birodalmát, amely nélkül levegőt sem lehetett venni a modern sajtó világában. Az NDK vezetőinek bosszantására épült fel Nyugat-Berlinben, közel a falhoz a konszern csaknem húszemeletes székháza, tetején az éjjel-nappal folyamatosan villogó, világító Axel Springer Verlag felirattal.
Az ügyletet a hirtelen felbukkant Josef von Ferenczy (sokaknak Ferenci Jóska, még többeknek Kacor király, furcsán beretvált bajsza miatt – nekem maradjon Ferenci úr) gründolta, hangyaszorgalommal, önérdektől korántsem mentesen. Sejtem, hogy nem a saját pénzéből, de hatalmas fogadást rendezett az egyik legelőkelőbb budapesti szállodában, amely ez alkalommal megtelt jelentős és kevésbé jelentős emberekkel, számos fontoskodó léhűtővel, feltörekvő lapalapítókkal. A szuper elegánsan öltözött, fodrász által beállított hajú Ferenci úr szinte elsápadt az áhítattól, amikor a megjelenteknek bemutatta Peter Tammot, a konszern kétség kívül nagyhatalmú elnökét.
– A Springer-ház! – mutatott Tamm úrra, nagyon színpadiasan. Magyarán: érezzük magunkat megtisztelve, hogy ők itt vannak, hogy ő is itt van újra, és jön a szép új világ.
Az esemény után dőltek a megkeresések, ajánlkozások a Reformhoz. Nagyon furcsán éreztem magam, amikor megjött az első olyan levél, aminek a végén az „Elvtársi üdvözlet”-ből elmaradt az „elvtársi” szó. Megjelent az „üdvözlettel”, majd a „tisztelettel”. Ez utóbbitól idegenkedtem, nem tetszett. Majd az elvtársi becsületszót felváltotta az úri becsületszó. Amit úgy, ahogy betartottuk.
Végül a Springer beszállásából nem lett semmi, helyette Bayer Jóska csinált velük vegyesvállalatot, amelyik felfalta a megyei lapokat, majd átalakított, illetve alapított néhány valóban médiatörténeti jelentőségű magazint. Ki-ki döntse el, hogy ki járt az ügylettel a legjobban. Nyilván mindenki másképp látja, láttatja vagy ítéli meg a dolgokat. Ilyen érdekes az emberi agy, a hétköznapi természet. Vagy megszépíti a csúnya dolgokat, vagy megcsúnyítja a szépségeseket.”
