Ismét fájdalmas veszteség ért bennünket, életének 87. évében elhunyt dr. Gerzanics Magdolna újságíró, néprajzkutató, magyar-ének szakos tanár, szakosztályunk alapító tagja.
Ungváron született 1934. március 30-án. Később élt Zalában, Komárom-Esztergom megyében, Erdélyben, Németországban. A Pécsi Tanárképző Főiskolán, magyar– ének-zene szakon szerzett diplomát, majd az ELTE néprajzi tanszékén doktorált.
Szakdolgozatához összegyűjtötte Komárom-Esztergom megye magyar, német és szlovák falvainak népzenei hagyományait és szokásait, belefoglalva a tárgyi kultúra értékeit is. Két lánya közül Zsuzsanna szintén pedagógus, Magdolna színész-előadóművész lett. Utóbbi írta róla: „Édesanyám, dr. Gerzanics Magdolna hosszú éveken át, mint pedagógus, és mint iskolaigazgató tanította Neszmély község gyerekeit, valamint gyűjtötte a falu tárgyi és zenei népművészeti kincseit. Ezekről számos publikációja jelent meg.„ (Sajnos néhány éve Magdika lánya, akit Neszmélyi Magdolnaként ismert a színész szakma, is eltávozott az élők sorából.)
Magdikát a szülőföld is mindig visszahúzta, rendszeresen szervezett kirándulásokat Kárpátaljára, szeretett pátriájába. Olyankor, már idősebb kora ellenére is nagy kedvvel vállalta a vendégek kalauzolását a csodálatos tájakon, kulturális emlékek között. Vele jutottunk el mi is az egykori magyar területekre, láthattuk többek között Beregszászt, Munkács várát, Ungvárt, a Vereckei hágót, hogy csak néhány példát említsek.
Magdikáról mindenkinek csak a jóság, az önzetlen segítőkészség juthat eszébe. Amikor tíz évvel ezelőtt a Magyar Újságírók Országos Szövetségében szervezni kezdtük a speciális profilú szakosztályunkat, azonnal mellénk állt, támogatta ügyünket és rendszeresen részt vett programjainkon, rendezvényeinken. A fogyatékos emberek életminőségének javítását különösen fontosnak tartotta és a maga eszközeivel egész életén át segítette, többek között a Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány kuratóriumi elnökeként.
A népzene szeretete, az értékmentés is átszőtte az egész életét. Fáradhatatlanul folytatta ez irányú kutatásait, írta néprajzi, népművészeti cikkeit, tanulmányait, nagy munkabírásról téve tanúbizonyságot. A KÓTA és a Vass Lajos Népzenei Szövetség egyaránt számíthatott szakmai tevékenységére. Utóbbiban a tiszteletbeli szakmai elnöki tisztséget is betöltötte. Sajnos az utóbbi időben, a koronavírusjárvány miatt is, egyre kevesebbet hallottunk róla. Csak azt tudtuk, hogy Németországba költözött az unokájával együtt, hogy többi családtagja, különösképpen dédunokája közelében lehessen. A leveleinkre nem jött válasz, utólag tudtuk meg, hogy sokat betegeskedett. Még megérte, amikor az elmúlt év végén a televízióban is bemutatták az Együtt élünk című dokumentumfilmjét, ami Komárom-Esztergom megye hagyományairól szól. és Magdika volt a szerkesztője és a rendezője is. A film az alábbi linken tekinthető meg:
Aztán már csak a halálhírével szembesültünk az ismert közösségi portálon. Nagyon nehéz volt ezt tudomásul venni, hiszen aktivitását ismerve, reméltük, még sokáig velünk lesz. Aztán kiderült, hogy tőle sem köszönhettünk el…
Fájó szívvel búcsúzunk most tőle egyik kedvenc idézetével. Ezt a néhány sort még ő választotta egy nagyra becsült és szívének kedves zenekutató, zeneszerző kollégájának elhunyta alkalmából írott nekrológjához még évekkel ezelőtt:
„Amíg a halál nem keres,
Elvagyunk nélküled Uram,
De vádlott lesz minden felperes,
Ha rájön, hogy nincs több futam.”
(Vári Fábián László: Alkonyra járnak a jelek)
Garamvölgyi Annamária
elnök
MÚOSZ Fogyatékossággal Élők a Médiában Szakosztály
