„(…) Természetesen az volna a normális, ha maguk a közvetlenül érdekeltek, viszonyaink aktív alakítói néznének egymás szemébe, de ezt, ha csak lehet, elkerülik, inkább a sminkszobákban vagy a stúdiók előterében üdvözlik futólag egymást. A nézetek nyílt színi ütköztetésére maradna a parlament, de a T. Ház régóta inkább önmaga karikatúrája, mint értelmes, érdemi munkát befolyásoló viták helyszíne. A stúdiókban tehát jobbára újságíró, elemző-gladiátorokat eresztenek össze, esetükben kisebb a tét, villoghatnak, vagy szenvedhetnek, a megoldás kulcsa pedig végképp nincs a zsebükben – olvasható Tamás Ervin publicisztikájában. – A társadalom a kommunikáció paralimpiájának versenyszámai közt válogathat, honfitársaink jó szokásukhoz híven szimpátiájukhoz szabva éljeneznek, vagy pfujolják meg a híreket, műsorokat, szereplőket. Ami az egyiknek hazug, a másiknak hiteles, sőt, elég már a nyilatkozó fizimiskáját meglátni ahhoz, hogy borítékoljuk a minősítéseket. Megannyi szempont, kapcsolat, reklámok vétele-elvétele, háttéralku trappol bele a szerkesztésbe, tehetséges riporterek sora húzza kínos mosolyra a száját, vagy fordít hátat a szakmának, lesz vállalkozó, szépíró, esetleg menti színpadra, netre beszélgetős műsorát. (…)
2020 mérföldkő volt az online szólásszabadság történetében. A koronajárvány évében a nagy internetes cégek komolyabban kezdtek fellépni az álhírek és a félrevezető információk ellen. 2019 végén még csak a politikai hirdetések visszaszorításával foglalatoskodtak. De „a járványügyi vészhelyzetben hirtelen kiderült, hogy a vitatott tartalmak gyomlálásának nincs sem technikai, sem jogi akadálya. A nagy internetóriások jó cenzorok akarnak lenni. Csakhogy jó cenzor nem létezik” – írja Niall Ferguson, a Neue Zürcher Zeitung hasábjain közölt tanulmányában. Egyre több téma került tiltólistára, ami miatt mások a média elsivatagosodásától tartottak. Többen síkra szálltak a multik megregulázásáért, s valamiféle tartalomszabályozás bevezetéséért, ami legalább jobban hangzik a cenzúránál. Trump ámokfutása és a Capitoliumnál történtek viszont olyan gátszakadást okoztak, amely példátlannak tekinthető – az amerikai elnök hirtelen egy üvegharangban találta magát, kontrollját vesztett közlései ekkortól már nem jutottak el fölajzott táborához. A „róka fogta csuka” helyzet egyelőre lezárhatatlan módszertani, etikai kérdéseket vet fel, amit az sem oldana fel, ha az online szolgáltatók nem szelektálhatnák a tartalmakat, viszont felelősséget kellene vállalniuk értük. A dominóhatás egyébként érintette Bolsonaro brazil, és Maduro venezuelai elnök tweetjeit, de például Kovács Zoltán kétszáz követője is hasonlóan járt. Tény, hogy kell valamit tenni a járványként terjedő előítéletek, őrült és lázító manipulációk, összeesküvés-elméletek ellen, s kétségkívül ez ma a legkomolyabb lecke a nyilvánosság, a szólásszabadság számára.
Magyarországon mindenesetre Varga Judit, igazságügy-miniszter azonnal megnyomta a start gombot, összehívta a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését a tech cégek „rendszerszintű visszaélései” miatt, mert szerinte a Facebook korlátozza a keresztény, jobboldali véleményeket. Konkrét, tartalmi ismertetőt persze nem adott arról, mik is ezek, pedig a leltár volna igazán tanulságos. Akciója mindenesetre megágyazhat bizonyos, a hatalom ízlésével szinkronban lévő majdani válaszlépéseknek. (…)”
A Népszavában megjelent írás teljes szövege >>>
(Borítókép forrása: MARABU / Népszava)
Kapcsolódó anyag:
Összeesküvés-elméletre építi digitális szabadságharcát a kormány (hvg.hu)
