„Amikor a magyar miniszterelnök vagy ritkábban a külügyminiszter beszél (többnyire külföldön) a szerintük sértetlen magyar sajtószabadságról, két érvet szoktak felhozni az igazuk védelmében. Az egyik szerint idehaza mindent meg lehet írni, minden megjelenhet, a másik meg úgy szól, hogy a média minden szegmensében ellenzéki (helyesen: a kormánytól független) kiadvány a piacvezető. (…) Megyei napilapja – emlékeztet Hargitai Miklós – kizárólag a kormányoldalnak van, az összes kiadvány a KESMA-é. A három országos napilap közül kettő kormánypárti, bár tény, hogy az egy Népszava mindkettőnél nagyobb. Ettől azonban még a nyomtatott közéleti napilapok piacán domináns helyzetben van a kormányhű sajtó, a teljes példányszám legalább négyötödével.
Országos elérésű rádióval szintén csak a kormányoldal van jelen az éterben. A legnagyobb hírportálok közül az Origo vállaltan kormánypárti és a KESMA-é, az Indexet épp most vásárolta meg egy kormányközeli tulajdonú cég, a 24.hu-ra pedig kitartóan alkudoznak. A két nagy kereskedelmi tévé közül az RTL Klub kormányfüggetlen, a Bertelsmann-csoporthoz tartozik, de csoportszinten a TV2 nagyobb, és a korlátlanul érkező állami bevételekből folyamatosan hízik. (…)
Az állami postának gyakorlatilag terjesztési monopóliuma van; úgy játszik az árakkal, úgy húz le komplett településeket, járásokat a terjesztési térképről, ahogyan csak akar. Nagy kapacitású lapnyomdával pedig úgyszólván már csak Mészáros és társai rendelkeznek, a versenytörvény nagyobb dicsőségére – nem véletlen, hogy a Magyar Hangot a tulajdonosai egy szlovákiai nyomdában kényszerülnek előállíttatni. Azaz vannak – még – független szerkesztőségek, de döntő többségükre a kormány bármikor rá tudja rakni a fojtónyakörvet, ha sokat ugrálnak. Olyanok pedig, ahol a tartalomba a hatalom ne tudna belepiszkálni, alig-alig akadnak; amik még megvannak, azok sem érnek el tömegeket, és egyre fogyatkoznak” – írja vitacikkében a MÚOSZ elnöke. Hozzátéve:
„Az Európai Bizottság pedig minderről részletes információkkal rendelkezik, hiszen 2016-ban kapott egy kötetnyi terjedelmű, alaposan kidolgozott versenypiaci panaszbeadványt a közmédia piactorzító magatartásáról, 2019-ben pedig egy másikat a fideszes pártsajtó illegális állami támogatásáról és a KESMA-ról. Ha akarna, akár fel is léphetne a magyar sajtószabadság (vagy legalább a média piaci szabadsága) érdekében. Hogy nem teszi, és helyette ilyen semmire sem jó alibijelentésekkel és -eljárásokkal múlatja az idejét, az számomra leginkább azt jelzi: hiányzik vagy legalábbis eddig hiányzott hozzá a szándék.”
