Aranytollas újságírók visszaemlékezései történelmi vagy sajtótörténeti jelentőségű eseményekre, illetve azok hátterében zajló epizódokra. Szále László bevezetője a sorozathoz >>>
Szántó István írása
A kuktán se véletlenül van biztonsági szelep. Muszájból. Hadd szálljon el az a robbanásveszélyes, forró gőz. A szerkesztőségben, jó esetben csak huszonnégy órás a szolgálat. Mi még nem kullogunk az események után. Elébe megyünk. A firkász akár távrecsegőn is megszerzi az információt, de a fotós jobb, ha joggingban alszik. Elég egy füles telefon, s máris indulhat a terepre. Megesik, hogy alvást színlel, de közben félálomban is a rendőrségi csatornát hallgatja. Majd egyre kell ügyelnie, nehogy hamarabb érjen ki, mint a mentős vagy a helyszínelő rendőr. Még van konkurencia, él az egészséges versenyszellem, s az állandó harcban oldani kell az izgalmat, a feszültséget.
Nálunk, Miskolcon a Déli Hírlapnál Szikra Pál szerkesztő, a tanító bácsi a legjobb mókamester. Sose tudjuk meg, miért, talán a végtelen sportszeretete miatt hagyja ott a katedrát az újságírásért. Hogy mások ákombákomjait tegye nyomdaképessé. Hihetetlenül udvarias a kollégákkal, míg a többiek az édesanyjukkal való kapcsolatteremtésre való biztatással kezdik a mondatot, ő nem győz bocsánatot kérni a zavarásért. Olyan, mint egy illemtanár. Miközben él benne a pedagógusi véna, tudja, hogy kell megleckéztetni a jó kollégát.
Már reggel korán meséli, meghallgatta Jakubik Laci interjúját a Kossuthon. Jaksi barátunk, egy díjnyertes fotója kapcsán – talán valamikor ’96 elején – azt vallotta, minden vágya, hogy egy igazi háborúban kattintgasson. Palika nem tétlenkedik: ha ez a vágya, majd teljesítjük. Jóleső kajánsággal szerkeszti meg a beugratás forgatókönyvét. A távirati iroda egyik főnöke nyomban rátelefonál Jaksira, mennyire komoly a szándéka, s vállalna-e egy rövidtávú grozniji kiküldetést. Hozzáteszi, ott aztán kicsiszolhatja az oroszlánkörmeit. Az elődjét éppen tegnapelőtt vesztették el. Nagy lóvé vár rá, s még nagyobb dicsőség. Mire Laci Diósgyőrből a szerkesztőségbe ér, már várja a fax. Itt az ukáz, töltse ki a kérdőívet, s postafordultával küldje vissza. Megnyugtatják, minden költséget vállalnak, de nem árt beírni, hogy halála esetén ki lesz a biztosítás kedvezményezettje.
Jaksi nem valami kitörő örömmel, s a nála ritkán hiányzó büszkeséggel, halott sápadtan ér a redakcióba. Észrevesszük, meglessük, hogy a faxüzenetek között matatva gyorsan megtalálja a neki szólót. A reggeli értekezletet feltűnő csendességgel, némán végig hallgatja. Utána viszont elsőként nekem dicsekszik el a rá váró megtiszteltetéssel. Faarccal, kuncogás nélkül, gratulálok, megérdemli, de ajánlom, ezt a hírt osszuk meg a vezető kollégákkal. Látom, lohad a lelkesedése, gondolatai már talán Csecsenföldön járhatnak. Ki tudja, van-e ott is Hubertus. Bíztatom: nekem gondolkodni sem maradt időm, amikor megkínáltak a vietnámi kiküldetéssel. Ki ne hagyja, egyből sztárfotós lesz, a világ összes hírügynöksége verseng majd a képeiért. Miután az övékét már sorra kilötték. Elárulom, előtte már lekáderezték, s csak csupa jót mondtam róla. Büszkélkedtem, hogy a szajoli vasúti tragédiáról készült fotóira is felfigyelt már a sajtóvilág.
Emlékszem a párja telefonjára is. Kérdezi, mikor ér haza. Mert úgy időzítené a kedvencét, a juhtúrós sztrapacska szaggatását. Kedvetlenül, mogorván reagál, a fene se tudja. Groznijba megyek… s kinyomja kedvese telefonját.
Közben gyűlik a nép, a beavatottak élvezik az ugratást. Barátom magába roskad. A feje felett élcelődünk. Mondják, vigyen magával fekete műanyag zsákot, sose lehet tudni. Magam is élvezem az összjátékot. Van, aki visszatartaná, mások irigylik, a többi fotós azt mondja, ha mégse menne, ajánlja őket maga helyett. Nem veszélytelen a kiküldetés, de hát itt is a fejére eshet egy tégla, ha a sors úgy akarja. Túltoljuk a biciklit, kiélvezzük a hecc minden pillanatát.
Jaksi magabiztossága soha nem látott mélységekbe süllyed. Mígnem egy újabb hívást kap az MTI-ből – kórusban kérjük a kihangosítást –, rákérdeznek, hogy kész-e a holnaputáni indulásra. Szegény Laci arca már több mint komor. A keze is reszket. Szerintem is itt az ideje, hogy véget vessünk az összeesküvésnek.
Palika sétál be a szobámba azzal a kihangosított telefonnal, amelyről Jaksit ugratja. Vége a játéknak. Elszáll a feszültség, mindannyiunké. Csorognak a könnyeink a nevetéstől. Lacinak is nedves a szeme. A megkönnyebbüléstől. Ha nem szégyellné, akár sírna is. Zavarában haza telefonál. Mondja, lehet szaggatni a galuskát. A felesége mit sem sejtve kérdezi, hol a francba van az a Groznij, hogy már meg is jártad…
***
Sorozatunk borítóképén Tettamanti Béla rajzának részlete látható az újságíróról.
A teljes karikatúra:
