Nemigen bocsátkozott jóslatokba Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, de előadásában egyértelműen érzékeltette: igencsak mozgalmas évek/évtizedek várnak a Föld lakóira. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatóját a Sajtóházban látta vendégül a MÚOSZ Kül- és Biztonságpolitikai szakosztálya. A rendezvény moderátori teendőit M. Lengyel László látta el.
Meghökkentő fejleményeknek vagyunk tanúi – mondta bevezetőjében a házigazda. M. Lengyel László szerint például nehezen érthető, hogy hogyan válhattak az utóbbi időben úgyszólván puszipajtásokká Szaúd-Arábia és Izrael. A NATO-tagállam Törökország most Oroszországgal proxyháborút vív, de sokszor nagy az egyetértés a tárgyalóasztalnál Putyin és Erdogan között. Mindeközben hiányoznak az igazi államférfiak/államnők, azok pedig, akik éppen a nagy országok élén állnak, sorra okoznak csalódásokat. Merre tart a világ? – tette fel a kérdést a moderátor.
Válaszában Tálas Péter kifejtette: szerinte nincs akkora káosz a bolygón, mint ahogyan látszik, de sok a kérdőjel. A rejtélyek megfejtéséhez akkor kerülünk közelebb, ha felvázoljuk, hogy milyen keretek között értelmezhetők a folyamatok.
„A 21. század elejét joggal nevezhetjük több szereplős, poszthegemón korszaknak, amelyben még meghatározó, elsődleges nagyhatalom az Egyesült Államok, melynek globális befolyása, katonai ereje és előnye behozhatatlan és megkérdőjelezhetetlen, azonban megkezdődött és hosszú folyamatnak ígérkezik az amerikai hegemónia felbomlása” – mondta. Az USA pénzügyi és kereskedelmi téren is globális nagyhatalom, bár ez utóbbi lehetőségeit Kína egyre inkább szorongatja. Súlya és ereje dacára az USA cselekvésében korlátozott. A korábbi nemzetközi szabályrendszer kikezdhetővé vált, felbomlóban van. Katonai ütőerő híján az EU inkább gazdaságilag tartozik a „nagy játékosok” közé. Tálas nagyhatalomnak minősíti Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot Oroszországot és Japánt. A főszereplők azonban nem egységesek, hiszen stratégiai elképzeléseik, törekvéseik is eltérőek.
Tálas Péter a regionális hatalmak közé sorolta Iránt, Törökországot, Izraelt és Szaúd-Arábiát. A közel-keleti térség az egyik konfliktusterep, ahol (főként Szíriában és Irakban) állandóan változik a hadiszerencse. Az USA kiszoruló félben van innen, sőt kijelenthető: Washington – ahogyan az afganisztánit – az iraki háborút is elvesztette.
A harmadik országcsoporthoz tartoznak a kis államok, közöttük Magyarországgal. Ezekre az jellemző, hogy hozzájárulásuk a világgazdasági össztermékhez nem számottevő, ritkán irányul rájuk a figyelem, ugyanakkor azonban előnyösen kihasználhatják a számukra kínálkozó játékteret.
A szakértő szerint a többszereplős nemzetközi rendszerben az amerikai ikertornyok elleni támadások (2001) óta új „nem állami” szereplők is színre léptek. Sokáig ismeretlen formációk (például iszlamista törekvések Szíriában, európai terrorcselekmények stb.) okoztak fejtörést a biztonságpolitikusoknak, miközben – az információs forradalomnak köszönhetően – a közösségi hálózatok egyre fontosabb szerepet kapnak, nagyon erősek és nő a befolyásuk (pl. Google, Facebook, You Tube), korlátozásuk, rendszerbe kényszerítésük nagyon nehéz. A fake news egyre nagyobb veszély forrása, mert az ilyen típusú hírekre fogékonyak vagyunk. A multinacionális vállalatok – melyek messze tehetősebbek, mint az országok döntő többsége – sem tarthatók kordában. Összességében tehát megállapítható, hogy horizontálisan (az államok szintjén) és vertikálisan (intézmények, NGO-k, vállalatok) egyaránt széttöredező, többpólusú, poszthegemon a világ, melyben újabb és újabb regionális hatalmak megjelenése a jellemző. Sokan a korábbi szabályrendszereknek búcsút intenek, így változnak a struktúrák és a status quot is mindinkább megkérdőjelezik.
A liberális demokráciát nem sikerült exportálni, az Arab Tavasz lényegében megbukott. Ez a kudarc vezetett voltaképpen Irán felemelkedéséhez, és ahhoz a fejleményhez, hogy a Hezbollah és a Hámász kormányra került. Kontinensünk beleszólása a térség problémáiba – például Szíria esetében – nem számottevő.
Mi lesz az Európai Unióval, folytatódik-e az integráció? Tálas Péter úgy véli, a régebbi tagországok számára más jelent a közösség, mint az újaknak: egyebek mellett olyan eszméket is, amelyek az utóbbi időben viták kereszttüzében állnak.
Ami az Európai Uniót jellemző törésvonalakat illeti, ezek mélyülni látszanak. Az eddigi ellentétek a centrumországok és a periféria között, a bővítést-mélyítést ellenzők és pártolók között, most újabb szembefeszüléssel egészült ki. A transznacionalizmus és a nemzeti önrendelkezés hívei merőben más álláspontra helyezkednek számos alapvető kérdésben, például a migráció ügyében is. A felerősödő érdekérvényesítő törekvések, a „potyautasok” (ez utóbbiak közé tartozik hazánk) zsaroló manőverei kiélezik a nézeteltéréseket. A koherencia hiánya azt eredményezheti, hogy az Európai Unió mindinkább periferizálódik, s nem tudja kiterjeszteni befolyását a szomszédos térségekre sem.
Kérdésre válaszolva Tálas Péter elmondta: Macron „atomernyős ajánlata” hangzatos ugyan, de Európa biztonságát ma inkább a NATO garantálja. Az atomerő egyébként még ma is bipoláris: az USA és Oroszország a meghatározó és ez a szakértő szerint így is marad.
Vajon az USA „terjeszkedhet-e” Afrikában? – kérdezte a sajtóházi előadás egyik hallgatója. Erre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetője nem lát esélyt. „Afrika túl nagy falat ahhoz, hogy egy ország érdekszférájává váljon”. Ez Kínának sem sikerült.” – válaszolta.
S ha már szóba került ez a földrész, Tálas Péter nem kerülhette el, hogy mégis a jós szerepébe bújjon. „A klímaváltozás lesz az elkövetkező évtizedekben a jövő nemzedéke számára a legnagyobb kihívás” – mondta. Ha nem sikerül megállítani az elsivatagosodást, ami sok pénzt fog fölemészteni, föltartóztathatatlan lesz a migráció – hangsúlyozta az előadó.
A MÚOSZ-rendezvény krónikásának találós kérdése: hány méter szögesdrót kell(ene) Afrika körbekerítéséhez?
Toronyi Attila
