A MÚOSZ Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztálya rendszerváltoztató éveinket felidéző beszélgetés-sorozatának idei első rendezvényén Japán 30-35 évvel ezelőtti szerepe, a távol-keleti ország hazánkra irányuló sajátos figyelme volt terítéken. A két ország médiájában kialakult akkori „információ-pingpongról” és sok minden egyébről Kárpáti János, a beszélgetés moderátora faggatta Trom Andrást a Sajtóházban. Ezúttal is Kertész Zsuzsa volt a háziasszony a rendezvényen, ahol a terem falait a volt MTI-tudósító Tokióból küldött mintegy 5000 (!) anyagából válogatott összeállítás sajtótörténeti tablói díszítették.
Mint Kárpáti János bevezetőjében elhangzott: a rendszerváltoztatás körülményeit elemző visszatekintésekben alig esik szó Japánról, pedig mind gazdasági-pénzügyi szerepe, mind pedig sajtójának Magyarországra irányuló figyelme abban az időszakban nagyon fontos volt.
Az új típusú gazdasági együttműködés a világ második gazdasági nagyhatalmával azonban nehezen bontakozott ki. Trom András elmondta, hogy az első Suzuki ajánlat még 1985 novemberében született, az ő tokiói akkreditálása előtt körülbelül egy évvel. A tárgyalások igen vontatottan haladtak, az elképzelések többször módosultak, a magyarok döntése azonban csak nem akart megszületni. A tudósító ezért 1989. október 29-i keltezéssel, kérdőjelesen („Mégis lesz Suzuki?”) szellőztette meg értesülését arról, hogy Suzuki Oszamu, a Suzuki Motor Corporation elnöke tesz még egy kísérletet és novemberben Budapestre jön tárgyalni. „Most vagy soha: Suzuki” – ezzel a figyelmeztetéssel zárta tudósítását (amit például a Népszava felcímben ugratott ki). Trom András írásában felhívta a figyelmet arra, hogy a japánok nem értik, miért nem tud dönteni a magyar kormány. A jelentés nyilván nem váltott ki osztatlan örömöt hazai körökben. Az MTI akkori főszerkesztője írásbeli figyelmeztetésben is részesítette a tudósítót, mivel „túllépte hatáskörét, beavatkozott a magyar gazdaságpolitikába”. De becsületére legyen mondva, hogy az anyagot változtatás nélkül kiadta a sajtónak. A tokiói híradás után felgyorsult a döntéshozatal, már csak azért is, mert két hónappal később – éppen harminc éve – hivatalos látogatást tett hazánkban (először és azóta is utoljára) a japán kormányfő. Akkor írták alá a Suzuki gyár létrehozásáról a szándéknyilatkozatot. Nem alaptalan a feltételezés, hogy annak a bizonyos MTI-hírnek szerepe lehetett az egyezmény rapid megkötésében, hiszen a japánok erre harminc évvel később is emlékeztek. Suzuki Oszamu, a cég elnöke tavaly emléklappal köszönte meg a tudósító hozzájárulását a japán autó „hírnevének erősítéséhez”.
Hogyan került Trom András a tokiói posztra? – tudakolta Kárpáti János.
Válaszként elhangzott: nem szokványos, MTI-tudósítói karrier az övé. A közgazdaságtudományi, egyetemi tanulmányok után szerkesztőként helyezkedett el a Magyar Televíziónál, majd 1972-től öt évig a Magyar Import című kamarai szaklap munkatársa lett. Csak ezt követően (1977-ben) került az MTI-hez, ahol a nemzetközi kapcsolatok osztályának a létrehozásával és vezetésével bízták meg. Az érdemi munka, a híráramlásnak keretet szabó szerződéseknek, a mintegy 70 országra kibővülő hírügynökségi együttműködés kialakításának, az el nem kötelezett országok hírügynökségeinek nyújtott támogatás megszervezésének érdemi munkája mellett kilenc évig afféle „bőrönd- és táskahordozói” feladatokat is ellátott, miközben megismerte a hír világát meghatározó külföldi vezető személyiségek zömét, sokszor 24 órázva. Ezt a szolgálatot honorálta az MTI vezetése azzal, hogy tudósítói posztot választhatott. Így lett „ejtőernyős” tudósító Tokióban.
Sajtótörténeti érdekességként Trom András beavatta hallgatóságát abba is, hogy hogyan, milyen előzmények után és milyen körülmények között hozta létre 1970-ben Éliás Béla az MTI tokiói posztját. Azt a meghökkentő, és igaz történetet is megosztotta a jelen lévőkkel, amely Tokióban jutott Trom tudomására, nevezetesen, hogy Éliás, akit a Japánban dolgozó Külföldi Újságírók Klubja alelnökévé választottak, egy a klubban tartott miniszterelnöki briefing alkalmával – amelyen ő volt a házigazda – egy kérdésével kirobbantotta azt a botrányt, amely Tanaka kormányfő lemondásához vezetett.
„Amikor 1986-ban Tokióba kerültem, megtapasztalhattam, hogy ezért már eleve nagy volt a tekintélye az ott dolgozó mindenkori MTI tudósítónak” – mondta Trom András, aki egyetlen magyar újságíróként kiszolgálta az egész hazai sajtót. Japán, mint az akkori világ második gazdasági hatalma és hazánk, a reformok úttörője, egy történelmi pillanatra nagyon közel került egymáshoz. A távol-keleti szigetország ugyanis nem akart lemaradni Nyugat-Európától és az USA-tól a kelet-közép-európai, kialakulóban lévő piacokért megindult versenyben. Különösen a magyar átalakulási folyamatra figyeltek, mivel adósságállományunk egyharmada japán pénzintézetek kezében volt. Ezért megkülönböztetett érdeklődés irányult hazánkra. Ezt a több mint kíváncsiságot elsősorban a Bécsben, illetve az NSZK-ban dolgozó japán tudósítók igyekeztek kielégíteni, akik ezért egyre gyakrabban készítettek interjút a reformerekkel.
A hazai politikai vezetők is ráéreztek az ebben rejlő lehetőségre, a japán újságírók korrektségére, így kialakult egy – Trom meghatározása szerinti – sajátos „információ-pingpong”. Sok esetben a rendkívül felkészült japán újságírókkal közöltek először várható lépéseket, illetve megosztottak velük még a műhelymunkákról, döntés előkészítő tanácskozásokról is információkat. Minderről a japán sajtó részletesen beszámolt, amit a tokiói tudósító lapszemlében hazaküldött, így másnap a magyar sajtóban is napvilágot látott. Németh Miklós miniszterelnök például a Kyodo hírügynökségnek adott interjúban mondta el először, hogy Magyarország felveszi a diplomáciai kapcsolatokat Dél-Koreával. A „jutalom” nem maradt el: két nappal később, kifejezetten erre hivatkozva döntött a japán kormány egy jelentős kötetlen felhasználású hitel folyósításáról hazánknak. Pár nappal később (1989. január 10-én) pedig Grósz Károly a Nihon Keizai Simbun című vezető japán gazdasági napilapnak nyilatkozva jelentette be, hogy heteken belül megkezdik a szovjet csapatok részleges kivonását Magyarországról. Ez világszenzációnak számított, de az is, hogy a japán sajtó két héten belül egy olyan kis ország, mint hazánk két legfontosabb vezetőjét is megszólaltatta – hangsúlyozta az egykori tudósító.
Trom András tehát szorgalmasan szemlézte a tokiói sajtót. 1989 februárjában beszámolt arról is, hogy – japán újságírónak nyilatkozva – Bogomolov szovjet akadémikus felvetette: szovjet-magyar vegyes történész bizottság foglalkozhatna a közelmúlttal, beleértve a magyar 56 megítélésével, esetleges revíziójával. Másnap a hír kapcsán már üdvözölte a szovjet javaslatot Horn Gyula és Balogh Sándor. Trom ugyancsak japán lapból idézve tudósított egy hónappal később egy Berend T. Ivánnal készült interjúról. Ebben arra a kérdésre, hogy elvezethet-e az MSZMP KB történelmi albizottságának értékelése Nagy Imre rehabilitálásához, a bizottság elnöke, aki egyben az MTA elnöke is volt, azt válaszolta: „lényegében igen”.
A tudósító kezére játszott a hét-nyolc órás időeltolódás: Magyarországon még csak hajnalodott, amikor ő már dolga végeztével akár úszhatott is, vagy – mint fogalmazott – sokszor „kényszeresen” kereshetett olyan témát, aminek hírértéke lehetett. A napilapok szerkesztőinek asztalára kerülő MTI-telexkígyó, vagy a „piros csíkos bizalmas” így egyre több olyan hírt tartalmazott tokiói keltezéssel, amelyet érdemes volt megosztani a nyolcvanas évek végének olvasóközönségével.
Néha azonban bajba került Trom András, ha beköszöntött az uborkaszezon, és elfogytak a jó témák. Ám feltalálta magát – de nem úgy, mint napjainkban az álhírek kiötlői. Rengeteg ún. színes anyagot is írt. Például arról, hogy a japán nőknek milyenek a hajmosási szokásai. De ennél fontosabb témákat is felhajtott. Hogyan épült le a világ második legnagyobb alumíniumipara Japánban, az első olajválságot követően? Hogyan állították át az alumíniumipari kutatókat génsebészeti kutatásokra?! Itthon annak a riportjának is nagy visszhangja volt, amelyben megszólaltatta azt az építész professzort, aki kutatásai során kimutatta a hasonlóságot az erdélyi és az ősi japán faházak összeillesztésében. Ennek az írásnak különös aktualitása volt a meghirdetett, fenyegető román falurombolás idején. Ohta Kunio professzor – akinek Trom megmutatta az erről a Der Spiegelben megjelent beszámolóját –, kifakadt: „Az erdélyi települések az építészet és a néprajztudomány kincsesbányája. Ha ezeket felszámolják, az egyenlő az egyetemes kultúra gyökereinek kitépésével.”
A több mint fél évszázadot átívelő, igazi sajtótörténeti csemegékkel kiegészített, érdekes szakmai visszaemlékezés során az egykori tokiói tudósítónak sok-sok kérdésre sikerült választ adnia. Azzal azonban adós maradt, hogy látta-e: van-e piros pötty a japán csecsemők fenekén…?
Toronyi Attila
(Borítókép forrása: Bellai László)
