A MÚOSZ Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztályának kezdeményezésére és szervezésében bensőséges, hangulatos rendezvény keretében köszöntötték a Sajtóházban a szervezet vezetői és a neves külpolitikai újságíró egykori kollégái Tatár Imrét, aki január 9-én százéves lett. Az eseményen a moderátori teendőket Kertész Zsuzsa látta el.
Köszöntőjében Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy bizonyos életkoron túl az embert joggal foglalkoztatja, hogy „mi marad majd utána”. Egy volt hírlapíró-munkatárs mondását idézte ezzel kapcsolatban: az újságíró igazán nem egy-egy cikkben, hanem életműben gondolkodik. Tatár Imre életművének íve csaknem kész, bár még befejezetlen. „A napokban is olvastam tőle valamelyik hírportálon egy cikket. De ha a munkásságát mostantól egyetlen vesszővel sem gyarapítaná, akkor is komplett, egész lenne az, amit az asztalra letett.” Tatár Imrében a fiatalabb újságíró korosztály a követendő példát látja. Az ünnepelt sok munkával, tehetséggel, emberséggel, szorgalommal – és szerencsével érte el, amit elért, hangsúlyozta Hargitai Miklós, további jó egészséget és kitartást kívánva Tatár Imrének.
A pályatársak, barátok nevében Toronyi Attila, a Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztály titkára idézte fel az Aranytoll-életműdíjas és Vastollas hírlapíró életének első száz évét. Mint elhangzott, Tatár Imrének megadatott, hogy szellemi frissességben, komolyabb egészségi panaszoktól mentesen érje meg a kerek évfordulót. Gyerekkorától újságírónak készült, de az akkori diszkriminatív törvények miatt erre sokáig nem volt lehetősége (mint ahogyan az egyetemi tanulmányokra sem). Autószerelő inasnak állt 1938-ban, majd néhány év múlva világháborús munkaszolgálat és szovjet hadifogság következett. Hazatérve, huszonhét évesen (1947-ben) került a Szabad Néphez, 1956-ban az Esti Hírlaphoz, a következő évtizedben pedig a Magyar Hírlaphoz igazolt át. A leghosszabb időt (negyedszázadot) a Magyar Nemzet külpolitikai szerkesztőségében töltötte, ahonnan – 80 évesen! – a 2000. esztendőben ment nyugdíjba.
Ezt követően is írt cikkeket – egyebek mellett – a Régi Nemzetesek évente többször megjelenő kiadványába, valamint az Infovilág hírportál számára. A munkaszolgálatos/hadifogoly-élményekről szóló visszaemlékezéseit a Hadtörténeti Közlemények tette közzé. Könyvei sorában 56-os Naplója 2016-ban látott napvilágot, idén pedig Ifjúságom története című önéletrajzi kötetét vehetik kézbe az olvasók.
Az életpálya méltatása után Trom András, a Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztály elnöke adta át azt a díszes EMLÉKLAP-ot, amellyel a Magyar Újságírók Országos Szövetsége kifejezésre juttatja Tatár Imrének „nagyrabecsülését és tiszteletét több mint hét évtizedes munkásságáért”, és köszönetét fejezi ki „a szövetség iránt tanúsított hűségéért”. Az Aranytollas Újságírók Társaságának részéről Bálint György, „az ország kertésze” gratulált az ünnepeltnek. Bálint gazda tavaly júliusban töltötte be 100. életévét – s mint elmondta –, ebből az alkalomból igen sokan meginterjúvolták. Egy valami sosem maradt ki a kérdések közül: „Mi a hosszú élet titka?” Gyuri bácsi erre legszívesebben mindig azt válaszolta volna: „Kérdezzétek meg Tatár Imrétől! Most itt az alkalom, tehát megkérdezem Imre öcsémtől.”
Tatár Imre, a „százastársak” klubjába frissen belépő „újonc”, így felelt „Gyuri bátyámnak”: „Őszintén szólva, nem tudom, mi a hosszú élet titka. Magamba nézve azonban két dologban biztos vagyok. Az egyik legfontosabb az életben – ahogyan Hargitai elnök úr is mondta – a szerencse. Nélküle nincs karrier. A másik az aktivitás. Azokat az éveket, amelyeket a sors adott, ki kell tölteni. Eddig is ezt tettem, és életem hátralévő idejét is aktivitással igyekszem eltölteni. Az idő halad, ami meglátszik az emberen is. Úgy képzelem el magunkat, mint harcoló lovagokat, akik fáradhatatlanul vívják küzdelmüket az idővel. És az eredmény döntetlen…”
A rendezvényről készült videofelvétel itt tekinthető meg:
