Köszöntjük a – 2019. június 28-án – százéves Bálint Györgyöt, a MÚOSZ aranytollas újságíróját, az Aranytollas Újságírók Társaságának tiszteletbeli elnökét.
Részletek a Népszava ünnepi interjújából:
„A kert makulátlan, minden fűszál a helyén, szépek a virágok is. Bálint György megengedheti magának, hogy ne így legyen?
A suszternek ne legyen lyukas a cipője. Sokat adok arra, hogy a kertem, a környezetem olyan legyen, mint amilyenről mindig beszélek. Az öregség egyik szomorú hozadéka, hogy nem tud az ember mindent tökéletesen megcsinálni, például a kertjét sem.
Hányszor volt olyan az elmúlt száz évben, hogy nem volt kedve foglalkozni a kertjével?
Nem volt ilyen. Gazdálkodó családból származom, az elődeim mellett az utódjaim is főleg a földműveléssel foglalkoztak és foglalkoznak. Egyértelmű volt, hogy ahogy elkezdtem cseperedni, érdekelt hogyan metszik a szőlőt, hogyan aratnak búzát. Soha nem volt vita a családban arról, hogy melyik mesterséget válasszam.
Meg sem fordult a fejében más?
Sok más is érdekelt, de ez természetes. Mindig vonzott az irodalom, szerettem a zenét, a festészetet és más művészeteket is. A gondolkodásom középpontjában azonban mindig a szakmám állt. (…)
2018-ban a hazai belpolitikai helyzetre reagálva azt nyilatkozta, optimista, de egyre kevesebb oka van erre. Most, hogy látja?
Ma is ez a véleményem. Szomorú vagyok amiatt, hogy ilyen körülmények között kell befejeznem az életemet. Azt látom, hogy más országokban sokkal jobban megértik és kifejezik azokat a gondolatokat, amelyek engem is foglalkoztatnak és egyet is értek velük.
Mondana ilyeneket?
Meggyőződésem, hogy nincs jobb program a társadalom számára a francia forradalom hármas jelszavánál: szabadság, egyenlőség, testvériség. Legfeljebb az utóbbit már szolidaritásnak hívom. Gazdaságilag sem tudok hatásosabb célkitűzést az emberiség számára. (…)
A nácizmus kiirtotta a családját, majd a kommunizmus kisemmizte önt. Miért maradt az országban?
Sok lehetőségem volt elmenni más országba egzisztenciát teremteni, de az emigrálás soha nem fordult meg komolyan a fejemben. Itthon tartott mindig a magyar kultúra – amelyet a kitűnő gyermekkorom és a tanáraim miatt szívtam magamba – és a termőföld. Mindig az érdekelt, miként lehet az, hogy egy mag bekerül a földbe, amely elég nedves és elég meleget kap, majd kifejlődik egy növény. Ezután újra magot hoz, ami újra bekerül a földbe. Ez a ciklus életet hoz létre, nemcsak a növényeknek, hanem az állatvilágnak, sőt az embereknek is. Az alap, hogy mindig kell lennie termőföldnek. (…)
(Címlapkép forrrása: Népszava / Erdős Dénes)
