Az aranytollasok vendége volt Hargitai Miklós MÚOSZ-elnök
Dr. Bálint György meghívására október 18-án délelőtt az aranytollas újságírókkal találkozott Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke. Az „aranytollas” nagyjából azt jelenti, hogy öreg – vagyis ezen a délelőttön a múlt és a jelen találkozott. A szereposztás az volt, hogy a múlt érdeklődött a jelen iránt, és persze szívesen bekukucskált volna a vendég segítségével a jövőbe is – már ha van jövő, és érdemes belekukkantani.
A találkozót Bálint György vezette be, a kérdező Szále László volt, később a – meglehetősen kis létszámú – hallgatóság is bekapcsolódott a beszélgetésbe.
Bevezetőjében az elnök a MÚOSZ belső és a külső helyzetéről beszélt: a szövetség tagságáról, vagyoni helyzetéről, a székházban folyó életről, a külső viszonyrendszert illetően pedig a szövetség társadalmi presztízséről, a politikai hatalomhoz illetve a médiatulajdonosokhoz való viszonyáról.
A problémákat nem takargató, őszinte beszámolóból megtudtuk, hogy a MÚOSZ-nak mintegy 2600 tagdíjat fizető tagja van, a nagyobb hányadot az idősebb korosztály teszi ki, középkorosztály szinte nincs – mintha egy egész nemzedék kimaradt volna –, a fiatalok pedig eleve mérsékelt érdeklődést mutatnak a szervezeti élet iránt. Ősszel a házban most éppen azért indulnak szakmai programok, hogy a fiatalok érdeklődését fölkeltsék a szakmai kérdések mellett a MÚOSZ kulturális-közösségi tevékenysége iránt is.
Megtudtuk – eddig csak sejtettük –, hogy a MÚOSZ-nak pénzvagyona nincs, a szövetség minden vagyona a két ingatlana: a Vörösmarty utcai székház és a tihanyi üdülő. Mindkettő sokáig veszteséggel működött, mára sikerült elérni, hogy a működési bevételek és kiadások egyensúlyban vannak. Ehhez arra volt szükség, hogy a székházat irodaházként működtessék, vagyis – piaci alapon – bérbe adják különféle cégeknek. Megnehezíti a bevételek növelését, hogy az épület jó 40 százaléka ún. holt tér – folyosó, lépcsőház, előtér –, ami nem kiadható, de persze fűtést, takarítás, karbantartást igényel. A tihanyi üdülő működését is sikerült rentábilissá tenni, azzal, hogy megnyitották a civil vendégek előtt is. Így az az alaphelyzet, hogy az üdülő 2,5 hónapig termeli, 9,5 hónapig viszi a pénzt. A jövőt illetően ez még korántsem megnyugtató megoldás, hiszen csak a működés rentábilis, az ingatlanoknak nincs semmilyen felújítási tartalékja. Százmilliós nagyságrendű alapra volna szükség ahhoz, hogy az előbb-utóbb óhatatlanul szükségessé váló felújítást finanszírozni lehessen. A kérdésre, hogy nem kéne-e eladni Tihanyt, és egy kisebbet, fenntarthatóbbat venni helyette, az elnök azt válaszolta, hogy valóban, a saját működtetés mellett egy elvi (kényszer) alternatíva van: eladni, vagy működtetésre (gebinbe) kiadni valamely erre szakosodott cégnek. Igazi, jó megoldás egyelőre nem látható.
A MÚOSZ társadalmi helyzetét, beágyazottságát, a politikával való kapcsolatát, a tervezett sajtókamarához való viszonyát firtató kérdésekre elmondta, hogy úgy fest, a hatalom a MÚOSZ-t legszívesebben nem létezőnek tekintené. Erre utal, hogy a sajtóval kapcsolatos jogszabályelőkészítési folyamatba nem vonja be az ország legrégibb és legnagyobb szakmai-érdekvédelmi szervezetét, s a sajtókamara terve is azt vetíti előre, hogy a MÚOSZ-t még jobban a perifériára szorítsa. Nyilvánvaló, hogy egy új, az újságíró munkáját megkönnyítő (pl. parlamenti belépés), különféle jogokat és kedvezményeket kínáló kamarai tagság az amúgy is nagyrészt kormánybefolyás alatt álló nyomtatott és online sajtó munkásait – különösen a fiatal korosztályokat – magához fogja vonzani.
A kérdésre: mi lehet az oka annak, hogy a politikai hatalom késlekedik a kamara létrehozásában, miközben a médiavilág uralásában oly serény – az elnök azt mondta, nem tud egzakt választ adni, de úgy sejti, alighanem szerepet játszik benne, hogy a MÚOSZ nemzetközileg még mindig a legelismertebb magyar újságíró szervezet, igazolványait elfogadják, míg a kamara számára a nemzetközi elismerés – nem csupán kormányelhatározás kérdése. Hozzátette, az azonban nem kétséges, hogy ha a kamara megalakul, a MÚOSZ helyzete meggyengül, egyes funkcióit elveszíti. Ám az is lehet, hogy a szakmai hitelesség, a sajtóetika, a kiegyensúlyozott tájékoztatás szempontjából fontosabb lesz, mint valaha. Reményekre jogosít ebben a közös harcban a néhány éve megalakult MÖT (Média Önszabályzó Testület) is, mely a Kárpát-medencében működő magyar újságírószervezetek együttműködési testülete. Bár jelenlegi ismertségi foka még nem éri el a fontosságáét.
A MÚOSZ-nak az újságíróképzésben betöltött központi szerepe is visszaszorulóban van, aminek egyik oka, hogy az itteni képzésnek nincs akkreditációja, a kommunikációs szakok nagy részét átvették a felsőoktatási intézmények, de a „túltermelés” miatt ez a képzés ott is visszaszorulóban van. Jövőre a MÚOSZ-ban csak fotós képzés indul, s a fiataloknak szóló – már említett – szakmai programok.
A kérdésre, hogy miért szűnt meg a MÚOSZ nagy hagyományú orvosi rendelése, az elnök elmondta, hogy – több egyéb nehézség mellett – az alapvető ok az, hogy a rendelőt látogatók köre nem volt elegendő egy praxis fönntartására.
A találkozó végén Bálint György fölvetette az Aranytoll kitüntetés szervezeti és tartalmi átalakításának szükségességét, kérve a MÚOSZ elnökét és az aranytollasokat, hogy gondolják végig a jelenlegi helyzetet, és tegyenek javaslatokat az átalakítás módjára. Jelenleg az aranytollasokból álló bizottság készíti el minden évben az Aranytollra jelöltek listáját – a sajtóműhelyek beérkezett javaslatai alapján –, melyet a MÚOSZ elnöksége véglegesít legjobb belátása szerint. Ezen az ülésen azonban a javaslattevő grémiumból nem vesz részt senki, aki szakmai érvekkel alátámaszthatná, ha kell, megvédhetné a döntését. Így az aranytollas bizottság működése meglehetősen formálissá vált. Bálint György gondolatébresztőül azt vetette fel, hogy nem kellene-e a jelenlegi jelölési korhatárt hatvanról ötven évre leszállítani, mert félő, hogy az aranytollasok társasága elöregszik, s túlságosan eltávolodik a még aktív újságírás világától. Szerinte megfontolandó a korhatár leszállítása, így többen lehetnének köztünk az aktívak legjobbjai is.
Egy kis vita máris kialakult, Cserhalmi Imre a korhatár „védelmében” megjegyezte, hogy az Aranytoll alapvetően életműdíj, amit értelemszerűen egy végigdolgozott élet után kaphat meg, aki rá érdemes – sok ilyen van minden évben –, a szakmai minőség elismerésére más díjak szolgálnak, vagy kellene, hogy szolgáljanak.
A kérdés adott: várjuk a javaslatokat – nemcsak az aranytollasoktól.
Érdekes téma, gyér érdeklődés
