„Egyszer valaki egy karikatúra kiállítás megnyitóján azt mondta, hogy a karikaturista olyan, mint az udvari bolond, aki őszintén kritizálhatja meg a királyt. Ha jól tudom, Kaján Tibor volt, aki erre azt felelte, hogy a bolond-jelzőt vállalom, de az udvarit kikérem magamnak.
A sajtóban közölt karikatúráknak a szerkesztő különböző szerepet szánhat. Nem mindegy ugyanis, hogy a karikatúrát grafikus publicisztikának kezelik, vagy helykitöltőnek, színesítőnek. Vannak lapok, melyek a közéleti karikatúrát legalább olyan fontosnak tartják, mint a vezércikket, sőt, talán fontosabbnak is, mivel egy ránézésre is elérheti azt az érzelmi hatást, amit írásban csak hosszabb olvasási idő alatt lehet elérni. Ilyen lapból Magyarországon (is) kevés van, és nagyon ritkán. Ha nem is címlapon, de néha van a laptükörben kiemelt, esetleg állandó helye a fajsúlyosabb karikatúráknak.
A politikai lapokon kívül van egy-két vicclap, és keresztrejtvény magazin, melyekben a rajzok a legritkább esetben szólnak politikáról. Az utóbbi évben indult újra a Hahota magazin, kifejezetten politikamentes, csak szórakoztató céllal. Állandó karikaturistája egyik lapnak sincs, többnyire másodközléseket, nagyon olcsón megszerezhető, vagy ingyen ollózható karikatúrákat közölnek. (…)
Nem csak a politikai, hanem a vicces, vagy gag kategóriában is elmondhatjuk, hogy a karikaturista beleszól a közügyekbe, elsősorban azzal, hogy amit rajzol, az viselkedésünkről, döntéseinkről szól, azt figurázza ki. Azt üzeni a vicc által, hogy ha ilyen vagy olyan vagy, akkor nevetségessé teszed magad. Tehát tereli a viselkedésünket a nevetségestől egyfajta elképzelt ideális felé. A bennünk lévő kisebb-nagyobb hibák, döntéseink, cselekedeteink nevetségességét mutatja fel. A rendszerváltás előtti időkben a karikaturista, ha a hazai politikát nem is kritizálhatta, a rossz emberi tulajdonságokat, a kispolgári életvitelt annál inkább.
Meg kell különböztetnünk a karikatúrát az agitprop viccektől. A propaganda elsősorban nevetségessé tesz, kinevettet, és a gúnyt sokszor nem létező kitalált tulajdonságokra, cselekedetekre irányítja, az ellenfél lejáratására használja. Az igazi karikatúra nem csúsztat, nem hazudik. Gyakran idézik Karinthy mondását, hogy „humorban nem ismerek tréfát”. Én Karinthynak egy másik, ritkábban idézett igazságát emelném ki: „Álhumor: nevetségessé tenni a dolgokat. Igazi: megtalálni a nevetségest.” Hofi Géza mondta egy műsorában: „Tudjátok, az a röhej, hogy azt hiszik, hogy viccelek!”
Úgy gondolom, hogy ez a tisztesség a karikaturista felelősségének alapkérdése.
A karikatúra megértése általában az olvasóra van bízva, de bármennyire furcsa, sokszor magán a rajzolón is múlik. A rosszul megrajzolt, sok részlet közt elbújtatott lényeg nem segíti a megértést.
Van, hogy a véletlen is rásegít, hogy a karikatúra új jelentést (is) kapjon. Egyszer egy hatalmas labda körül tébláboló apró focistákat rajzoltam, ami úgy általában magyar fociról (sőt, még elvontabb dolgokról) szólt volna, és egyszerre konkrét lett, mert épp azon a héten, amikor a rajz megjelent, avattak nagy csinnadrattával egy új stadiont…
Kellemetlen, és ez is felveti a karikaturista felelősségét, hogy vajon jól fogalmazott-e, amikor félreértik a karikatúra üzenetét. Szöveges rajzoknál többször láttam olyat, hogy a két ellentétes oldalon álló politikai vezető párbeszédét „közvetítő” rajzból nem derül ki, hogy melyik politikushoz melyik mondat tartozik. Mindkét politikai oldal szimpatizánsa a magának megfelelőt választhatta.
Egy, a szélsőséges nacionalizmust gúnyoló karikatúrám kapcsán keresett meg egy hazafias zenéiről ismert zenész, hogy gratuláljon, és hogy fölkérjen egy lemezborító tervezésére is ebben a szellemben. Nem vette észre a karikatúrában a gúnyt, vagyis éppen ellenkező értelmet, honfiúi bátorságot látott az idegen bolygó betolakodói ellen magányosan, egy szál karddal harcoló, porcelán Hadik-huszár figurában. Egyébként emlékszünk még? A rendszerváltás első évtizedében Lányi Zsolt, honvédelmi államtitkár ezt találta mondani: „A magyar katona egy szál szuronnyal többet ér, mint egy amerikai katona ötezer rakétával.” Ezt mondta. (Hát kell ide karikatúra?)
Legrosszabb, amikor politikai számításból, esetleg gyűlöletből félremagyarázzák rajzainkat. A Magyar Időkben nemrég megjelent – megjelenhetett – egy cikk Pápai Gábor karikatúrája ellen, amit a Népszavában publikált, mégpedig vallásgyalázással vádolták a neves karikaturistát. Ez persze akár vitacikk is lehetett volna megfelelő hangnemben, ám történelmi példák vannak arra a közelmúltból, hogy mi történik, ha a párt központi lapja valakit kipécéz… A Charlie Hebdo után már volt nálunk is olyan politikusi vélemény, hogy törvényi határokat kellene szabni a humornak. Vagy lehet, hogy nem kell a humor határait központilag szabályozni, elég, ha csak egy kicsit félelemben tartanak?”
A teljes szöveg a szakosztály honlapján olvasható:
https://
