A Független Médiaközpont újabb pályázatot hirdet helyi témájú tényfeltáró riportok készítésére. Újságírók és szerkesztőségek jelentkezését egyaránt várják – március 11-én éjfélig.
A pályázati felhívás olyan történetek feldolgozását ösztönzi, amelyek megalapozott és új információkat tárnak fel, a tényeket adatújságírás módszereivel mutatják be, beleértve az adatok szemléletes megjelenítését, illetve multimédiás eszközöket alkalmaznak.
Újságírók és szerkesztőségek (online, nyomtatott sajtó, rádió és televízió) egyaránt benyújthatnak pályázatot. Fontos feltétel a szándéknyilatkozat, amelyben egy adott szerkesztőség kinyilvánítja, hogy a témajavaslat alapján tervezi a támogatás eredményeként elkészülő riport közlését. Egy pályázó maximum két témajavaslattal indulhat.
További információk a pályázatról >>>
Nyílt lapokkal – beszélgetések a médiáról
Nyílt lapokkal címmel beszélgetés sorozatot indítottunk a média helyzetéről. Június 9-én két panelbeszélgetéssel indítottunk, ahol a lapok túlélési esélyeiről, illetve...
TovábbDetails






