A MÚOSZ egyik legaktívabb és legnépesebb szakosztálya, a Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály néhány tagja ezúttal egy kis faluba, Panyolára látogatott el, hogy megbizonyosodjon a helyi termékek fontosságáról és a falusi turizmus fejlesztéséről.
Egy napsütötte októberi napon Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik kis falujának, a hatszázas lélekszámú Panyolának értékeit tártuk fel Muhari Zoltán polgármesterrel és a település vendégszerető lakosaival. Kiváló tájjellegű ételekkel ismerkedtünk meg – a híres panyolai pálinkán túl – mint Irénke csörögéje, a málé kásás tőtike, a lapcsánka, az ótott kása, a mocskos tészta, a kötött tésztaleves, a szilvás étel, a cinke, a káposztás paszuly, az öhön meg a pezsgős pogácsa. Aminek semmi köze a pezsgőhöz…
A szilvafák földjén
A polgármester – miközben utunk első célja, a pálinkafőző üzem felé vezeti autónkat – kis földrajzi ismertetőt tartott a környékről. A három folyó felszínalakító munkájának eredményeként alakult ki az egyhangúnak nem nevezhető táj. Évszázadokkal ezelőtt a vízpartok mellett az ásványi anyagokban gazdag hordalék lerakódások következtében jó minőségű termőtalajok, míg a mélyebb fekvésű részekben mocsarak keletkeztek. A táj ma már csak töredékeiben őriz valamit eredeti arculatából, de városból érkezőknek mégis igazi kikapcsolódást jelentenek a falu egy kézen megszámolható, széles utcáinak barátságos, csendes portái. A Szamos egy vadregényes partszakaszánál átkelünk a vízen imbolygó komppal, ahonnan már a kikötésnél érezni a levegőben a híres szabolcsi gyümölcspálinka illatát.
A manufaktúra főzőmestere bemutatta az egész termelési folyamatot, a gyümölcs ide szállításától a palackozásig. A Lajosmizséről érkező birs, a Kecskemétről származó barack, a helyben termett alma és szilva csak ép, egészséges étkezési minőségű gyümölcsök lehetnek, azaz nem a fák alól szedik fel a lehullott alapanyagokat a cefréhez. Kézi munkával mintegy napi 700-800 üvegre kerül négy különféle címke, nyakpánt, és a zárjegy.
Miért nemtudom?
Az üzemépület ízlésesen kialakított dísztermében a polgármester a falu történetéről mesél, majd a régmúlt után következik a jelen, az eleven közösségi élet részletezése. A Panyolafeszt egyszerű falunapból nőtte ki magát az évek folyamán egy messze földön is ismert rendezvénnyé.
Az ebéd jellegzetes helyi fogásokból áll: a „szilvás étel” nevű aszalt szilvalevest az apró, tengeri kásás tőtike, azaz a szabolcsi töltött káposzta követi.
A főszereplő itt – hétköznapokon és ünnepnapokon – természetesen a szilva. A legenda szerint azért „nemtudom” a legkedveltebb helyi fajta neve, mert egyszer egy idegen Panyolán megkérdezte, milyen fajta az a szilva, amelyből ilyen sok terem errefelé, nemcsak a kertekben, hanem vadon is. Bárkit kérdezett, mindenki azt mondta: nem tudom. A csekély gondozást igénylő, magas cukortartalmú szilvából kiváló pálinka és lekvár készül.
A faluban úgy tisztítják a leszedett szilvát, ahogy száz éve is. A kulcsszó a gravitáció. Egy fából készült, három méteres, lejtősre állított csúszdát a gazda meglocsolja kis vízzel, ráönti a levelestől-szárastól leszedett gyümölcsöt, ami legurul, de a levelek és szárak ott maradnak. Ez a palolás.
Citeraszó, csörögével
A faluban kilenc vendégház működik, többségük a LEADER program keretében tudta felújítani családi otthonát. Az, egyik, a szabolcsi népművészet tárgyaival és használati eszközeivel berendezett vendégházban a mennyezetet lenből készült, csíkos szőttesek díszítik. A hímzett falvédők, és párnák, cserépedények, és a polcokon csücsülő lekvárok között Marica almapálinkával, süteménnyel, a gazda pedig citeraszóval fogadja a vendégeket. A városi fiatalok – és nemcsak a rokonok – évek óta örömmel érkeznek hozzájuk és sátoroznak a kertben.
A szálláshely mögött – és ez mindegyik vendégházra igaz – paradicsomi bőségű kert várja a vendégeket. A még harmatos fűben a fáról lepotyogott aranybarna körte, a teraszon kiterített vékonyhéjú dió, a kertben almától roskadozó fáknak már a látványa is élmény a városi szemnek. Reggelire Irénke csörögéje kerül az asztalra. Háziasszonyunk kékfestő ruhában szorgoskodik a vendégek előtt, hogy aztán a meleg fánkot saját főzésű baracklekvárral tegye még kívánatosabbá.
Aszalóüzem és varroda
Hajnalban kel, gondozza a fákat, szüretel, aszal, és fagyasztva szárít Mórucz István, a Panyolium üzem gazdája, akinek a nagyapja tanította meg, hogyan kell bánni a szilvával, a cigánymeggyel, az erdei szamócával. Tartósítószer és cukor hozzáadása nélkül készülnek az aszalványok, köztük a dióval töltött aszalt szilva, ami liofilizálással, azaz fagyasztva szárító technológiával őrzi meg a ropogósságát.
A település vezetésének célja, hogy az itt lakók helyben találjanak értelmes, értékteremtő munkát. Ilyen az önkormányzat által működtetett Édes Otthon Varroda is, ahol az asszonyok vidám mintájú pamuttextilekből készítenek jó minőségű kötényeket, abroszokat, szatyrokat, neszesszereket, gyerekruhákat eladásra. Ma már a falu honlapján is vesznek fel megrendeléseket.
Szöveg: Barna Judit
Fotók: Okolicsányi Zoltán, Barna Judit
