Idén már két Budapesten megrendezett kiállításon is láthattuk a Münchenben élő Simonyi Emő festő- és grafikusművész alkotásait. Érdemes bemutatni a karikatúra műfajhoz is közel álló, szatirikus grafikákat is rajzoló művésznőt, aki 1971 óta Németországban él és aki 34 éven keresztül festészeti anatómiát tanított a Müncheni Művészeti Akadémián.
Az Országos Idegennyelvű Könyvtárban (1056 Bp., Molnár utca 11.) 2017. március 6-án REALITÁS ÉS FIKCIÓ címmel megnyílt tárlatot 2017. április 14-ig tekinthették meg az érdeklődők. A kiállításmegnyitó résztvevőit Sárváry Katalin iparművész, textil- és jelmeztervező köszöntötte, a tárlatot Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész, művészetkritikus nyitotta meg.
2017. május 7-én a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky utca 20.) Passió – Apokalipszis címmel nyílt meg Simonyi Emő következő budapesti tárlata, a jelenlévőket a házigazda, a Párbeszéd Háza igazgatója Sajgó Szabolcs SJ köszöntötte. A tárlatot itt is Szakolczay Lajos irodalomtörténész, művészetkritikus nyitotta meg, ez a kiállítás 2017. június 6-ig volt nyitva.
A kiállításokon bemutatott rajzok többségén emberek, kegyetlen és vérszomjas madarak és állatok küzdenek egymással, nincs pardon, nincs megértés és nincs tolerancia, csak a brutalitás és a másik megsemmisítésére irányuló agresszivitás létezik.
Az expresszív stílusban, határozott és lendületes vonalakkal készült grafikák technikai eljárását is érdemes bemutatni. A technika: a rajzok fekete kínai tussal és tengeri madarak (óriás sirály és padella, albatrosz) tollaival vannak megrajzolva. Ezeket a tollakat a madarak tollászkodás közben a vízben hagyják és a dagály kiúsztatja a partra, csak össze kell gyűjteni, ezek a rajzeszközök nagyon tartósak és rugalmasak, 10-20 évig is lehet velük rajzolni. A tollakat többféleképpen lehet kihegyezni, késsel, ollóval, lehet ütni, verni, ekkor szép, vastag vonalakat adnak. Előnyük: a rajz vonalai változnak, elakadnak, pacáznak, így mozgalmasabb a rajzok dinamikája. A kész rajzokat ezután még lehet feloldott tussal, ecsettel lavírozni.
A rajzok tartalmi oldalát illetően adódik a kérdés, hogy a végtelen gonoszság, erőszak, szörnyűség és borzalom mellett hol van itt a szatíra és a humor? A választ megkapjuk, idézzünk Szakolczay Lajos megnyitóbeszédéből.
„Az Apokalipszis megnevezve és megnevezetlenül is Simonyi Emő fölfogásában végítélet. Egyszerre utal a világ és az ember romlottságára, a pokol tüzére, a mitologikus szörnyekre, amint átveszik fölöttünk a hatalmat. Emberek és állatok, sokszor egymásnak eresztve, viaskodnak a méltóbb életért, a betevő falatért. A középkor és jósnőinek baljós világa csak azért idéztetett meg – lásd a Haruspices I.- II. – Béljóslók (2012) állat-ember „orvosainak” testboncoló könyörtelenségét –, hogy érzékeljük a ránk törő katasztrófa súlyát, a megváltozott világ (mindenekelőtt az erőjog!) fenyegetését.
Gonosz a gonosszal szemben? Inkább ember az ember (ritkán a történelem) kalodájában. A művész tustolla kíméletlenül hasít érzékeinkbe, hol biblikus példázattal élve (Dániel víziója – 2017; Kiűzetés a paradicsomból – 2013), hol az erőfitogtató világrend (fegyverkezés?) durvaságában is poétikus megvetésével (Kődobálók – 2013). Az erőteljes vonalháló – látható-e Dürer hatása, természetesen modernizálva? – az alakok plaszticitását szinte szoborszerűvé teszi, zsúfolt létimitációként vetítve elénk a természeti katasztrófánál (Vulkánkitörés – 2014, ősemberi riadalomban) jóval nagyobb társadalmi világégést.
Pillantsunk csak egy minutát az Az utolsó napok előkészítése (2013) víziójára, vagy a Titkos kör (2014) egy sötét ponyva alatt meghúzódó tagjainak kétes szövetségére – itt is meztelen testek leleddzenek sunyin is erő-pózban –, azonnal látjuk a kaotikus világrend sújtó guillotine-ját. A Zene az idő végéhez (2013), trombitát fúvó oroszlánjával és lángoló vonóval csellózó szörny emberével, sem jósol föltétlen nyugalmat, miként a Sötét idő (2013) is határozottan a fekete maszk mögötti erőszak eluralkodását szimbolizálja.
Simonyi Emő kíméletlenül ostorozó grafikai hálójának végítéletét némi föloldással – de elkövetkezik-e a hajnal? – a Lucifer zuhanása (2017) testesíti meg, ám eme kesernyés durvaságában is költői eszközökkel (a csúnyaság szépségével) élő grafikai univerzum csimborasszóját a 2014-es Sas áldozata az izmusoknak című lap adja – kompozíciós találékonysággal. Amit észlelünk, az egyszerre nevetésre fakasztó és rémisztő. A rajz egyik főszereplője, az ülő Marx grill-sütőn forgatja a sast, miközben Minotaurus (az ugyanolyan súlyú szereplő) tüzet vesz a szájában lévő szivarhoz. Az izmus (kommunizmus, nácizmus, fasizmus) falta föl a szárnyaló szabadságot jelképező sas-madarat? Inkább a neki kiszolgáltatott, vele együtt működő ember.”
Fábry János
