Lebovits György fotókiállítása

Lebovits Györgynek, a MÚOSZ Magyar Karikatúraművészeti Szakosztály tagjának fotókiállítását Bertalan Tivadar Kossuth-díjas festő, grafikus, író, látványtervező és karikaturista nyitotta meg.
A 2017. április 7-én elhangzott megnyitóbeszéd szövege:
Bevezető szavak Lebovits György fotókiállításához
Újpesti Kulturális Központ, Polgár Centrum – Újpest Galéria
Lebovits György fotográfust nem kell bemutatnom, jellegzetes mackós alakjával igyekszik észrevétlenül osonni, begörbített testtel, hogy senkit ne zavarjon. Majdnem minden újpesti eseményen ott van és emlékezést gyárt.

Vilém Flusser fotográfiáról írott terjedelmes esszéjében azt írja: ”…ha a fényképezőgéppel fölszerelt ember mozdulatait figyeljük (illetve egy emberre fölszerelt fényképezőgépet), akkor az lesz a benyomásunk, hogy lesben áll: ez a kőkorszaki vadász ősrégi, cserkésző gesztusa a tundrában. Csakhogy a fényképész az ő vadját nem a nyílt mezőn, hanem a kulturális objektumok sűrűjében űzi, és vadászösvényeit ez a mesterséges tajga alakítja.”
Lebovits György nem hivatásos, fotóiskolában előkészített fotós, de az elmondottak mintha rászabottak lennének. Autodidakta módon tanulta a mesterséget s gyakorolja profi módon, amikor éppen nem apai és nagyapai elfoglaltsága köti le. Régi hivatásához képest, merőben új, szinte ösztönösen választott, szenvedélyesen gyakorló tevékenységét és családi elkötelezettségét egyaránt teljes odaadással végzi.
Az itt elénk tárt képanyag jó része, az újpesti képzőművészek műtermeiben történt látogatásainak képi lenyomatai a fotográfia eszközeivel. Érdekes gondolat és egyben a jövő szolgálata is. Funkciója nem forradalmi újdonság, de ki nem mondott, nyilvánvaló célja a tevékenységen túl, históriai értékű lehet.

A fotográfia, mint tudjuk, a fény által elővarázsolt képi információk rögzítése. Azt hinné az ember, hogy a fényképészet csupán abban áll, hogy megnyomjuk az exponáló gombot, különösen a mai, modern masinák birtokában s ez mindig a felfedezés örömét eredményezi. Ez nem egészen így van. Olykor százszor is kattinthatunk, mire előbukkan egy, az újdonság élményét nyújtó képi látvány, amit úgymond művészinek nevezhetünk. Ez sok tényező függvénye. Fény, kompozíció, tónus, színvilág, reflexek, mind-mind befolyásolják a végeredményt. A kép célja kettős lehet: emberek, tárgyak, természeti, tehát minden szemmel látható (a fényképezőgép a fotós szeme) jelenések rögzítése, hogy emléktárgyként dobozolhassuk, vagy ugyanezeknek egyéni, művészi látásmóddal történő megjelenítése. Lebovits barátunk mindkét funkció jeles művelője.
A XIX. század elején, amikor a fényképezés kezdeti jelentkezése formálódott, bizonyos aggodalom is kísérte az eredményeket. A biedermeier korában, a naturális szemléletű képzőművész képalkotók körében élt a félelem, hogy manuális munkásságuk fölöslegessé válik. A XX. század elején azonban, amikor a fotográfia már a hetedik művészeti ággá küzdötte fel magát, megnyugodtak a kedélyek. Bebizonyosodott, hogy mindkét, képi világot előállító műfaj önállóan élheti a maga életét. A helyzet ilyetén alakulását elősegítette az a körülmény is, hogy nem kis részben éppen a fotográfia kényszerítette a képzőművészetet a naturalizmus helyett, új utak keresésére. Ugyanakkor egymást segítő funkciókat is találtak.

Gondoljunk csak arra, hogy például Rodin szobor kompozícióinak megformálásához élő modelleket használva, ezeknek az élőképeknek a fotóit használta a végső megoldáshoz. Nyilvánvaló, hogy a hosszadalmas mintázási folyamat alatt az élőkép összeomlott volna. Vagy tekintsünk a fotókkal kombinált kollázsokat és folytathatnám az élő modellek kímélését szolgáló portréfestők fotók felhasználásával történt alkotásaival. Persze, a képzőművészet is viszontszolgálatot adott, manuális példákat teremtve bizonyos látásmód kifejlődéséhez, amit a festők ecsettel, a fotósok gyakran labor és komputer trükkökkel jelenítenek meg. Egyszóval, a műfajok immár jól megférnek egymással.
Ma már azt mondhatjuk, hogy a képzőművészek elsősorban absztrakt fogalmakat és formákat képviselnek, a fotográfusok pedig puzzle-művészek, az adatrögzítés végtelen variációjának összerakói.

Megjegyzem, a fotósoknak nincs könnyű helyzetük, mert ma már a modern eszközök világméretű elterjedése folytán szinte mindenki fotózik. Ennélfogva a rengetegből  egyre nehezebb az igazán figyelemre méltó képek felszínre kerülése. Persze –csak aktuális példaként említem:- nem mindenki mászik fel a legmagasabb hídpilon tetejére, hogy ott kattintgasson, mint tette ezt Lebovits György fotográfus, aki itt elénk tárja munkássága gyümölcseit, hogy különleges szemszöggel ajándékozzon meg bennünket. Említhetném a földhöz közelibb természeti képeiben megnyilvánuló esztétikumra törekvést is, de ezek a képek itt vannak, önmagukért beszélnek, tekintsék meg őket.
Kívánom Lebovits György fotográfus barátunknak, hogy még sokáig élvezze, amit csinál, és mutathassa be munkáit.

Bertalan Tivadar

A fotókiállítás 2017 április 7-től április 28-ig volt nyitva
A tárlat helyszíne: Újpest Galéria (1042 Budapest, Árpád út 66.)