Húsz éve, 1997. március 28-án hunyt el a kíváló festőművész és karikaturista Máriási Masznyik Iván.
Fontos megjegyeznem, hogy a művész eredeti neve Masznyik Iván volt.
Karikatúráit is így jelzi, azokat amelyeket aláírt. 1968-ban (számomra ismeretlen okból) a nevét Masznyikról Máriásira változtatta. Én mint a hagyatékot kezelő örökös amikor elkezdtem feldolgozni az adatokat, és elkészítettem a honlapot, ahol szerepel, úgy döntöttem, hogy mindkét nevét szerepeltetem, tekintettel arra, hogy a ’68-előtti műveket Masznyik aláírással jelezte, míg a későbbi alkotásain viszont Máriási szerepel.
Máriási Masznyik Iván 1928. március 6-án született Budapesten. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél és Berény Róbert voltak mesterei. A főiskolán kitűnt ragyogó rajztudásával. Fiatal művészként a múlt század ’60-as éveiben karikatúrákat rajzolt a népszerű irodalmi folyóiratnak, az Élet és Irodalomnak. Nagy László költő volt akkor a felelős szerkesztője az újságnak. Később más lapoknak is rendszeresen dolgozott. Az írók között sok barátja volt, Weöres Sándorhoz és Szakonyi Károlyhoz meleg barátság fűzte. A karikatúra nem könnyű műfaj. Nem elég hozzá a briliáns rajztudás, nagyfokú karakterérzék is szükséges, és mellé kell hogy társuljon egy belső különleges intuíció, amivel felfedezi a művész az ábrázolni kívánt ember jellemvonásaiban azokat a külső jegyeket, melyeket karikírozni lehet.
Művészi pályájának kezdetéről így vallott egy interjúban, a 80-as évek végén: (részlet)
„Az édesapám orvos volt. Engem a csillagászat és a festészet egyaránt vonzott, végül a Képző-művészeti Főiskolára iratkoztam be, de a csillagászat iránti érdeklődésem továbbra is megmaradt. Életem két másik szenvedélye az olvasás és a zene. A könyv és a zene végigkísérte az életemet. Gyerekkoromtól kezdve mindig olvastam. Különösen a francia és az orosz irodalom állt hozzám közel: Stendhal, Victor Hugó, Balzac, Dosztojevszkij, Csehov. Thomas Mann-nak számomra külön helye van az irodalomban. Megmutatja, hogyan lehet egyesíteni a művészt és a hétköznapi embert. Kosztolányi Dezső ugyanazt jelenti nekem, mint Thomas Mann: egy ember, aki az életbe szerelmes, csodálatos megfigyelő.
A végtelenségig folytathatnám a sort – talán még Krúdyt említeném, akitől sokat olvastam, de nagyon szeretem Gárdonyi könyveit is.
És még nem beszéltem a költőkről: József Attila, Babits, Arany János, Petőfi, néhány név a hozzám legközelebb állókból.
A mai költők közül különösen Weöres Sándort szeretem.
A zene is szerves része az életemnek. A zenehallgatásban különböző korszakaim voltak, az alapot Bach jelenti, az ő világából kirándulok Vivaldi, Haydn, Mozart muzsikájához.
Mára az irodalom, a zene, a képzőművészet és a tudomány felzárkóztak egymás mellé és így együtt óriási kincsesbányát, szellemi táplálékot jelentenek.”
Székács András
Gömöri Jenő Tamás (1890 –1969) író, költő, lapszerkesztő 1963-ban írt egy versrajzot Máriási Masznyik Iván jellemábrázolásáról.
Gömöri Jenő Tamás: Versrajz Masznyik Ivánról
Ez a Masznyik, ez a Masznyik
Mesterien látja minden
Emberarcon, mi azon van –
S mi azon, hiába, nincsen.
Ez a Masznyik, ez a Masznyik
Honn van az emberarcokban,
Ez a Masznyik tudja jól, hogy
Az egyszerű a nagyszerű,
A lélekben hol van ború,
A lélekben hol van derű,
Minden egyedit felfedez,
S fel minden jellegzetest ő,
Ez az emberarc varázsló
Röntgenszemű jellemfestő,
Ez a mester, ez a művész
Mindent meglát sas szemével,
Ez a Masznyik pár varázsos
Vonással mindent megészlel,
Ez a művész, ez a bűvész
Mestere lélektükörnek,
Pár vonással megmutatja,
Kik nemesek és kik szörnyek,
A nemeset becézgeti,
A rosszlelkűt megpofozza,
Tudja, kiben fénylik lélek
S tudja, ki a kozmoszrossza,
Ez a Masznyik, ez a Masznyik
Mindent meglát, mit nem lát más,
Mindent lát, mit lélek beszél
Ez a Masznyiki Meglátás.
(1963 május)
https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6m%C3%B6ri_Jen%C5%91_Tam%C3%A1s
http://adatbank.sk/lexikon/gomori-jeno-tamas/
