Díszpolgárává választotta a bécsi agglomerációhoz tartozó Gerasdorf bei Wien városának képviselőtestülete Benedek István Gábor aranytollas újságírót, jeles írót, a MÚOSZ Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztályának tagját, akit barátai, olvasói leginkább BIG néven ismernek. Az oklevelet a fővárosi Páva utcában, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyen rendezett ünnepségen adta át Alexander Vojta, az osztrák város polgármestere és Lukas Mandl európai képviselő, alpolgármester április 11-én.
BIG hat és féléves volt, amikor édesanyjával és testvérbátyjával együtt abba a csaknem 300 fős transzportba került, amelyet a nácik Magyarország megszállása után a tótkomlósi gettóból Bécs környékére deportáltak, mezőgazdasági munkára. A számukra Bécs ipari elővárosában kijelölt „Judenlager” nem haláltáborként működött, ám voltak, akik onnan sem tértek vissza. Az, hogy BIG édesanyja, Braun Rózsa és két fia végül túlélte Bergen-Belsent is, nem utolsó sorban a gerasdorfi Seidl-családnak köszönhető.
Benedek István Gábor a toll embereként novellában örökítette meg a történteket, Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont jelenlegi igazgatója pedig korábban maga fordította le az elbeszélést németre, és most a gerasdorfi vendégeket és a rangos meghívottakat az általa vezetett intézményben köszöntötte. Amikor Gerasdorf mai vezetői kutatni kezdték a „Judenlagerbe” hurcoltak sorsát, BIG tollából és Szita fordításában olvashatták a Seidl-família gesztusát megörökítő históriát, és meg is találták a szereplőket.
44 őszén, egy napon nem a földekre, hanem a gerasdorfi pékmester otthonába vezényelte BIG édesanyját a lágerparancsnok – cselédmunkára. Ott derült ki, hogy Tótkomlóson Benedek István Gábor apja – aki azért nem volt velük, mert már előbb elvitték magyarországi munkaszolgálatra – maga is egy pékmesternél dolgozott, igaz, főkönyvelőként. A Seidl-család megtudta, hogy Braun Rózsát és két fiát nemsokára Bergen-Belsenbe viszik tovább. Sokat nem tehetett értük, de amit lehetett – és az sem volt kockázat nélküli – megtették. A következő alkalommal a zsidó asszonyt és annak két kisfiát szépen terített asztalnál gazdag reggelivel lepte meg a pék felesége (BIG az osztrák TV-ben erre emlékezve mondta: „Még kakaó is volt, el sem akartam hinni!”). Ruhacsomagot is kaptak a vendégek, hiszen a tél közeledett, és ők még mindig azokat a lerongyolódott nyári holmikat hordták, amelyekben elhurcolták őket otthonukból. Az egyik Seidl-gyerek kinőtt bundája éppen illett BIG-re – talán ez mentette meg.
A tótkomlósi asszony fiaival együtt túlélte Bergen-Belsen haláltáborának borzalmait. Hazatérve levélben köszönte meg a gerasdorfi család emberségét. Seidlné válaszában azt kérte Braun asszonytól: tanúsítsa, miként bánt velük. Rózsa asszony ezt készséggel meg is tette. Évtizedekkel később – tavaly – Gerasdorfban emlékművet állítottak a Judenlagernek, és felvésték rá a tábor halottainak nevét is. Ám ennél többet is tettek: utcát neveztek el a túlélő Braun Rózsáról, az ő személyében tisztelegve az egykori foglyok, a helyi földeken a háború alatt dolgozó deportáltak előtt. A város dokumentumkönyvet is kiadott, amelyhez az osztrák államfő és több más közjogi méltóság írt előszót. A vasúti rámpánál, ahová a Tótkomlósról deportáltakat szállító szerelvény egykor befutott, nyilvános megemlékezést tartottak, amelyen Wolfgang Sobotka belügyminiszter is beszédet mondott, figyelmeztetve: „Soha többé holokausztot!”
A Páva-utcai központban BIG-nek átadott oklevéllel mintegy kiteljesedett a történet. Az ORF osztrák televízió külön riportban szólaltatta meg Benedek István Gábort, Gerasdorf díszpolgárát, aki megírta, megőrizte és felmutatta gyerekkori emlékét a vészkorszakból – az emberséget az embertelenségben.
B.D.
