A kiállított anyagot Dr. Horváth Hilda múzeumi főosztályvezető ismertette:
WITZ ÉVA HÍMES TOJÁSAI
Egy jelmeztervező másik élete
Nagytétényi Kastélymúzeum 2017. április 8. – május 7.
A Nagytétényi kastélymúzeum húsvéti kiállítása
Az Abigél c. film kultuszfilmmé vált, máig legendás. Jelmeztervezője Witz Éva (1931-2012) volt, aki számos filmnek (Hahó, Öcsi!), tévéfilmnek, színházi előadásnak a jelmezeit tervezte. Életművének kevéssé ismert, méltatlanul elfeledett fejezete, hogy 1979 és 2003 között mintegy 400 művészi hímes tojást festett. Ebből 2005-ben 147 darabot ajándékozott az Iparművészeti Múzeumnak. E tojások mindegyike különleges. Nem hagyományos, tradicionális tojások, hanem egy művészi vénával, nagy fantáziával megáldott alkotó ihletett pillanatainak remekei. Minden, amit megismert, amit megtapasztalt, hatott rá, így a népi, keleti eredetű darabok mellett találunk finom hangulatú nosztalgikus tojásokat is, amelyek a biedermeier és a szecesszió igézetében fogantak. Alkotásai között külön csoportot alkotnak a virágosak és az apró pettyekből komponált geometrikus díszítésű darabok. Igazi unikum, amit Hundertwasser tiszteletére festett. Némelyik tojás erőteljes, rusztikus motívumokkal ékes, élénk színekben pompázik vagy éppen aranylóan csillámlik. A kiállításon néhány kivétellel az összes tojást bemutatjuk, ami az Iparművészeti Múzeumban található. A művészasszony jelmeztervezői életművét pár illusztris tervrajz dokumentálja.
A kiállítás megvalósításához Fábry János iparművész, karikaturista színes üvegtárgyai méltó módon járulnak hozzá.
A kiállítási térben, a nyitástól számítva két héten át megtekinthető az az egyenruha, amit az Abigél című filmben a főszereplő, Vitay Georgina hordott.
Külön köszönet illeti a kiállítás megvalósításához nyújtott segítségükért Fábry János iparművészt, továbbá Witz Éva örökösét és együttműködő partnereinket:
- OSZK Színháztörténeti Tár
- PIM – OSZMI Jelmeztár, Fotótár, Színlaptár
- MTVA Jelmeztár
- Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium
Zsurzs Kati színművésznő megnyitó beszéde
Elhangzott Witz Éva hímes tojásai – Egy jelmeztervező másik élete c. kiállítás megnyitóján, a Nagytétényi Kastélymúzeumban, 2017. április 8-án.
Tisztelt megjelentek, akik vagy Witz Éva kedvéért, rá emlékezve jöttek el ide, vagy a csodálatos tojásokat szeretnék megnézni, vagy mindkét okból jelenlévők!
Nagyon köszönöm a meghívást, és hogy én nyithatom meg ezt a fantasztikus kiállítást.
Pályám során sok jelmeztervezővel találkoztam, volt, akiről már messziről látszott, hogy extravaganciája valami különleges foglalkozást sejtet, volt, akinek voltam a lakásán, ami olyan volt, mint egy elvarázsolt kastély, tele mindenféle kinccsel, anyagokkal, régi ruhákkal, kiegészítőkkel, de apró tárgyakkal is, volt, aki rendszeresen kijárt az Ecserire, ott gyűjtögette a régi csipkéket, hogy az akkoriban tömegével készült tévéjátékokhoz varrt jelmezekre applikálhassa őket.
És vannak olyanok, mint Witz Éva is, akiről nem kiált azonnal a mestersége, aki visszahúzódó, aki észrevétlenül teszi a dolgát, de azt nagyszerűen. Persze ez a színészeknél sincs másképp, vannak közülük olyanok, akik éjjel-nappal színészek, és vannak, akik csak akkor, amikor a színpadon vagy a kamerák előtt állnak – mesterségbeli tudásuk, tehetségük ettől független.
Évával én az Abigél forgatása kapcsán ismerkedtem meg, erről pár szót még szólnék később.
Pályafutása ismertetésénél csak pár sort találtam a különböző portálokon, könyvekben; 1931-ben született, ő így vall erről: „… felmenőim között az Osztrák-Magyar Monarchia majd minden közösségéből származik ős, sőt Észak- és Nyugat-Európából is, híven tükrözve a különféle nációk békés együttélésének lehetőségét, már ha nem zargatják őket…”
Az Iparművészeti Főiskola elvégzése után a Jelmeztervező és Kölcsönző Vállalatnál, a Pannónia Filmgyárban, a József Attila Színházban és a Magyar Televízióban dolgozott, tanította is a mesterséget. Munkásságát Balázs Béla-díjjal ismerték el. Férje Drégely László volt, aki fantasztikus festőművész és díszlettervező is volt – nekem volt szerencsém Drégely-díszletben játszani – így a díszlet- és jelmeztervező otthon is, a munkában is kiegészíthették egymást.
Ha valaki Éva jelmezeiről akar beszélni, talán először az Abigélt említi, hiszen ez a sorozat emblematikus lett az MTV történetében, de engedjék meg, hogy néhány címet megemlítsek a munkái közül, hogy láthassuk, milyen széles a skála, a címek hallatán megjelennek előttünk a színészek, a szereplők Éva ruháiban: például játékfilmek: Az életbe táncoltatott lány, Szép magyar komédia, Hahó Öcsi! színházi előadások: Osztrovszkij: Farkasok és bárányok; Molnár Ferenc: Harmónia; Remenyik Zsigmond: Vén Európa Hotel; Goldoni: Két úr szolgája. TV-filmek: Bors-sorozat¸ Lyuk az életrajzon, Zokogó majom, Ők tudják mi a szerelem – és az Abigél.
Belegondoltam, hogyha jelmeztervező lennék, boldog lennék-e, ha megbíznak egy olyan munkával, ahol egy rakás fiatal lánynak kéne egyforma ruhát terveznem, jó kétfélét, egy hétköznapit és egy ünneplőt, a felnőtteket visszafogottan, de karakteresen öltöztetnem, a diakonisszák ruhája adott, vannak még katonai – már megint egyenruhák – és csak néha, Gina emlékeiben jelenhetnek meg fantáziadúsabb jelmezek. Bátran mondhatom, a film sikeréhez a ruhák is igencsak hozzájárultak – mi lányok ezekben a szürke, igen nőies uniformisban jelenünk meg a nézők emlékeiben. Meg kell mondanom, nem volt kellemetlen viselet – nagyot lehetett váltani utánuk, amikor átöltözünk civilbe, s kiderülhetett, hogy nem vagyunk egészen egyformák…
Szabó Magda mondta, hogy mennyire jó dolog az egyenruha, elmosta az amúgy igen nagy társadalmi különbségeket, csak a tudás és az emberi értékek számítottak.
Itt a kiállításon megtekinthetik Szerencsi Éva Gina jelmezét is.
Engedjék meg, hogy néhány gondolat erejéig megint őt idézzem, hogy is gondolkodott ő maga a mesterségéről: „…mi az, hogy »jelmeztervező«? A jelmeztervező az az ember, aki elhiszi magáról, hogy egész élete során képes lesz színésznőket és színészeket rábeszélni, meggyőzni, hogy a színpadon estéről estére viseljék az ő általa kitalált és ő szerinte pontosan a szerephez és az előadáshoz illő ruhadarabokat. Hát ennél jobb vicc kevés van a világon! Tekintve, hogy az emberek születésüktől fogva, csak úgy, maguktól értenek irodalomhoz, művészethez (az ne tévesszen meg senkit, hogy legjobb barátunk is így kezdi a ledorongolást: »Bár igaz, hogy nem értek hozzá, de…« tovább nem folytatom, úgyis tudjuk, mi következik), szóval, szent hitem, hogy a világon a legnaivabb emberekből lesz jelmeztervező. De nem baj, ennek így kell lennie. Azért vagyunk a világon, hogy emberül tanuljunk. És erre a színház a legalkalmasabb.”
De ez a kiállítás nem csak Gina ruháját és néhány jelmeztervet mutat be, hanem az 1979 és 2003 között festett 400 tojásából mintegy másfélszázat. Csodálatos alkotások ezek, aprólékos, nagy türelemmel és nagy fantáziával, mesterségbeli tudással megfestett kis csodák, van köztük népi, keleti, biedermeier, szecessziós, vagy csak úgy gyönyörűek. Ezekből 147-et az Iparművészeti Múzeumnak ajándékozott.
Witz Éva művei mellett ajánlom figyelmükbe Fábry János gyönyörű üvegtárgyait. Fábry János hasonlóképpen sokoldalú művész, hiszen karikaturista, grafikus és üvegtervező művész. Karikaturistaként megkapta a Pulitzer-díjat, sok-sok kiállításon csalt mosolyt rajzaival a nézők arcára és lelkére. Üvegtervezőként az egyszerű, letisztult formákkal, az üveg anyagszerűségének klasszikus érvényre juttatásával gyönyörködteti a nézőket.
Nem lennék színész, ha ezt a megnyitót nem egy – úgy érzem, igencsak ideillő – verssel, versrészlettel zárnám. Kiss Anna: Fohász című verséből szeretnék idézni, amelyben a költő a tehetségért, a kézművesség, a mesterségek fennmaradásáért fohászkodik. Én is csatlakozom ezzel a néhány sorral:
„Uram, ki műhelyedben egykor
formáltad a fazekasremeket,
első a mívességben, ki a sárnak
hajlandóságát ismered,
és tiltod a lélek nélküli munkát,
kényszerűségből hozzád fordulok,
ne legyen a szép mindig éktelenné,
a míves mindig semmirevalóvá,
mikkel muszáj élnünk, ha nem leszünk
csizmadiák, pékek, gombkötők,
fazekasok, építőmesterek,
fonók, szövők, kötélverők, kovácsok,
asztalosok is, mint a régiek,
mert az elhibbant dolgok közt
magunk is elhibbanunk,
s akkor mi végre voltunk?!
Mivégre, hogy a zsadányi szabó,
ki felnevelt, dolgokra így tanított,
Valaki az, ki a fekete posztót
fehér cérnával is remekbe ölti!
Dulakodván a mázsás vasalókkal,
tanultabb volt a maga életéhez
hat osztályával, mint akik
vélekedtek felőle,
s próbálgatták gerincét.
Éltünk mi úgy, hogy még a végrehajtó
is elsírta magát a semmi láttán,
és életünk mégsem volt dísztelen,
mert nem hittük, hogy vége a világnak,
amíg posztó meg cérna van,
de hittük, hogy a vőlegényruhákért
hét faluból is ideszekereznek,
a bőrbukszákat megnyitják örömmel,
és ha így van, nem ünnep-é az élet?
Nem ülünk, és a szomszéd kerékgyártó
fűrészporos, dübörgő műhelyében
gyaluforgács-nyaklánccal a nyakunkban
miközben négy darabból a kerék
kisikeredvén ledübben a földre,
gurítható egészen a kovácshoz,
ahol a ráfvas tűzzel házasítva,
vízzel vadítva szépen rászorul…?
Mi fogható efféle örömökhöz,
mi iskola efféle iskolához,
ahol szamarak padja sincsen…!?
Leszünk-e épek hetven évesen,
s azon is túl, a kenyérnek s a bornak
örömében leszünk-é nagyhatalmak
kezünk után, ha mindent elfelejtünk,
s még a beszéd is hitványul a szánkban.
Uram, ki műhelyedben egykor
formáltad a fazekasremeket,
első a mívességben, ki a sárnak
hajlandóságát ismered,
kényszerűségből fordulok tehozzád,
ki tiltod a lélek nélküli munkát,
és a tehetségtelent megveted!”
Kiss Anna: Fohász (részlet)
