Közreadjuk M. Lengyel Lászó levelét:
Tisztelt Kollégák!
Megingathatatlanul úgy gondolom: nem nekem kellett volna megírnom ezt a levelet.
Nem mintha nem volnék talán 1978, de egészen biztosan 1979 óta folyamatosan a MÚOSZ tagja. Nem mintha nem lettem volna, és – egyes magukat makacsul küldöttnek valló kollégákéhoz hasonló legitimitással – nem vallhatnám/tarthatnám magam ma is küldöttnek, hanem azért, mert a szövetség munkájából – a Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztály vezetőségi tagsága kivételével – tudatosan kivonultam. Voltak és lettek volna, akik továbbra is jelöltek volna küldöttnek. Ők, továbbá néhány vezető a szövetségből, a számból hallották, hogy nem akarok részt venni mindabban, ami a MÚOSZ-ban történik. Ráadásul jó indokom is volt, hiszen a Sajtószakszervezetet irányítom (ügyvezető társelnökként) a kollégáim bizalmából. Egy ideig úgy éreztem, kifejezetten hasznos, ha a két szervezet együttműködését a MÚOSZ-ban vállalt személyes szerepemmel is erősítem, később viszont a leghatározottabban azt kellet éreznem: nem szabad megengedni, hogy a MÚOSZ ügyei (akár személyemen keresztül) rávetüljenek a másik szervezetre.
A legegyszerűbb a jogi helyzet.
A bíróság nem egyszerűen a 2015-ös tisztújító küldöttgyűlés minden határozatát semmisítette meg, hanem a keresetnek minden vonatkozásában helyt adott. Márpedig a keresetben – szakmai egzisztenciáját kockáztató, esküt tett ügyvéd állítja – ezzel a küldöttgyűléssel kapcsolatban nemcsak a határozatokat, nemcsak az összehívás módját, hanem magát a küldöttállítási folyamatot, annak szabályait, tehát a hivatkozott 2015 februári alapszabály vonatkozó pontjait is kifogásolta a felperes. Vagyis azokat is megsemmisítette a bíróság, azáltal, hogy helyt adott a keresetnek, megítélte azt. Ezt az új alapszabályt egyébként a MÚOSZ először beterjesztette, majd a hiánypótlási felhívás és a megfogalmazott kérdések alapján visszavonta, és soha többé nem nyújtotta be. Szerintem már be sem lehet nyújtani, egyrészt a jogvesztő határidő múltával, másrészt a jogi aggályok miatt (ha benyújtanák, azonnal és automatikusan, tartalmi vizsgálat nélkül elutasítanák, de a megkifogásolás lehetősége és határideje is újra megnyílna, márpedig egy kisujjmozdulatra is elkaszálná azt bármely bíróság). Egyébként tisztelet annak, aki keresetével lehetőséget adott a szövetségnek az önkorrekcióra, arra, hogy szembenézzen magával és helyrehozza a hibáit, de ez kitérő.
Új, módosított alapszabály nincs. Közhasznúság sincs. Mindegy miért nincs, tudomásul kell venni, minél előbb, annál jobb, mert szükség van rá, de csak akkor lehet előrelépni, ha elfogadjuk a helyzetet.
Tehát: új küldöttek nincsenek – jogilag. Lehet mantrázni, hogy de igen, én szabályosan megválasztott küldött vagyok. Senki nem az, ilyen ma nincs.
Elvben és jogilag régi (a 2015-ig mandátumot kapott) küldöttek lehetnének, mert ugyan a mandátumuk naptárilag lejárt, de érvényes választás hiányában az automatikusan meghosszabbodna, határidőtől függetlenül, mindössze egyetlen gyűlésre, amelyen meghatározzák az új küldöttállítási folyamat szabályait, a szükséges határidőket, megbízzák az új küldöttgyűlés előkészítő munkabizottságokat, ilyesmit. (Ez lehetőség, de személy szerint ezt sem javaslom, talán alább kiderül miért.)
Igen ám, de itt nemcsak jogi kérdések vannak, hanem tartalmiak és erkölcsiek is!
Egészen biztos, hogy a régi küldöttgárda sem tiszta mindenben. Rajtunk szárad néhány eljárási hiba. Azon a bizonyos szavazógépes gyűlésen többször úgy fogadtak el határozatot, hogy közölték: a határozatképességhez kell X küldött. A határozat elfogadásához X/2+1, ez megvolt, tehát elfogadták. Csakhogy a jelenlévők többségi szavazatára lett volna szükség, ez pedig számban nagyobb mint X/2+1, és ezt ráadásul nem állapította meg senki, még akkor sem, ha esetleg megvolt.
Fontosabbak azonban a tartalmi kérdések.
Az eredendő bűn az ötös küldöttválasztás a korábbi tízes helyett (érthetőbben: egy küldött megválasztásához öt, illetve tíz ajánlás kellett). Tovább megyek a „bűnlajstromban”: az, hogy egyáltalán úgy lehet küldött valaki, hogy összevadászik ettől-attól, innen-onnan ajánlásokat. Ameddig voltak munkahelyi szervezetek, a küldötteket ott választották, azok ismertethették programjukat, konkrét megbízást, mandátumot kaphattak, hogy a legfontosabb kérdésekben (vagyon, szakmapolitika, érdekképviselet, szolgáltatások) mit képviseljenek. Ma ezt két dologgal pótolhatnánk: szakosztályi küldöttválasztó gyűlésekkel és a székházba, vidéken a klubokba, kávéházakba, más helyszínekre (a tagnyilvántartás alapján mindenkit értesítve) összehívott küldöttválasztó gyűlésekkel. Egy tag vagy itt vagy ott szavazhatna csak (részt, persze, bárhol vehet). Az ezeken megválasztott küldöttek névsorát a választók nevét és igazolványszámát tartalmazó jelenléti ív és hiteles jegyzőkönyv mellékelésével kellene benyújtani a mandátumvizsgáló bizottságnak. Küldöttnek lenni ugyanis felelősség és munka. Nem az minősíti a küldöttet, hogy hányszor és milyen vehemenciával szólal fel a küldöttgyűlésen, hanem hogy milyen munkát végez. Most még küldötti eskü sincs. Elnöki sincs. Kellene.
Talán az kizárhatna bizonyos dolgokat. Mert mondja azt nekem valaki szívre tett kézzel, hogy a szabályok megváltoztatása nem szolgált eleve bizonyos szándékokat. Olyanokat, amelyeket ma kárhoztatunk. Ha nem ötös a választás, ha nincs olyan szabály, hogy egy évre szóló (ha akarom ideiglenes) tagsággal is küldöttet választhatok négy évre, majd ez a küldött további tisztségviselőket választ, ugyanaz lett volna az eredmény? Meg az a hány éve folyamatos MÚOSZ tagság. A mögött nem volt szándék? Nem nézte senki, hogy ha így lesz, akkor ez jöhet, amaz meg nem lehet jelölt? Márpedig szabályokat szándékokhoz igazítani tilos! Leszek én az operaház magánénekese, ha elfogadtatok egy szabályt, hogy Andrea Bocelli hangján, playbackről is előadhatom a szerepet?
Nincs más hátra, illetve csak hátra van!
Régi küldöttek, hátra! Új küldöttek, hátra! Régi vezetőség, hátra! Ügyvezető elnök, hátra! A hátra nem jelenti azt, hogy pl. Komlósi Gábor ne jelöltesse magát. Vagy hogy Tóth Károly – lehet őt bántani egy valóban sikerületlen nyilatkozatért – ne lenne ma a szövetség felelős vezetője, az apparátus munkáltatója, a vagyon kezelője. És azt sem jelenti, hogy az új megméretkezésből bárki maradjon ki. Csak annyit jelent, hogy nyissanak végre széles utat a teljes megújulásnak!
Előre csak egy van: a tagság gyűlésein felelős küldötteket választani. Ezek új vezetőséget választanak, úgy (formailag is úgy), hogy ennek érvényességéhez se technikai se erkölcsi kétség ne férhessen, hogy azt bejegyezzék, vagyis hatályosuljon és közhitelessé váljon. És legyen alapszabály is, olyan, amilyenre szükség van, amely megfelel az előírásoknak, de nem valaki vagy valaki érdekében/ellenében születik. Bárki lesz ugyanis, pontosabban bárkik lesznek az új vezetők, azoknak a legitimitásához, támogatottságához, felhatalmazásához ebben az esetben nem férhetne kétség!
Gondolkodhatunk azon is: az elnöki legyen társadalmi funkció, fizetés nélkül, legyen mellette újra főtitkár, aki viszont a MÚOSZ alkalmazottja (akkor nem vetődik fel, hogy kinek a hibája az…, kinek a felelőssége az… stb.).
És akkor mindenki előre! Akik a helyzet rendezése érdekében hátraléptek, azok is előre! Bárki lehet küldött, aki eddig az volt, vagy nem volt. Aki ma annak hiszi magát, de belátja a tévedését és elfogadja, hogy mégsem az. És aki már volt elnök vagy alelnök vagy elnökségi tag, és aki nem volt, az is. Attól függően, hogy hogyan dönt a tagság, mégpedig megkérdőjelezhetetlen legitimitással egyértelműen kinyilvánítva akaratát.
És legyen világos: az ENSZ főtitkárát is idecsábíthatjuk elnöknek, egyedül ő sem fog a feladatoknak és az elvárásoknak megfelelő MÚOSZ-t csinálni. Tehát aki tenni akar és tud, aki együttműködni tud, aki a csapat tagja akar lenni, és nem egyéni ambíciói vannak, aki vállalja a munkát, az mind előre!
Jobbakat kívánva mindannyiunknak!
M. Lengyel László
