Az igazságért mindig nehéz küzdeni – Interjú Németi Irénnel

Németi Irén, a Nők Lapja korábbi főszerkesztője a múlt héten ünnepelte 97. születésnapját.  Karvaly Bence kollégámmal felkerestük az aranytollas újságírónőt, hogy interjút készítsünk vele. Kérdéseinkre adott válaszai felölelik gyerekkorát és szakmai életútját is. Természetesen a szál virág sem maradt el.

Korábbi interjúiban mesél arról, nem is gondolta volna, hogy valaha írni fog. Azt meg aztán tényleg nem, hogy szerkesztői pozíciót fog betölteni. Hogyan sodorta erre az élet?
Érettségi után egyetemre szerettem volna menni, de már nem engedtek. Orvosnak készültem, viszont akkor már érvényben volt a Numerus Clausus. A fejembe vettem, hogy bizony elmegyek a rendőrségre, és kihallgatást kérek a főkapitánytól, aki végül fogadott is. Mondtam, hogy itthon nem engednek tanulni, ezért Franciaországba szeretnék menni a Sorbonne-ra. Csodálkozva nézett rám, de végül fogta a tollát és odaírta: kiadható. Sajnos az egyetemre végül mégsem jutottam be, mert 1939 szeptemberében már nem adtak vízumot. 100 pengővel feljöttem Budapestre. Így kezdtem dolgozni a Keveházi féle pipagyárban, politúrozó nőként. Később pedig a Nők Lapjához kerültem. Talán lehettem volna egy középszerű orvos, hiszen szerettem segíteni az embereken. Ezt édesanyámtól örököltem. Mindig mondta, hogy tanulj fiam, tanulj, mert ugyanúgy fogod végezni, ahogy én. Az én édesanyám ugyanis analfabéta volt. Nagyon szegény, szabolcsi parasztcsaládból származom.
Tehát végül a hátrányból erényt kovácsolt magának.
Amiket én átéltem, különösen Auschwitzban, az szerintem egy elefántnak is sok lenne. De erőt és kitartást adott. Soha nem voltam alkalmazkodó típus. Mindig igyekeztem az igazamat megvédeni. Az én édesanyám arra tanított, ne hagyjam, hogy bárki igazságtalanul bánjon velem.
Nehéz volt az elején, amikor a Nők Lapja szerkesztőségét átvette? Vagy kihívásként élte meg?
Megvallom, nagy kihívást jelentett. 1963-ban nem alakult ki jó vélemény az újságírásról. Az általános erkölcs és az újságírás csak akkor ad igazán, ha az igazat mondjuk. „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.” Ma is érvényesek Deák Ferenc szavai. És én is ezt vallom. Van egy általános emberi erkölcs, ami minden rendszerben érvényes. Az igazságért mindig nehéz küzdeni. Most is. Véleményem szerint a szervilizmus az újságírás halála.
Mi volt a legnehezebb feladat a 30 év alatt?
Hogy újságíró legyek.

Szokta ma olvasni a Nők Lapját? Milyen volt akkor az újság?
Olvassuk minden héten. A szerkesztőség küldi. A Nők Lapja ma is népszerű sajtóorgánum. Akkoriban egyébként a Magyar Nők Országos Tanácsának lapja volt. Sokat vitatkoztunk azon, hogy a nőkérdést érdekessé tegyük a társadalom számára. Többen azt gondolták, ez csak a nőket érinti. Én viszont úgy éreztem, ha csak a nőknek írunk, akkor ez egy steril beszélgetés marad. Elolvastam a szocializmus álláspontját is erről. Ez alapján a nőkérdés társadalmi ügy. De ha ez így van, akkor olyan lapot kell csinálni, amiben az apa, az anya, a nagyszülők és a gyerekek is megtalálják a számukra érdekes olvasmányt. Ezt hosszú munka után sikerült elérni. Amikor nyugdíjba mentem 1 millió 28 ezer példányt nyomtak a Nők Lapjából. De ez nem ment mindig olyan könnyen.
Hogyhogy?
Gyakorlatból tudjuk, hogy egy törekvésnek mindig vannak ellenzői is. Mindenhol. Most sem írhatunk meg mindent.
Tartja a kapcsolatot a volt kollégákkal?
Igen, a volt kollégákkal ma is jó a kapcsolatom.
Mi az, amit üzenne a fiatal korosztálynak? Milyen értékeket tartsunk szem előtt?
A fiatalok sokszor azt gondolják, a múlttal nem szeretnének foglalkozni. Megértem. Én sem voltam különb a Deákné vásznánál. Például amikor apám elkezdett beszélni az isonzói csatáról, már rohantam is ki a konyhába. De mégis vannak általános emberi erkölcsök: igazmondás, becsületesség, tisztességes munka, munkaszeretet. Ezeket érdemes követni. De ezt már előttem sokan és hozzáértően kifejtették.