1956. november 2. A laktanya kantinjában változatlanul feszült volt a hangulat. Tegnap mindenki Kádár beszédét hallgatta a rádióban, ma pedig egymás kezéből kapkodták ki a Népszabadság első számát. Jóska rápillantott a fejlécen szereplő dátumra, s megengedett magának egy gondolatnyi lazítást. Tegnap volt saját, utolsó feleségmentes születésnapja. Ez utóbbit persze ő még nem tudta, így a szomorúság és az aggódás most még az otthoniaknak szólt. A rokonok, ismerősök maradtak a kőbányai sörgyár közelében lévő lakóházban, ahol már gyülekeztek a szabadságharcosok, hogy megállítsák a T-34-eseket. Pedig biztos fizetett volna még egy kört a katonatársaknak, ha sejtette volna, hogy a kezében tartott „újszülött” Népszabadság egyszer a kenyéradó gazdája lesz! A mindenről tudósító rádióról nem is beszélve.
És vajon sejtette-e bárki akkor és ott, hogy 10 év múlva már egy kékes fénnyel villódzó dobozt fogunk csodálni? A szerencsésebbek a lakásukban, mi Nancsi néniéknél. Igazán nem panaszkodhatunk, hiszen 10 év alatt a kőbányai pincét magunk mögött hagyva, feljutottunk egészen az ötödikig, egyenesen a Vargáéknak kiutalt lakásba. Szegények nem sokáig örülhettek a főbérletnek. A hatvanas évek ugyanis nemcsak a táncdalfesztiválok, a „kimittudok” legendás időszaka volt, hanem a nagy összeköltöztetéseké is. A konyhából kikanyarodó illat odavonzott mindenkit, ez volt hát a családok társasági életének a központja. A kukta sípolt, s jó volt a családfőknek is kiengedni a gőzt, miközben asszonyaik vagy recepteket cseréltek, vagy vágyakozva beszéltek a legújabb divatról, ami csak jó lehetett, hiszen a kifutókon megjelenő modellek első kritikusai a falon figyelő portrétriumvirátus tagjai voltak, Rákosi, Lenin és Sztálin. A gyerekek a konyha távolabbi sarkában, a radiátorhoz tapadva hallgatták a felnőtteket, hogy aztán megunva őket, a fürdőszobába osonva énekeljék az aktuális slágereket. A hangjuk így a lichthófon keresztül újra visszaszállt a pincéig, kidagadó erekkel kiabálták: nem leszek játékszered, ha már a mindened nem lehetek, soha én.
Pedig többnyire játékszerek voltak, kevés kivételtől eltekintve, mindannyian. Felülről irányított marionett figurák, akiket úgy mozgattak, hogy még csak észre sem vették. Az MSZMP nem kapkodott, volt ideje kidolgozni a lojális, szocialista értékrenden alapuló mozgalmas kulturális életet, és sokáig abban is nagy szerencséje volt, hogy az össznépi „kimittudban” csak a bohóc cserélt helyet a versmondó lánnyal, „ő” sok évig egyedül mosolygott ránk a játékmozdonyból.
Az újságírókhoz való viszonya már nem volt ilyen játékos, a MÚOSZ élére kinevezett kormánybiztos deklarálta a szövetség pártirányításának szükségességét, az MSZMP KB agitációs- és propaganda osztálya pedig egy pozitív függőséget fogalmazott meg, ahol „ő”, mint a nagy testvér, segíti az egyesület munkáját mind az újságíró-utánpótlás nevelésében, mind az érdekvédelemben, mind az „egészséges társadalmi életben”. Jóska élete sok mindenben hasonlított a szövetségéhez. 1964. január 1-jétől a MÚOSZ mint társadalmi szervezet önállóan gazdálkodott, Jóska pedig önálló lakáshoz jutott. Éppen ideje volt, hiszen ekkor már egy leánygyermek boldog édesapja. A csöppség születési anyakönyvi kivonata szerint az apa fizikai munkás, s ez nem véletlen elírás volt. A hivatásos katonákat 1957-ben választás elé állították, s ő a „nem írta alá” kategóriába kvalifikálta magát. Ezzel két évre kiírta magát az újságíró társadalomból is, mígnem a MÚOSZ szakmai lapja, a Magyar Sajtó utánanyúlt. A lap nemcsak a tagok szakmai-politikai kommunikációjában, de az érdekvédelemben és a munkaközvetítésben is nagy segítséget nyújtott. Egy korábbi katonatárs tanácsára pályázta meg, s nyerte el évekre a felelős szerkesztői posztot, s élvezhette hosszú-hosszú ideig a korábban említett pozitív függőséget, elsőként a tihanyi üdülést, ahol lássuk be, kislánya Évike még nagyon félt a víztől, mert ha nem tartották a hasánál fogva, egész egyszerűen elmerült.
TÉNYTÁR VII.
1956-1966
1956-ban
Az újságírók szakmai lapjában, a Magyar Sajtóban a MÚOSZ működéséről, tevékenységéről írt cikkek mellett rendszeresen megjelentek a párt sajtópolitikai, agitációs és propaganda szerveinek beszámolói
1957-ben
Felfüggesztették a szövetség autonómiáját, a szövetség munkáját kormánybiztos irányította.
Megkezdődött a tagság felülvizsgálata.
A májusi közgyűlésig megváltozott a tagság társadalmi-politikai-szakmai struktúrája.
A MÚOSZ létszáma 2170 fő.
A tagdíjak 62%-át fizették csak be.
1958-ban
Nem sikerült megszűntetni az Újságírók Szanatóriumi Egyesületét, sőt, bővítette a szolgáltatásait.
Visszavették az Irodalmi Alaptól a visegrádi üdülőt, s a Miniszertanács Tájékoztatási Hivatalának támogatásával megszerezték a tihanyi üdülőt.
Csereüdültetési szerződést kötöttek külföldi újságíró-szövetségekkel.
A szakmai képzés, az utánpótlás-nevelés feladatának megoldására a szövetséget jelölték ki.
1959-ben
Ettől az évtől kezdve 50-60 fiatalt iskoláztak be, a különböző politikai-szakmai továbbképzési formákban 1000-1300 újságíró vett részt évente.
1962-ben
14 szakosztály működött: belpolitikai, mezőgazdasági, üzemi, ipari, közgazdasági, külpolitikai, kulturális, filmkritikusi, idegenforgalmi, megyei titkárság, publicisztikai munkaközösség, levelezési, fotó, sport.
Bizottságok alakultak: kulturális, nyelvművelő, oktatási, valamint sportklub is.
A közgyűlésen már kritikák is megfogalmazódtak, különösen a Nyomdász Szakszervezettel szemben.
A NÚSZ Budapesten rendezett kongresszusán 60 országból 200 újságíró vett részt.
Felállították a Nemzetközi Újságíró Továbbképző Központot.
Felépítették és megnyitották a NÚOSZ második nemzetközi üdülőjét, Balatonszéplakon.
1963-ban
A MÚOSZ határozatot hozott, hogy elsősorban egyetemet végzett hallgatókat kell az újságíró iskolába felvenni.
1964-ben
Egyévessé vált az újságíró iskola.
A MÚOSZ költségvetését kivették a Minisztertanács költségvetési fejezetéből, ettől kezdve önálló társadalmi szervként gazdálkodik.
A MÚOSZ főtitkára Siklósi Norbert.
1965-ben
Külön érdekvédelmi bizottság jött létre a szövetségben.
A közgyűlésen felmerült, hogy – a rádiónál és a televíziónál beindított – intézményes közvéleménykutatáshoz hasonlót kell szervezni a lapok tekintetében is: vajon mit igényelnének az olvasók, mi gyakorolja rájuk a legnagyobb hatást, mi tetszik nekik?
Az MSZMP Politikai Bizottságának határozata előírja az újságokban megbírált szervezetek, intézmények válaszadási kötelezettségét.
A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala felkérte a szövetséget, vegyen részt az új sajtótörvény előkészítésében.
A szövetség jogi tanácsokat is ad a tagoknak.
1966-ban
A MÚOSZ főtitkárát a prágai székhelyű Nemzetközi Újságíró Szervezet elnökhelyettesévé választották.
Balatonszéplakra összeurópai újságíró konferenciát hívtak össze, amelyen a szocialista országokon kívül 10 kapitalista ország újságírói is részt vettek.
Forrás:
Kováts Ildikó: A magyar újságírók egyesületi élete (1896-1996)
