Mici néni szokás szerint majdnem megbolondult Évikétől. Hiába mondta neki, hogy ilyen puskaropogásban ne menjen ki, a szerelem mindennél erősebb volt. Mindjárt jövök, kiáltotta, magára kanyarította a kabátját, még odavetette nekem, hogy vigyázz a többiekre, s már rohant is. Mindannyian lent voltunk a pincében. De hogy őszinte legyek, erre a hideg novemberi napra a létszámellenőrzés már semeddig sem tartott. Ezekben a percről percre változó történelmi időkben, hol jártunk iskolába, hol nem, így gyakorlásképpen néha már saját magunknak találtunk ki feladatokat. Évike reménytelen volt. A magyar (mind az írás, mint az olvasás) zseniálisan ment neki, de a számokhoz egyáltalán nem volt érzéke. A kitalált példába mindenképpen bele kellett a családtagokat is fogalmazni, hogy egyáltalán hajlandó legyen értelmezni. A hogyan kapjuk meg Mici néni lakbérét forintban? címűnél nem hittük volna, hogy feladja, s ahogy az elején már utaltunk rá, itt hagyjon minket. (Pedig tényleg egyszerű példa volt: ha Mici néni lakásának bére 200 békepengő és a lakbérszorzó három, akkor mennyi lehet az augusztus 1-jétől érvényes lakbér forintban? Erre ő inkább kirohan, elrohan.)
Brrr… Nagyon hideg van a pincében. Ezekben a napokban a rádió a mindenünk. A fal melletti, recsegő rádió. Miközben a családok, rokonok, barátok csak suttogva mertek a politikáról beszélni, a rádió, a világvevő rádió – és persze a sajtó is – percről percre követte az eseményeket. Most például, ha közelebb megyünk hozzá, halljuk azt is, ami nagyon ijesztő: az egész nép talpon! Veszélyben a haza! Pár napja még bizakodtunk. A Pesten maradt újságíró-gyerek, a Pista, arról értesült, hogy az egyesületnek közgyűlése lesz, hívnak mindenkit, hiszen új, a tagok bizalmát élvező vezetőket, tisztségviselőket fognak választani. Aztán hopp, lefújták az egészet, az új vezetőség helyett kormánybiztost kapott a szövetség. De Pista, céljait tekintve, változatlanul elszánt. A kis nyelvzsonglőr nem W. D. Hamupipőkéjét szerette volna eredetiben élvezni (nemrég mutatták be), ő az újvilág sajtótelepese szeretett volna lenni. Jósló álmaiban a minap megjelenő Népszabadság majdani külföldi tudósítójaként már látta magát, nem is akárhol, az amerikai sztrádán, amint kissé ingerült dudaszó közepette komótosan vezetgeti 220-as Mercedesét. Csak óvatosan jegyzem meg, így legalább Pista bácsiék is gyakrabban hallanak majd róla, hiszen Kanizsára, ahová visszahelyezték őket, az újság előbb megérkezik, mint a soha el nem küldött képeslapjai. A hosszú, egyelőre még magyarországi távolléte már gyomorba vágó, reméljük, mihamarabb megérkezik végre valami kenyérfélével. Az öccse is igazoltan van távol. Katonának sorozták be a Jóskát, de annyi esze van annak a gyereknek, hogy bizony mostanra már hivatásos katona lett belőle. Az ő íráskészségét feljebbvalói a faliújságon fedezték fel. Addig-addig fogalmazgatta a laktanya és a bakák életéről szóló tudósításait, míg írhatott hivatásként is. Mire kettőt pislogott, már az újságíró-iskola frissen végzett hallgatójaként, s a honvédség sajtósaként köszönthette a 60 éves Rákosi Mátyást. A dolgok akkortájt egymásba kapaszkodtak. Szerkesztőség-iskola-szövetség-újságíró, négy jóbarát. Egyik sem létezhetett a másik nélkül. Ha beszélgettünk először mindig a foci került terítékre, természetesen újra és újra a 6:3. Együtt harsogtuk: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor és Szepesi, igen Szepesi!
De utána rögtön jött az újságírás. Az ő sajátos látásmódjával. Ha a tihanyi üdülő megvásárlásáról beszélt, félmosollyal annyit mondott, milyen kár, hogy az a Rejtő, aki a MÚOSZ jogtanácsosa, nem az a Rejtő. Az aranyszállal hímzett Jókai lepelnél azt mondta, elég hamar elfáradtak a hímzőasszonyok, még jó, hogy Kosztolányi rajta van.
És lássuk be, bár azzal nem értett egyet, hogy az újságíró-szövetségre azért van szükség, mert a többi szocialista országban is van; de nem rázta meg, hogy sem 1954-ben, sem 1955-ben nem tartottak közgyűlést. Az alapszabályban megfogalmazott klubélettel viszont maximálisan egyetértett. Kicsit túlzó módján azt állította: alig várja, hogy a több mint kétezer tagot számláló szövetséget egy jó meccs, egy jó fröccs végre egységbe kovácsolja.
Megjött Pista a kenyérrel, s hallom Évike hangját: bocsánat, csak a teherautóra – ami visszafelé felvett – lőttek, ezért késtem egy kicsit. Ez meg, ja, ez meg a Mici néni legendás pofonja.
TÉNYTÁR VI.
1946-1956
1946-ban
A szocialista és nyugat-európai szövetségek, valamint az IFJ megalakul Londonban, később Prága lesz a székhelyük.
Boglárlellén a mártírok emlékére oszlopot avattak.
1947-ben
Szeptember 9-én a Magyar Sajtó Háza (Andrássy út 101. tulajdonjoga adományozás címén a MÚOSZ nevére bejegyezve.
Vidéki lapokkal is megkötik a kollektív szerződéseket.
A MÚOSZ új alapszabályának elfogadása.
A MÚOSZ a vezetőségválasztással, az alapszabály elfogadásával legitimálta magát, a Miniszterelnökség rendeletben mondta ki, hogy csak az lehet főszerkesztő, felelős szerkesztő, munkatárs, aki MÚOSZ-tag.
Az MKP agitációs és propaganda osztálya feljegyzést készített a Politikai Bizottság számára a sajtórevízió tárgyában. Alapvetően a papírhiányra hivatkozva egy sor lap megszüntetését javasolták, másoknál pedig terjedelemcsökkentést.
1948-ban
Az oktatás előtérbe kerül: az MKP munkás- és parasztfiatalokból egy új típusú újságíró-generáció kinevelését tűzte célul. Addig is az esetleg polgári származású jó újságírók politikai átnevelésével kívánta a szakemberhiányt csökkenteni.
1949-ben
Az államosítás után a székház mellett csak az orvosi ellátás, a tihanyi és a visegrádi üdülő maradt meg.
1951-ben
Szakmai képzések beindítása:
egyéves újságíró-iskola,
az üzemi lapok fiatal munkatársainak rendezett tanfolyam,
kulturális rovatok munkatársainak a kulturális forradalomról tartott előadás-sorozat.
Megjelentették a Szovjetunió Kommunista Pártfőiskolája újságíró tagozatának 10 füzetét, amit több mint 700 tag szerzett be.
Szovjet mintára meghonosított munkás és paraszt levelező fiatalokkal való foglalkozás, mert nélkülük „újságírás nem lehet”. Az újságírónak politikai és szakmai képzettsége mellett egy vagy több termelési ágazatban is otthonosan kellett mozognia. A példa itt is a szovjet sajtó volt, ahol „mérnöki képesítéssel és gyakorlattal rendelkező munkatársak foglalkoznak az ipari termelés kérdéseivel, míg nálunk ritka az olyan, aki az átlagos szakmunkás hozzáértésével lenne egyenlő”.
Elnök Mihályfi Ernő lett, főtitkár Vadász Ferenc. Elnökségi tagok: Barcs Sándor, Betlen Oszkár, Boldizsár Iván, Gábor Andor, Katona Jenő, Kenyeres Júlia, Komját Aladárné, Nánás László és Parragi György.
1952-ben
Az IFJ a 80-as évekig a NÚSZ ellenfele, a NÚSZ egyértelműen szovjet irányítás alatt állt.
1955-ben
Az IFJ-nek 60 ezer tagja volt, 51 országból. Magyarország a szövetség tagszervezete volt. Fő feladatuk a szovjet propaganda terjesztése, a nyugat közvéleményének befolyásolása, a harmadik világ újságíróinak ideológiai továbbképzése, s többeket kiképeztek a szovjet titkosszolgálattal való együttműködésre.
Az újságíró-szövetség 1955-ben indította meg a Magyar Sajtót. Mint a szakmai folyóirat írásaiból kiderül, az alapszabályokkal ellentétesen sem 1954-ben, sem 1955-ben nem volt közgyűlés a MÚOSZ-ban.
A MÚOSZ-nak 2200 tagja volt
1956-ban
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szakmai folyóiratában olvashatók az alábbi sorok: „Osztjuk a szövetség tagjainak mélységes megrendülését afelett, hogy újságírásunk segédkezet nyújtott a legiszonyúbb és leggaládabb törvénytelenségek elkövetésében: hogy segítette a személyi kultuszt és erkölcsöt, demokratizmust meggyalázó, önálló gondolkodást elfojtó következményei elterjedését. Tisztán látjuk, hogy közéletünk elfajulása hogyan vezetett sajtónk színvonalának süllyedéséhez, információs tevékenysége elsorvasztásához.”
Az IFJ kiállt a sajtószabadságot követelő magyar újságírók mellett, elítélte a szovjet agressziót.
Összehívták a közgyűlést, mely a MÚOSZ megújítását és a tagok bizalmát élvező egyesületi vezetők és tisztségviselők választását tűzte ki célul. Az 1956-os forradalmi események azonban elsodorták a MÚOSZ közgyűlését, de elsodorták a potenciálisan részt vevő újságírók nagy részét is. Az újságíróknak a forradalom előkészítésében és végrehajtásában játszott szerepe miatt a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a Magyar Újságírók Országos Szövetségét formális autonómiájától is megfosztotta, élére kormánybiztost nevezett ki.
A hatodik emlékezés a múltba, híradás a jövőbe – 1946-tól 1956-ig
