Már régóta foglalkoztat a kifejezetten helyesírási kérdés, vajon milyen újságíró az, akinek több évtizedes pályafutása alatt végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a MÚOSZ Aranytollat adományozott: aranytollas vagy netán Aranytollas?
A szó természetesen kis a-val írandó – vághatnánk rá azonnal, hiszen a közszavakat mondat belsejében, szótárakban, szavak felsorolásában rendszerint kis kezdőbetűvel írjuk. A megoldás azonban nem ennyire egyértelmű.
Lássuk először is „A magyar helyesírás szabályainak” legújabb, tizenkettedik kiadását, amely – fontosnak tartva a témát – külön fejezetet szentel a kitüntetéseknek és a díjaknak. A 195. pont összesen hat alpontban rögzíti a különféle hivatalos elismerések nevének írásmódját: mikor kell nagybetű, mikor nem, és mikor szükséges a szavak közé kötőjelet tennünk. Az –s képzős származékában az alapformát változatlanul megtartjuk. Saját házunk tájáról vett példában, aki Táncsics Mihály-díjban részesült, az Táncsics Mihály-díjas. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy aki Citromdíjat kapott, az „csupán” citromdíjas.
Bonyolítja a helyzetet, hogy az új helyesírási szabályzat ide vonatkozó fejezetének összes példájában szerepel a díj, az érem, az emlékérem stb. „műfaj-meghatározás”. Az Aranytoll viszont nem árulja el, hogy az elnevezés egy újságírói életműdíjat takar.
(Csak érdekességként: néhány éve a pedagógusok is alapítottak egy Aranytollat, de amikor megtudták, hogy az elnevezés már foglalt, sürgősen visszakoztak.)
Az aranytollas szó pedig már sok évvel a díj megszületése előtt is önálló jelentéssel bírt: olyan (képzeletbeli) madárfajtát illettünk vele, amelyiknek a tolla színe nem fehér, nem is fekete, hanem arany. A jelző vonatkozhat esetleg egy aranyból készült madárszoborra is.
Édes anyanyelvünk rendkívül találékony, ha azt a feladatot kapja, hogy mutassa meg egyazon szóalak különféle értelmezéseit. A daru többes száma, ha a hosszú lábú és nyakú gázló madárról beszélünk: darvak, de ha az építkezéseken használatos teheremelő és házelemeket ide-oda szállító gépről: daruk. A hamu többes száma, ha tömörebb szerkezetű, növényi és állati eredetű szilárd anyagot égetünk el: hamuk, de ha elégetett vagy elporladt emberi test maradványáról szólunk: hamvak. Ha aranypénzünket számoljuk: aranyat olvasunk, de ha Arany János balladáiban gyönyörködünk: Aranyt olvasunk. Ha otthon a fürdőszobában összetörtük a falon függő foncsorozott üveglapot, veszünk helyébe egy új tükröt, de amikor a hajdan nagyon népszerű képes hetilap legfrissebb számára voltunk kíváncsiak, a sarki újságárusnál vettünk egy Új Tükört.
Apropó, sarok! Gyámoltalan, félszeg barátunkat ekképp bátorítjuk, hogy ne hagyja magát: állj a sarkadra! Az utcalányt viszont e szavakkal küldjük „munkahelyére”: állj a sarkodra!
Előfordul azonban, hogy ezek a nyelvi „mankók” nem segítenek. Ilyenkor épp abból a célból, hogy azonnal egyértelművé tegyük a jelentést, a helyesírás megengedi, sőt, támogatja, hogy vétsünk szabályai ellen.
Íme, egy szemléletes példa: már az általános iskolában megtanultuk, hogy a -ság, –ség képzőt az alapszóval egybe kell írni. Az egészség jelentése: az emberi vagy állati szervezetnek olyan állapota, amelyben minden szerv zavartalanul működik. Ám ha valami komplett, teljes, kerek, csorbítatlan, vagyis: egész, akkor az ebből a szóból –ség képzővel keletkezett fogalomnak a neve leírva: egész-ség (így: kötőjellel!), hogy legalább betűképben különbözzék a betegség ellentétjét jelentő, azonos hangalakú szótól.
S mert engem ez utóbbi példa tökéletesen meggyőzött, ha választanom kell, én a „hibás” Aranytollas (így: nagy kezdőbetűvel!) írásmód mellett török lándzsát, pontosan annak érdekében, hogy még az is, aki újságíró berkekben teljesen járatlan, tüstént tudja: ezúttal nem egy madarat, hanem egy tiszteletet-megbecsülést érdemlő személyt illettem e jelzővel.
Persze azért létezik aranytollas (így: kis a–val!) újságíró is. Ő az a bizonyos kolléga, aki a jelmezbálra egy aranytollas madár álöltözetébe bújik.
Dr. Dalos Gábor
KISBETŰVEL VAGY NAGGYAL?
