Zöldi László – aranytollas kollégánk – internetes blogjában, a Médianaplóban érdekes adalékokkal szolgál az ügyhöz, MÚOSZ-os történéseket is említve.Írását teljes terjedelmében közöljük.
Harmadszor is el Simon
Hat év alatt háromszor váltották le. Először az „emberminiszter” szabadult meg tőle, a kultúrpolitika főhivatalnokától. Másodszor Lázár János „főminiszter” fokozta le – már hónapok óta nem ő a miniszterelnökség helyettes vezetője. Majd meg is szabadult tőle, tegnap fejezte ki rosszallását, mert akadozik a műemlékvédelmi program. L. Simon Lászlónak kétszer sikerült visszaverekednie magát a hatalomba. Vajon lesz-e rá még esélye?
A kétezres évek elején „ifjútörökök” akarták megpuccsolni Wisinger István elnököt a Magyar Újságírók Országos Szövetségében. Az Andrássy úti székházban súlyos fenntartásokat fogalmazott meg a diák-újságírók nevében Hornyák Tibor, látszólag önmaga nevében pedig Bajnai Zsolt, a MUOSZ-lap szerkesztője. S mert hangjuk erőtlennek hatott a Mikszáth-teremben, csatlakozott hozzájuk egy nagydarab fiatalember a szomszédból, az Írószövetség Bajza utcai épületéből. Ekkor vettem észre, hogy a két lázadót az értelmes beszédű L. Simon László mozgatja. Azt nem merném állítani, hogy már akkor is a Fidesz megbízásából, de ők hárman együtt maradtak. A második és a harmadik Orbán-kormány idején kéz a kézben csináltak karriert.
L. Simonnak talán az a tragikai vétsége, hogy a Fidesz-garnitúrában a legjobb fejek közé tartozik. Erről bárki meggyőződhet, ha elolvassa esszéjét a nyilvánosságról (a Kortárs hasábjain jelent meg). Azt az adottságát is méltányolom, hogy államtitkárként ritkán menekült a nyilvánosság képviselői elől. Ráadásul van érzéke az esztétikai minőség felismeréséhez is. Az a benyomásom, hogy a főnökei mindig akkor szabadultak meg tőle, amikor megsokallták a belső fórumokon kifejtett különvéleményeit. A döntés után persze fegyelmezetten és kíméletlenül hajtotta végre a kulturális élet gleichschaltolását, majd a nagyra törő Budai Vár-programot. A listáján azonban van még valami, amit csak azok sejthetnek, akik ismerik a Fejér megyei viszonyokat.
E sorok írója azt olvasta ki a Fejér Megyei Hírlap évfolyamaiból, hogy a szalagokat átvágó honatya, a Velencei tóról rendszeresen tűnődő helytörténész, az irodalombarátokkal beszélgető költő vérbeli lokálpatrióta. Őszintén szereti a szűkebb pátriáját, de csak akkor érzi a magáénak, ha meg is kaphatja. Mohósága nem ellentétes az Orbán-rendszer lényegével, csakhogy mintha kezdett volna túltenni a tőle északra berendezkedő névadón. Nem lepődnék meg, ha egyszer kiderülne, hogy szerzés közben beleütközött az Orbán Viktor-Mészáros Lőrinc kettős uradalmába.
