Felismerés, avagy a „vissza” kezdete
- július 12.
Ma lettem 20 éves. A tegnapi elő ünnepség, azaz egy legkevésbé sem erkölcsös éjszaka, sorsfordító volt. A kijózanító másnap reggel rádöbbentett, hogy szinte biztos, egyszer lesznek utódaim. Máris úgy érzem, felelősséggel tartozom nekik. Magamat ismerve, amit biztosan adni tudok nekik, az egy írásos lenyomat rólam, rólunk, rólatok. De már most szólok, ne számítsatok bő lére eresztett napi beszámolóra. Lássuk, mi fér bele 10 évbe? Legyünk optimisták: találkoz(z)unk 1906. július 12-én!
Az első emlékezés a múltba, híradás a jövőbe – 1896-tól 1906-ig
Országimázs szempontjából, azért ez a ’96 tényleg nagyot szólt. Megérdemli, hogy aránytalanul nagy szeletet hasítsunk ki neki az eltelt 10 évből. Leendő gyermekem, igazán sajnálhatod, hogy még nem voltál velem. Csak egy kis kóstoló: ezredéves ünnepségsorozat kezdődött monumentális kiállítással, gyönyörű pavilonokkal, és képzeld, a helyszínre már millenniumi földalatti vasúttal utazhattunk! De folytatom: fura külsejű nagyköveteket láttunk a Mátyás templomban (perzsa, kínai, japán), léghajókkal szállhattunk a magasba (tudod, hogy 500 méterről milyen pici a világ?), bálok, színjátékok és operaelőadások voltak, lovasjátékok és persze verseny (nyertem is, veszítettem is, de jó, ha már most megtanulod: az élet mindig kiegyenlít! A rávalót kedves kuzinomtól kaptam, cserébe az arcra csókokért). A megnyitón részt vett a királyi család is, de melyik ceremónia zajlik le fiaskó nélkül, itt is korábban zendítettek rá a harangok, dörögtek az ágyúk, az ok egyszerű volt, a zenekar izgalmában a jelnek szánt tust idő előtt húzta el. Nem szaporítom a szót, eltettem a korabeli reggeli és esti újságokat, látni fogod, hogy mi minden volt abban az évben májustól novemberig.
Ugorjunk csak hátra a 20 éves szülinapomhoz. Soha nem felejtem apám kávégőzös felbukkanását a félig megterített ünnepi asztalnál. Éppen a szalvétákat igazgattuk anyámmal, amikor az orrunk előtt hadonászni kezdett egy aláírásokkal teli papírral. Amit bizton láttunk, az egy mozaikszó volt: BUE. Úgysem találjátok ki, hogy mi ez, úgysem találjátok ki, hogy mit jelent a BUE, froclizott minket. Dehogynem, mormogott anyám. Tudjuk, hogy hol élünk, tudjuk, hogy mivel keresed a pénzt, tudjuk, vagy legalábbis reméljük, hogy tudjuk, kikkel vagy együtt nap, mint nap a kávéházban. Különben is, láttam az ablakból Mikszáth sziluettjét. Egyértelmű: Budapesti Újságírók Egyesülete. Nagyon szépen megalakultatok, de hadd tegyek fel egy adekvát kérdést: hogyan tovább? A születésnapom innentől kezdve kicsit félresiklott, apám és anyám későestig pusmogott, én pedig leléptem az előző napi kalandom folytatásáért.
Apám hírlapíró volt, s bevallom, diákként én is eljátszottam a gondolattal. hogy kipróbálom magam tollforgatóként. Tetszett a magukról kialakított kép, az ars poetica: az újságíró minden küzdelemben ott forgatja könnyű, de éles fegyverét, s teljes odaadással verekszik, viaskodik pártok mellett, pártok ellen. S ahogy apám lelkesen hazahordott egyesületi almanachjait forgattam, bevallom megragadott az egyik borítóján szereplő újságíró, aki aranytollat márt a tintába, s jól értesültségét jelzi az is, hogy fülén a telefonhírmondóval szántja pennájával papírra a sorokat. Első lépésként úgy döntöttem, a biztos hátteret és az utódlást biztosítom a munkámhoz: megnősültem tehát, s 1906-ban már Te is megszülettél.
TÉNYTÁR I.
1896-1906
- július 12-én megalakult a Budapesti Újságírók Egyesülete.
Elnök: Mikszáth Kálmán.
Céljuk:
„A budapesti újságírókat erkölcsi testületté összefoglalni, a sajtót közösen érintő kérdésekben eljárni, hírlapirodalmi ügyeket megvitatni, az újságírók testületi érdekeit ápolni és az újságírókat erkölcsileg és anyagilag támogatni.”
Idézet Mikszáth Kálmán elnöki székfoglalójából:
„…mint állandó mesterség vétessék a hírlapírás és nem kétes exisztenciák alázkodásának, vagy stréberek zajosan csörtető átvonulásának a betűkkel barázdált fehér mezőn. Ez okból érzem magamat jogosítva a választás elfogadására.”
A Vasárnapi Újság július 19-i számában ad hírt a BUE megalakulásáról.
„Az új egyesület tagjai csakis budapesti hivatásos újságírók lehetnek abból a célból, hogy egymás anyagi és erkölcsi érdekeit egyesületi szervezettel szolgálják és támogassák.”
Már ezekben az években is fontos kérdés volt a kamarává, illetve szakszervezetté válás lehetősége, előnyei és hátrányai.
- május 1-jén 8000 korona törzsvagyonnal megalakult a Segítőalap.
1901-ben már 282 tagot számoltak, adományokkal és más módon is segítették az egyesületet, például a budapesti orvosok jelentkeztek, hogy ingyen gyógykezelik az egyesület tagjait; a budapesti gyógyszerészek testülete az egyesület tagjainak 25%-os kedvezményt ad a gyógyszerárakból. Új elnökük Vészi József lett. (Mikszáth Kálmán 1900-ban lemondott.)
Öt év „zajtalan, de eredményes munkálkodást” követően a zavaros politikai helyzet kedvezőtlen hatással volt az egész sajtóra, s az egyesületre is: 1906-ban az elnök, Vészi József lemondott, megállapítva, hogy „olyan időket élünk, ami nem kedvez az egyesületi életnek”. Ekkor, a tízéves jubileum idején 287 tagja volt az egyesületnek, azaz öt év alatt a taglétszám gyakorlatilag nem változott.
——————–
1890-ben Szegeden Kulinyi Zsigmond, a Szegedi Napló főszerkesztőjének elnöklete alatt létrejött ugyan a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége, sajnos ebben a hivatásos újságírók hamarosan kisebbségbe kerültek.
1898-ban megalakult a Katolikus Írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesülete. Célja a katolikus világszemléletű tagok erkölcsi és anyagi érdekeinek megvédése. Az egyesületnek 164 alapító tagja volt, s az egyházi érdekek sajtószolgálatában állt.
Forrás:
Internet: https://muosz.hu/tortenet.php?page=datum&sub=datum2
