A változások gyorsabban mennek végbe, mint azt a legtöbben gondolták.
A közmédia átalakításáért felelős miniszteri biztos, Grósz Judit a hétvégén közzétett LinkedIn-posztja szerint a médiatörvény szombati életbelépésével egy csapásra megszűnt a Duna Médiaszolgáltató Zrt. és az MTVA vezérigazgatóinak megbízása, így Papp Dániel és Altorjai Anita helyettesei vették át az irányítást.
Ez a helyzet szerdán valószínűleg megváltozik, Grósz tájékoztatása szerint ülést tart ugyanis az Országgyűlés Művelődési Bizottsága, aminek célja, hogy kinevezze az ideiglenes vezetőket. A parlamenti bizottsági tagok megoszlása itt igen érdekes – mutat rá a Media1, hiszen a Tisza hét, a Fidesz három, a Mi Hazánk egy széket kap, az elnöki posztot pedig a fideszes Szentkirályi Alexandra tölti majd be.
A kiválasztott szakemberek addig maradnak majd a székeikben, míg a kormány nem választja ki az általa kiírt nyilvános pályázat győzteseit.
