Meghívó
Időpont: 2024. szeptember 26. 11:00
Helyszín: MÚOSZ-székház (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a)
A kiállítás védnöke: Keleti Ágnes (103) ötszörös olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója, a valaha élt legidősebb olimpiai aranyérmes
Köszöntőt mond:
Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke és Buzdogán Anna, a Primart Galéria művészettörténésze
Megnyitja:
Dr. Papp Gyula nyugállományú ezredes, műgyűjtő és Ludvig Dániel képzőművész
A tárlaton a Primart Galéria művészeinek – Buday Mihály, Fekete József, Gasztonyi Kálmán, Ludvig Dániel és Ludvig Zoltán – festményei tekinthetők meg.
Háború és béke. Fontos fogalmak – ellopott, hiteltelenített szavak. Megtévesztésre, manipulálásra, megfélemlítésre használja a média, sok politikus, cégtulajdonos. Ma már művészet minket mélyen érintő dolgainkról hitelesen beszélni… Művészet? Az Életért című kortárs képzőművészeti kiállításon és a hozzá kapcsolódó előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken művészek, sportolók, tudósok, újságírók, közszereplők és magánemberek teszik ezt. Ha olykor kevés már a szó, helyébe vagy mellé lép és segíti az ecset, a zene, a mozdulat.
A Primart Galéria alkotóinak tárlata heteken át foglalja keretbe a rendezvényeket. Festmények a körülöttünk és bennünk dúló harcokról, pusztításról, erőszakról, nyomorról, illetve a nyugalomról, összetartozásról, teremtésről, békességről. Az új, német–magyar nyelvű weboldal több, mint egy online galéria. Küldetése a magyar kortárs képzőművészet kevéssé ismert, válogatott kiválóságainak külföldi bemutatása. És rajtuk, illetve alkotásaikon keresztül a magyar kultúra mélységeinek, sokszínűségének, értékeinek megismertetése. A MÚOSZ elnöksége a Kulturális Szakosztállyal együtt állt a kortárs magyar képzőművészet európai népszerűsítésére alapított online galéria, a Primart kezdeményezése mellé. Gondolkodjunk közösen lehetőségeinkről, feladatainkról, világunkról, életünkről – Az Életért! (Bársony-Nagy Tünde újságíró, Primart Galéria)
A kiállítást szeptember 26-án 11 órakor a Sajtóházban megnyitó Dr. Papp Gyula nyugállományú ezredes avatott műgyűjtő. Az első NATO-bevetésünk koszovói parancsnokaként ismertté vált kiváló katona feleségével, Pappné Nagy Magdolnával közösen 45 esztendővel ezelőtt vásárolta az első kortárs magyar festményt. „Kezdetben, ami tetszett, amiben láttunk fantáziát, azt vásároltuk. A műtárgypiacon az árak, az igények változóak. Alapigazság: minden annyit ér, amennyit adnak érte… Azt gondoljuk, értéket teremtettünk. És nemcsak nekünk szereznek örömöt a képek, kerámiák, kisplasztikák, hanem gyermekeinknek, unokáinknak, barátainknak is. Leírhatatlan sikerélmény, szüntelen örömforrás számunkra minden műalkotás, hiszen maradandóak, örök érvényűek. Hisszük: a művészet a világon a legnagyszerűbb dolog, az emberi mulandóságon túli szépség.” (Papp Gyula)
A házaspár az évtizedek során számos művésszel és műpártolóval került baráti kapcsolatba, akik aztán tevékenyen támogatták a közösségért végzett munkájukat is. Például a Debreceni Jótékonysági Aukciót, amely 2003 őszén 30 alkotás eladásával indult, az utolsó árverésen, 2015-ben már 155, a művészek által ingyen felajánlott tételt aukcionáltak. Az árverések több mint 25 millió forintos bevételéből támogattak többek között krízishelyzetben élő nagycsaládokat, hajléktalanokat gondozó szervezetet és a Debreceni Immanuel Otthont, ahol csaknem 100 fogyatékkal élő fiatalnak biztosítják a rehabilitációt.
Az Életért kortárs képzőművészeti kiállítás együttműködő partnerei:
Magyar Újságírók Országos Szövetsége
Felföldi Roland – The Felföldi Recruitment Group Kft.
Solaris Produkciós Ház
Az Élet Menete Alapítvány
Primart Galéria