A minden hónap első szombatján megrendezett „Pincejárat” kapcsán a BOHUSZ tagjai is eljutottak a Budafoki Bornegyed legimpozánsabb és egyik legjelentősebb célpontjához, a Nagytétényi úton található „Borvárosba”.
A Borváros nem egyetlen „intézmény”, hiszen itt találjuk a Záborszky Kúriát, a Záborszky Pincészetet, a Promontor Borrend székhelyét, de ami a látogatók számára talán a legfontosabb, a több kiállításból álló múzeumot és a vendéglátás céljaira szolgáló „Borutcát” is.
Egyedi élmény, hogy a látogatók az utcai ruhájukra borrendi ruhára emlékeztető „leplet” kapnak, így már eleve egy alap hangulatot és egyedi színfoltot kapunk az induláskor.
A több mint 4 kilométeres pincerendszerből mi most a múzeumi részekre és pincészetre koncentráltunk, hiszen ezek képezik a „Pincejárat” programját, de a többi részt is bármikor meg lehet tekinteni, nyitvatartási időben
BOHUSZ-tagokként különleges lehetőségben volt részünk, hiszen a fantasztikus, alapos, és rengeteg érdekes történettel kiegészített vezetést maga a tulajdonos, Békési Imre tartotta, ami minden résztvevőnek maradandó élményt jelentett.
Nem hagyományos borospincében rójuk a métereket, ha ellátogatunk ide, hiszen a tulajdonos célja inkább a Bornegyed kulturális örökségének megőrzése, bemutatása, illetve a magyar bortermelés és a borrégiók megismertetése a látogatókkal.
Láthatunk természetesen „igazi” borospince részeket, ahol a palackokat előírás szerint tárolva érlelik, hogy aztán a remek nedűikkel kényeztessék a fogyasztót.
Hagyományos érlelésre, tárolásra használt, gyönyörűen faragott hordókból sincs hiány, már önmagában az is élvezetes program, ha ezeket egyenként végignézi valaki.
A hordók között különlegességek is vannak, mint gyakorlatilag szinte mindenhol a múzeumi pincerendszerben. Az ovális hordókat azért készítették, hogy több hordót tudjanak elhelyezni a szűkebb befogadóképeségű pincékben. Azt már mondani sem kell, hogy ezeket is szépen megfaragták…
BOHUSZ-tagokként volt alkalmunk a pince létezése óta csak a „VIP vendégeknek” fenntartott pincerészbe is ellátogatni. Ez, ahogy a korábbi tulajdonosok esetében is, ma is a tulajdonos zsebében levő kulccsal nyitható, és igazi bor- és pezsgőkülönlegességek tárháza tárul elénk a hangulatos borkóstoló helyiségben.
Nem is lenne igazi pincelátogatás, ha nem kóstolnánk borokat – a Záborszky Pincészet által palackozott italokból –, ez része a bemutatónak.
Hatalmas élményt jelent a teljesen élethűen megformált mesterségeket bemutató pincerészlet megtekintése, ahol valóságos személyekről, felismerhetően készítették el a bábukat. Órákat lehetne itt időzni, és millió képet csinálni.
Nem különben a „Borutcában”, ahol az egyes kiemelt borvidékekre jellemző épületek közül egy-egy lett megformálva, méghozzá valóságos, létező pincék alapján, hű képet adva e borvidékek jellemzőiről. Az utcát uralja egy gyönyörű kis kápolna, de minden darab külön-külön is élmény.
Az „utca” folytatása a hatalmas, hajdan vendéglátás céljaira szolgáló nyitott hordók sora is, ahol részben az eredeti funkciójukat, részben egyes borvidékek kiállításait tekinthetjük meg.
Érdemes az udvaron is körbenézni, egyelőre még nem látogatható, de kintről is különleges látvány a „Pestis kápolna”, illetve az egész beépített sziklafal.
További információ: www.borvaros.hu www.bornegyed.hu
Zamody Gábor