Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere szerint a sajtószabadság kerületi elesését jelentené, ha Kálmán Olga DK-s politikus férje, Hoffmann György, az egykori MTV-s, HírTV-s, ATV-s adásrendező lenne a 9 Magazin című kerületi lapot kiadó cég ügyvezető igazgatója, ezért bejelentette, hogy úgy döntött, polgármesteri vétóval él az ügyben – írja a Média1.
„Polgármesteri vétót emelek azok ellen a döntések ellen, amelyek bedarálják és pártkifizető-hellyé teszik a ferencvárosi független médiát. A választóinktól arra kaptunk felhatalmazást, hogy a helyi sajtó szabadon, politikai befolyásolás és szervezeti függőség nélkül működhessen Ennek a feltételeit megteremtettük, a médiánk szabadon működött.
Egészen eddig – idézi a portál a polgármester legújabb Facebook bejegyzését.
A lapot jegyző önkormányzati cég vezetője korábban átlátszó indokkal mentette fel Vágvölgyi B. András főszerkesztőt. Erről a muosz.hu is beszámolt.
A polgármester tiltakozása ellenére, a közgyűlés ellenzéki frakciói támogatták a döntést. A viták után megtartott legutóbbi közgyűlésen ugyan felmentették a kiadó vezetőjét, de nem helyezték vissza Vágvölgyit a lap élére, holott a szerkesztőség teljes állománya felmondását helyezte kilátásba erre az esetre. Végül a médiacég élére Kálmán Olga tv-s rendező férjét, Hoffmann Györgyöt nevezték ki, aki pályázatot írt ki a főszerkesztői pozícióra. Minderről így ír bejegyzésében Baranyi Krisztina polgármester:
A cégvezetőt felmentettük, de ez volt az egyetlen része a történetnek, ami rendben volt. Minden más tragikomédia. Vágvölgyi nem került vissza főszerkesztői pozíciójába, a médiacégünk pedig Kálmán Olga férjének, Hoffmann Györgynek a vezetése alá került
Az ellenzéki pártok képviselői érthetetlen módosító indítványokkal bombázták a javaslatomat. Ezek között volt, amelyik alpolgármesternek jelölte volna Vágvölgyit és olyan is, amelyik 100 forintért eladta volna a lap kiadói jogait neki. Az ülésen aztán sorra visszavonták a csupán zavarórepülésnek beküldött indítványokat, és előálltak a megfejtéssel, amellyel maguk alá gyűrhetik az eddig független 9 Magazint.
Ezek után döntött úgy, hogy élve polgármesteri jogkörével, megvétózza a döntést.
Ezzel még nincs megoldva a helyzet, de a Képviselő-testület esélyt kap arra, hogy korrigálja a döntését, a kerület médiája szabad maradjon – zárja bejegyzését.