A Média1 írta meg, hogy sokadik perét nyeri meg az Együtt volt elnöke. Legutóbb egyszerre 104, a Mediaworks lapjai által közölt cikk miatt nyert pert a Fővárosi Törvényszéken.
Első fokon pert nyert Juhász Péter a kormánypárti Mediaworks / KESMA különféle lapjaiban megjelent 2018-as írások kapcsán – az ítéletről Juhász egy mai, pénteki Facebook-bejegyzésében is beszámolt, valamint az ezzel egyidejűleg az ítélet teljes tartalmát megkapta a Media1.hu.Összesen 13 lap 104 cikkéről van szó, melyekben a bírósági ítélet szerint valótlanságokat állítottak a politikusról.
„A legdurvább, amit a bíróság is megállapított az ítéletében, hogy »a közlések egyúttal a felperes és volt élettársa három közös, a cikkek megjelenésekor cselekvőképtelen kiskorú kisgyermekére vonatkozó információkat is napvilágra hoztak, ami különösen súlyossá teszi az alperesi jogsértést« – idézi Juhász fb bejegyzéséből a Média1.