Aranytollas újságírók visszaemlékezései történelmi vagy sajtótörténeti jelentőségű eseményekre, illetve azok hátterében zajló epizódokra. Szále László bevezetője a sorozathoz >>>
Zöldi László írása
Legendás sajtóhibák és sajtóhiba-legendák
A 18 éve vezetett Médianaplóban rendszeresen írok különféle időszerű és történeti médiajelenségekről. Egyikben a „felségsértéseket” gyűjtöttem csokorba Horthy Miklóstól, Rákosin, Kádáron át Orbán Viktorig. Itt közülük azokat mesélem el, amelyekhez – közvetve vagy közvetlenül – közöm volt, vagy a tanulságaik miatt találtam ideidézendőnek.
A Kádár-korszak nem dúskált a felségsértésekben, legendákban annál inkább. Az egyiknek a főszereplője Jugoszlávia első embere, Tito volt. E sorok írója a Magyar Ifjúságnál kezdte pályafutását, és az ifjúsági hetilap hajdani munkatársai ötévenként összegyűlnek. Ilyenkor mindig szóba kerül egy címlap a múlt század hatvanas éveiből. Az újság olyan nagy formátumban jelent meg, hogy garzonlakásban már nem lehetett szétnyitni. A címoldalán – elég sok betű fért el. Ama szám Tito elnök magyarországi látogatásáról közölt hírt.
Óvatosságra adott okot, hogy Sztálin a negyvenes évek végén kitagadta Jugoszláviát a szocialista országok közösségéből, vezetőjét pedig egy orosz közmondás alapján („Olyan igaz, mint a láncos kutya”, vagyis amire ráengedik, ahhoz is láncolódik) az amerikai imperializmus kiszolgálójának nevezte. A láncos kutya lett Tito eposzi jelzője a Rákosi-idők sajtójában, e képzettársítási lehetőséget igyekezett messziről elkerülni a Kádár-korszaké. Nem igazán sikerült. A mesélők szerint a Magyar Ifjúság első oldalán e szalagcím látott napvilágot: „Tito marsall hazánkba érkezett”. De mert maradt még hely a sorban, mellé tördeltek egy információt a súlyemelő Európa-bajnokságról is. A teljes elnevezés azonban már nem fért ki, ezért ez a cím jelent meg: „Budapesten az EB”.
Állítólag több szerkesztő is fegyelmit kapott. Kár, hogy a címoldalt egyelőre nem találtuk meg, és az időrenddel is van némi gond. Tito ugyanis 1964-ben és 1967-ben járt nálunk, súlyemelő Európa-bajnokságot pedig 1962-ben és 1970-ben rendeztek Magyarországon. Örülnék, ha valaki föl tudná oldani az ellentmondást, mindenesetre a közvetett felségsértés is jól jellemzi a korhangulatot.
Kevésbé humoros egy 1983-as „felségsértés”. Aczél György, a magyar kultúrpolitika irányítója Moszkvába készült. Attól tartott, hogy a csehszlovák testvérpárt ideológiai titkára nemzetközi fórumon dörgöli orra alá azt az előszót, amelyet Csoóri Sándor írt egy szlovákiai magyar ellenzéki, Duray Miklós Kutyaszorító című könyvéhez. Fölkérte hát Hajdú János újságírót, hogy határolódjon el Csoóri álláspontjától, és arra számított, ha Moszkvában felmutatja az Élet és Irodalom szeptember 16-i számát, akkor kifogja a szelet a prágai funkcionárius vitorlájából. Szándékát azonban csak az ÉS főszerkesztőjével, Bata Imrével közölte, aki egyenesen a nyomdába küldte a kéziratot. Aminek jobb felső sarkából hiányzott a két főszerkesztő-helyettes kézjegye, amelyek nélkül nem jelenhetett volna meg a cikk.
Csodálkoztunk, hogy nem az lesz az újságban, amit délelőtt a hármas-négyes oldalra beterveztünk, ráadásul a mondandóval sem értettünk egyet. Az „Utószó az előszóhoz” átmenő szedéssel jelent meg, ennek azért van jelentősége, mert a nyomdai szerkesztő, Váncsa István a harmadik oldalra ártalmatlan témájú fotógrafikát választott: Gellér B. István nagyvárosi háztetőit. A negyedik oldalon viszont Panner László rajzát helyezte a Hajdú-folytatás közepébe. Kéz látható rajta, amely szíjon lógó plecsnit tart. Feltűnik egy tőr is, amely a zakóba nyomódik, mögötte emberi has. A szerkesztőség véleményéből nem lett botrány. Mindenki úgy tett, mintha nem vette volna észre. A Moszkvából hazatérő Aczél György sem tette szóvá a „kiegészítést”.
Végül egy „idegen toll”, melynek tulajdonosa Árpási Zoltán, a Békés Megyei Néplap nyugalmazott főszerkesztője. Őt idézem: „1986. november 26-án, éjszaka nagy balhé volt a nyomdában. A vezérigazgató elrendelte, hogy addig nem indulhat a lap nyomása, amíg a szerkesztőség képviselője alá nem írja a diasolt, amiről a nyomólemezt készítik. Erről este fél 11-kor értesítették a helyettesemet, aki bement a nyomdába, és ellátta kézjegyével az oldalakat. Másnap reggel hívott a megyei pártbizottság ideológiai titkára, hogy tudom-e, mi történt. ’Képben voltam’, mert tájékoztatott a helyettesem. A megyei titkár elmondta, hogy a nyomda vezérigazgatója bevitt hozzájuk egy 1986. november 5-i lapot, amelyben tragikus képcsere történt.”
A második oldalán Virágzó embercsempészet címmel jelent meg egy cikk. A szöveghez kép társult „Illegális bevándorlókat fogtak el az amerikai hatóságok” képaláírással. Egy amerikai rendőr négy férfit kísér, akik tarkóra tett kézzel vonulnak előtte. A szerkesztők ugyanerre az oldalra tervezték azt a képet is, amely a KGST 42., bukaresti ülésszakán Lázár György miniszterelnököt és Havasi Ferencet, az MSZMP KB titkárát ábrázolta. Csakhogy a sok szöveg miatt nem fért el a fotó, ezért kivették, és tévedésből a Virágzó embercsempészet című cikkhez tették be. Az illegális bevándorlókat Lázár György és Havasi Ferenc személyesítette meg. A hibás ötezer példány bezúzása után újra szerkesztették az oldalt, és kicserélték a képeket.
A szakmai tanulság miatt ismét Árpási Zoltánnak adom át a szót: „A rendszer úgy működött, hogy a nyomdában a szedők kiszedték a lapot, a mettőr összerakta, a nyomdai korrektor pedig elolvasta. Az ügyeletes tördelőszerkesztő is ránézett, de már csak a kész levonatra, amelyen a címeket, az átmeneteket (a cikkek folytatását belső oldalakon) volt ideje ellenőrizni. Ez minden lapnál így működött.” Természetesen ez a tanulság az újságkészítés kéziszedéses korszakára volt érvényes, melyben az ellenőrzés (imprimálás) rendje évszázadok alatt nem sokat változott.
A digitális nyomtatás Magyarországon csak három évtizedre nyúlik vissza, ennyi idő alatt még ki sem alakulhattak igazán az ellenőrzés szabályai. A digitális világ sajtóhibái – s a belőlük fakadó politikai skandalumok – merőben mások. De vannak és lesznek, mint azt majd az új aranytollasok elbeszéléseiből megtudhatjuk.
***
Sorozatunk borítóképén Tettamanti Béla rajzának részlete látható – az újságíróról.
A teljes karikatúra:
