Hatvanegy éves korában, 2018. augusztus 19-én elhunyt Tamássy Sándor, a Magyar Távirati Iroda Külpolitikai Szerkesztőségének egykori helyettes vezetője. 1981 óta volt a MÚOSZ tagja.
Tamássy Sándor 1957. március 11-én született Budapesten. Az egyetem elvégzése után a Népszavánál dolgozott, majd 1984. május 2-án lépett be a Magyar Távirati Irodába, és a Külpolitikai Főszerkesztőség munkatársa lett.
Négy nyelven beszélt, Moszkvában és Tallinnban éveken át állandó tudósítóként tevékenykedett. Később a Külpolitikai Szerkesztőség helyettes vezetője lett. Az MTI-ben 2015-ig dolgozott.
Forrás: MTI
Nyílt lapokkal – beszélgetések a médiáról
Nyílt lapokkal címmel beszélgetés sorozatot indítottunk a média helyzetéről. Június 9-én két panelbeszélgetéssel indítottunk, ahol a lapok túlélési esélyeiről, illetve...
TovábbDetails






