2018. január 29-én, 62 éves korában meghalt Körtvélyes Éva újságíró, a magyar nyomtatott sajtó egyik legszínesebb és egyik legellentmondásosabb személyisége.
A rendszerváltás után hamar követte az idők szelét: a kilencvenes évek elejének lapalapítási lázában Körtvélyes Elite Magazinja mint az első hazai életmód-lap, merész és úttörő kezdeményezésnek számított.
A lap főszerkesztőjeként egyszerre volt társasági díva és felgyűrt ingujjal dolgozó sajtómunkás, a lényegre mindig figyelő újságcsináló és a célba vett olvasóközönség kedve szerint légiesen laza csevegő. Mindig voltak éles bírálói és mindig voltak odaadó rajongói, mindkettőből éppen elég ahhoz, hogy elmondhassuk: a pályája során nap mint nap kifogyhatatlannak tetsző nagy energiákkal dolgozó „Körte“ személye legföljebb azokat hagyta hidegen, akik sohasem találkoztak vele. Úgy történt, ahogyan gondoltuk: élete szinte utolsó percéig dolgozott.
A közgazdász-újságíró végzettségű Körtvélyes Éva pályáját a HVG-nél kezdte, majd a Világgazdaságnál, utóbb a Reform hetilapnál dolgozott, ez után önálló vállalkozásként alapította meg az Elit Magazint.
Szó-beszéd 12. – Meg lehet-e élni az újságírásból Magyarországon?
Újságíró, kommunikációs szakember, komika. Tanít és műsort vezet. Papp Réka Kinga a Szó-Beszéd következő adásának vendége, beszélgetőtárs Kocsi Ilona, a...
TovábbDetails






