A Magyar Művészeti Akadémia nyílt pályázatot hirdet. A koronavírus világjárvány kulturális, művészeti szférát érintő hatásának enyhítéséről szóló 1290/2020. (VI. 5.)...
A frissen megjelent EU Media Pluralism Monitor (MPM2020) figyelmeztet, hogy Magyarországon az Európai Unió támogatásait folyamatosan a kormánypárti média finanszírozására...
Az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) hétfőn kiadott közleményében elismerően szólt a legnagyobb magyar hírportál mellett kiálló pénteki tömegdemonstrációról és felszólította...
Frissítés – 2020.07.24., 16:20: „Pénteken kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését az Index szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika...
Aggodalommal kísérem figyelemmel az Index helyzetének alakulását... Amit tesznek, azok az értékek, amelyekért küzdenek, a tömegtájékoztatás szabadsága és sokszínűsége mind-mind...
A Szabad Európa Rádió magyarországi hangütésére is hatással lehet az, hogy a Trump elnök által kinevezett Michael Packet, az amerikai...
Az újságírói – azon belül is a sportriporteri – szakma ikonikus alakja, Novotny Zoltán május 19-én töltötte be a 80....
A portál vezetésével olyan átalakítási tervet közöltek a héten, amelynek nyomán a szerkesztőség egy részét külsős cégekbe szerveznék ki –...
Wisinger István legújabb dokumentumregénye Pulitzer József, azaz Joseph Pulitzer, a sajtócézár életét dolgozza fel. Kevesen tudják, hogy Pulitzer nevéhez nemcsak...
A 24.hu cikke médiakutatókkal és sajtómunkásokkal folytatott beszélgetések alapján értékeli a magyar nyilvánosság rendszerváltás utáni folyamatait. Részletek Inotai Edit írásából....
Dr. Kemenesi Zsuzsa kommunikációkutató kiállítása a MÚOSZ Rát-Táncsics termében tekinthető meg. A Kertész Imréről szóló kiállítását az NKA Fotóművészeti Kollégiuma...
TovábbDetails| Hétfő | 11.00 – 16.00 |
| Kedd | 13.00 – 18.00 |
| Szerda | 11.00 – 16.00 |
| Csütörtök | 11.00 – 16.00 |
| Péntek | 9.00 – 14.00 |
E-mail: kapcsolat@muosz.hu
1064 Budapest,
Vörösmarty u. 47/A
Központi telefon:
(1) 478-9040
Titkárság: iroda@muosz.hu

Copyright © 2016 by Magyar Újságírók Országos Szövetsége.