Az egyik legpontosabb választási előrejelzéseket készítő piac- és közvéleménykutató cég, a Medián vezetője akár a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához...
Idén május 24-én örökre megpihent Tóth Dénes: a debreceni újságíró és szerkesztő januárban töltötte be 73. életévét. Ahogy 2016-ban írtuk róla, amikor...
Megszavazta az Országgyűlés, így ezentúl büntetőjogi következmények nélkül közölhető a médiában rágalmazó, becsületsértő közlés, ha az közügyek megvitatása közben történik....
Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége nyílt pályázatot hirdetett a független újságírás támogatása érdekében. Az ötszázezer dolláros program célja a...
Visszautasította Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, hogy bármilyen beszélgetést folytasson a Fortepannal a legnagyobb magyar archívfotó-gyűjtemény nyilvánosságáról. Tamási Miklós, a...
Európai ParlamentMagyarországi Kapcsolattartó Irodája Elkészült az EP kémszoftverek felhasználását vizsgáló bizottságának jelentése, megfogalmazták ajánlásaikat a képviselők - kivonatos fordítás -...
A Prágai Civil Társadalmi Központ első alkalommal hirdeti meg független magyarországi, lengyelországi, szlovéniai és romániai médiaszervezetek pályázatát a Demokrácia Központi...
Az International Press Institute (IPI / Nemzetközi Sajtóintézet) elítéli, ami a Budapesten megrendezett jobboldali konferencián, a CPAC Hungary-n történt a...
Felsőbb utasításra, egy republikánus politikussal, Rick Santorum volt szenátorral készült interjúja kellős közepén váratlanul el kellett hagynia a Budapesten zajló...
Az Európai Parlament május 3-án, a sajtószabadság világnapján hirdette ki a pályázatot a harmadik alkalommal odaítélendő Daphne Caruana Galizia újságírói...
Csontos Csaba, Lassú igazság című könyvét Horváth Gábor a Népszava főszerkesztő-helyettese mutatja be december 16-án a MÚOSZ- székházban. (Budapest Vörösmarty...
TovábbDetails| Hétfő | 11.00 – 16.00 |
| Kedd | 13.00 – 18.00 |
| Szerda | 11.00 – 16.00 |
| Csütörtök | 11.00 – 16.00 |
| Péntek | 9.00 – 14.00 |
E-mail: kapcsolat@muosz.hu
1064 Budapest,
Vörösmarty u. 47/A
Központi telefon:
(1) 478-9040
Titkárság: iroda@muosz.hu

Copyright © 2016 by Magyar Újságírók Országos Szövetsége.