Meskó László Tamás a MÚOSZ aktiv tagja volt, a MÚOSZ Ellenőrzési Bizottságának elnökeként dolgozott az elmúlt négy évben. 73 évesen...
Szeretett édesapám, Nádory István, életének 94. évében rövid betegség után 2025.október 12-én itt hagyott bennünket. Több évtizede büszke és hálás...
Kilencvenéves korában elhunyt Gyarmati Béla, a sokoldalú, klasszikus műveltségű újságíró, író, színházi szakember, aki egész életét és munkásságát a kultúra...
Fél évvel ezelőtt felhívott egy nagyon kedves kollégám, barátom, és arra kért, hogy majd én írjak róla nekrológot. Aligha van...
Elhunyt Hárshegyi János újságíró, sportvezető, filmforgalmazó. A gyászoló család mély fájdalommal tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hárshegyi János,...
Nemrégiben elhunyt Merza Jenő újságíró, a Kossuth Rádió volt főszerkesztő-helyettese.
Mély megrendüléssel értesültünk Libik André barátunk és kollégánk haláláról.
György Péter magyar-történelem-esztétika szakon végzett az ELTE-n. Magyar esztéta, médiakutató, egyetemi tanár. Az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója, a...
86 éves korában elhunyt Pallai Péter újságíró, a BBC Magyar Adásának volt munkatársa, jazz-szakértő, az InfoRádió korábbi szerkesztőbizottsági tagja, a...
82 éves korában meghalt Benkő Imre, a második világháború után induló nagy fotósgeneráció második hullámának kiemelkedő és meghatározó tagja, akinek...
Ilyen volt a hangulat, február 4-én, amikor Romsics Ignáccal, a mezitlábas parasztgyerekből lett nemzetközileg elismert történésszel, akadémikussal beszélgettem a MÚOSZ-ban....
TovábbDetails| Hétfő | 11.00 – 16.00 |
| Kedd | 13.00 – 18.00 |
| Szerda | 11.00 – 16.00 |
| Csütörtök | 11.00 – 16.00 |
| Péntek | 9.00 – 14.00 |
E-mail: kapcsolat@muosz.hu
1064 Budapest,
Vörösmarty u. 47/A
Központi telefon:
(1) 478-9040
Titkárság: iroda@muosz.hu

Copyright © 2016 by Magyar Újságírók Országos Szövetsége.