Film- és Tévékritikusi Szakosztály

A szakosztályba felvételüket kérhetik mindazok a kollégák, akik az írott sajtóban rendszeresen filmmel, televízióval foglalkozó cikkeket (kritika, interjú, riport, tanulmány, jegyzet stb.) publikálnak, filmről, tévéről szóló kiadványokat, könyveket írnak vagy szerkesztenek, illetve a médiában (rádióban, televízióban) mozgóképről szóló műsorokat készítenek (szerkesztők, rendezők, riporterek, műsorvezetők). A felvételről – amelyhez két szakosztályi tag ajánlása szükséges – a vezetőség dönt, ez ellen a szakosztály plénumához lehet fellebbezni. A szakosztály aktívan részt vesz a filmes közéletben: szakmai konferenciákat, vitákat szervez, zsűritagokat javasol, illetve delegál a hazai és külföldi filmfesztiválokra. Minden év elején megszavazza és kiosztja a Magyar Filmkritikusok Díját. A szakosztály a FIPRESCI (Filmújságírók Nemzetközi Szövetsége) magyar tagozataként működik: tagjai részt vesznek a nemzetközi fesztiválok FIPRESCI-zsűrijének munkájában, nemzetközi konferenciákon és a FIPRESCI éves közgyűlésén.

dr. Báron György
elnök
E-mail: barongy@gmail.com

Kárpáti György
titkár

Vezetőségi tagok:

  • Libor Anita
  • Schubert Gusztáv
  • Vincze Teréz
  • Gyürke Kata

A szakosztály publikációi

X