Bodor Pál temetése 2017. április 7-én, pénteken 9.20 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz termében. A gyászbeszédek 9.45 órakor kezdődnek. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében Zöldi László mond búcsúbeszédet. A ravatalozóasztal a Jókai-lepellel lesz borítva, mellyel a szövetség a nagy írók és újságírók temetését tiszteli meg.

Bodor Pál halálára

Meghalt egy ember, aki életében, eredményekben gazdag pályája során meghatározó alakja volt a magyar nyilvánosságnak – íróként, újságíróként, a MÚOSZ elnökeként. Elnökké választása 1991-ben egyszerre volt személyes tiszteletadás és a személyén túlmutató, fizikai és szellemi határokon átívelő gesztus – nem rajta múlt, hogy végül mégsem az egység, hanem újabb törésvonalak kiindulópontja lett.

A Magyar Nemzetben publikált írásainak fontos szerepük volt a rendszerváltás utáni újságírói szerepfelfogás kialakulásában, és ezt ma egy egész újságíró-generáció gondolja így. Ennél többet nehéz  elérni ebben a szakmában: megmutatott egy utat, amin érdemes volt elindulni, és sokan indultak utána, sokan tekintenek rá példaként ma is.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége osztozik a család gyászában – mi is fájdalommal gyászoljuk Bodor Pált.

A MÚOSZ elnöksége

[box bg=”#” color=”#” border=”#” radius=”0″]
Életének 87. évében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Bodor Pál író, újságíró vasárnap este – tájékoztatta hétfőn az MTI-t Bodor Johanna, Bodor Pál lánya.
Bodor Pál 1930 július 28-án született Budapesten. Az irodalmár 1936 és 1983 között Romániában élt, 1946-ban Temesváron a Gaudeamus című diáklap szerkesztője volt, majd a Magyar Népi Szövetség bukaresti lapja, a Romániai Magyar Szó munkatársaként dolgozott 1947-48-ban. Kolozsvárott 1951-ig az Igazság, 1951-től 1967-ig az Utunk munkatársa volt.
Ezt követően 1967 és 1969 között a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi osztályának főszerkesztője, majd a Kriterion Kiadó főszerkesztője volt.
Bodor 1970-től a bukaresti rádió és tv német és magyar műsorainak főszerkesztőjeként dolgozott, ám 1979-ben lemondott tisztségéről; 1982-ig az Előre munkatársaként, riporterként dolgozott.
Az irodalmár 1983-tól Budapesten élt, a Magyar Nemzet főmunkatársaként dolgozott és Diurnus álnéven önálló rovata volt, majd 1991 és 1994 között a Népszabadság főmunkatársaként tevékenykedett
Elnökségi tagja volt 1989-től 1994-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ), illetve 1991 és 1993 között a szervezet elnöki, majd 1993-tól 1998-ig az Európai Újságírók Szövetsége magyar tagozatának elnöki tisztét látta el.
Főbb művei: (Magyarországon): Kék folt (kisregény, 1981), Svájci villa (regény, 1985), Apám könyve, avagy haldoklás anyanyelven (regény, 1986), Az olvasás ihlete (esszék, 1988), Hazába kiáltott szó (publicisztika, 1989), Hogyan kell kastélyt építeni? (három kisregény, 1989), A hisztéria szükségállapota (1990), Erdélyi portrék (1991), A kíváncsiság mestersége (1999), Búcsúlevél nincs (2006).
Romániában megkapta az írószövetség költészeti díját (1969), Magyarországon Déry Tibor-díjjal (1988), Opus-díjjal (1989), Fehér Rózsa-díjjal (1993), Szabó Zoltán-emlékdíjjal (1994), Demény Pál-emlékéremmel (1994), Aranytollal (1996), Kisebbségekért Díjjal (1996), Magyar Lajos-díjjal (1997), Pulitzer-emlékdíjjal (1999), Szabad Sajtó-díjjal (2003), Hazám-díjjal (2005), Táncsics Mihály-díjjal (2009) és a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti- és Középkeresztjével ismerték el tevékenységét.
Forrás: MTI
[/box]