Deák Dorottya

BÖBE+SANYI

Böbe 2021 karácsonyától közel fél éven keresztül ápolta az Alzheimer-kórban megbetegedett nagymamámat, és emiatt minden héten néhány napot a szüleimnél lakott a családi házban. Ekkor ismerkedtem meg vele és párjával, Sanyival. Böbe és Sanyi 34 éve vannak együtt. Két éve házasodtak össze lányuk halálát követően, akit 30 éven keresztül ápoltak együtt. A Kecskemét melletti Kisfái tanyára, ahol a sorozat készült, gyermekük születésekor költöztek, hogy lányuk közelebb legyen az erdőhöz. Az orvosok javasolták ezt Melinda születése után, amikor a súlyosan halmozottan sérült lányuk ápolására készítették fel a párt.

Ezután Böbe életét 30 évig a teljeskörű gondoskodás és gondozás határozta meg. Lányuk váratlan halála után Böbe az idősgondozói szerepben kereste a visszatérést a munka világába, így találkozunk össze mi is. Sanyi, aki a család fenntartása érdekében sokszor az ápolási feladatok mellett éjszakai és váltott műszakban dolgozott és dolgozik most is, a mai napig a biztos jövedelem forrást teremt kettőjük számára.

Fotósorozatommal Böbe és Sanyi életéről szeretnék beszélni, és a gondoskodás, gondviselés köztük és körülöttük megjelenő formáit rögzíteni.

Welcome Back!

Jelentkezzen be a fiókjába

Retrieve your password

Please enter your username or email address to reset your password.

Add New Playlist