Elek Lenke

1976 óta vagyok tagja a MÚOSZ-nak. A jogi egyetem elvégzése és a doktori diploma átvétele után kerültem gyakornokként, 1974-ben, a Magyar Hírlap gazdasági rovatához, ahol a kereskedelem, vendéglátás, turizmus lett a szakterületem. Előtte, még egyetemistaként, beatrovat szerkesztőként dolgoztam az Ifjúsági Magazinnál.

Később négy éven át Moszkvából tudósítottam több lapot, köztük elsősorban a Magyar Hírlapot, majd az Elite-t, a Kurírt, a Magyar Konyhát, a Konyhaművészetet, a Turizmus Panoráma Bulletint. Amikor visszatértem a Magyar Hírlaphoz, a Vasárnapi Magazin szerkesztője lettem. A magazin megszűnte után a Népszabadság Itthon melléklete következett 4 és fél évig, majd az MTI Panoráma rovata. Emellett szerkesztettem a Trend című szakmai divatlapot, állandó szerzője voltam a Humánpolitikai Szemlének és a Kontrollnak. Harminc éven át folyamatosan írtam hazai, és fordítottam külföldi turisztikai és gasztronómiai híreket a Turizmus Panoráma Bulletin-nek. Nagyon szívesen, szívből dolgoztam a Budapest folyóiratnak, szerzőként és szerkesztőbizottsági tagként egyaránt.

A MÚOSZ-ban az MTI-s évek óta vagyok a Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály egyik vezetője, 8 éve pedig az elnöke. Közben nyolc évig a MÚOSZ Etikai Bizottságának tagjaként is tevékenykedtem.

Számos szakmai díjban részesültem, ezek közül a Draveczky Balázs Díjra, valamint a sok évtizedes munkámért, 2018-ban, a MÚOSZ-tól kiérdemelt Arany Tollra vagyok a legbüszkébb. Ma is több online és offline lapban publikálok, hiszen ezt a hivatást nem lehet abbahagyni.

Welcome Back!

Jelentkezzen be a fiókjába

Retrieve your password

Please enter your username or email address to reset your password.

Add New Playlist