Édes évzáró: beszélgetés utazási irodák vezetőivel, ünnepi sütemények kóstolása
A Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály évzáró ülésén először szokásunkhoz híven a turizmusról beszélgettünk. Vendégeink voltak: Prónay Bence, a Proko Travel ...
A Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály évzáró ülésén először szokásunkhoz híven a turizmusról beszélgettünk. Vendégeink voltak: Prónay Bence, a Proko Travel ...
Tiszaörs községnek pár hete új polgármestere van. Bacsa Sándor – szakosztályunk működése óta elsőként – személyesen jött el a MÚOSZ ...
Hoztál hagymát? – vetette fel a lányom, amikor hazaértem Makóról. Mivel nem tudtam eldönteni, hogy kínai vagy „hottentotta” hagymát vásároljak, ...
Élénk érdeklődés kísérte a Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály évadnyitó rendezvényét. Első előadónk Hubai Imre volt, a Tisza-tavi Térségi Tanács elnöke, ...
Motoszkált a fejemben a város szülöttének azóta közmondássá vált „mondta Gyurka bácsi” mondata, miközben „szembejön” velünk az író, ezúttal homokszobor ...
A „konkurencia” óriási. Bor, gomba, fürj és selyem. A Gyógyvizek Völgyében jártak a turisztikával foglalkozó újságírók. Az előkészítést, a program ...
Sírius az éjszakai égbolt legfényesebb csillaga, melynek magyar népi neve a címadó hölgy. S a szálloda, amely minden bizonnyal Keszthely ...
Nem tudom, hogy az ifjú ara elkészítette-e 74 éves férjének a palacsintát, de az biztos, hogy a róla – Bella ...
…és várta a Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály addigra „lábuk lejárták” tagjait egy óra pihentető hajókázásra. Előtte persze történt egy s ...
Hétfő | 11.00 – 16.00 |
Kedd | 13.00 – 18.00 |
Szerda | 11.00 – 16.00 |
Csütörtök | 11.00 – 16.00 |
Péntek | 9.00 – 14.00 |
E-mail: uf@muosz.hu
1064 Budapest,
Vörösmarty u. 47/A
Központi telefon:
(1) 478-9040
Titkárság: iroda@muosz.hu
Copyright © 2016 by Magyar Újságírók Országos Szövetsége.